Puha velünk az IMF

Selyempapírba csomagolt kritikát adott elő Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója a múlt heti budapesti látogatásakor. A bankár csak szőrmentén említette meg: a magyar kormánynak lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy ne térjen le az egyensúlyi pályáról, s még azt is hangsúlyozta, „minden a lehető legjobban halad”.

Más kérdés, hogy a kiszivárgott hírek szerint zárt ajtók mögött ennél azért kritikusabb hangot ütött meg. A helyzet ugyanis az, hogy az idei költségvetés tervezésekor használt alap makromutatók közül a várható GDP-vel és az inflációval is gondok vannak.

Elegük van

Strauss-Kahn visszafogott nyilvános kommunikációja bizonyos szempontból érthető. Az IMF-nek elege van abból, hogy a világ pénzügyi csendőreként emlegessék (a szervezetről lásd a keretes írást). A bankár Budapesten éppen ezért azt hangsúlyozta, hogy immár nem adnak receptet, vagyis a hitelért „cserébe” megvalósítandó gazdaságpolitikai programot Magyarországnak kell kidolgoznia.

A Figyelő úgy tudja, hogy James Morsink, az IMF hazánkért felelős szakértője is a szervezet missziójának újradefiniálásaként fogta fel a magyar projektet. A Valutaalap a hitel feltételeként nem fogalmazott meg részletes és számon kérhető, „kemény” gazdaságpolitikai célokat és követelményeket, egyedül a 2,6 százalékos államháztartási hiánycélhoz és a reálbérek szinten tartásához ragaszkodott – legalábbis a makropálya vonatkozásában.

Feltételeket inkább a Világbank épített volna be a megállapodásba, amely 1,3 milliárd dollárral szállt be az IMF 15,7 milliárd és az EU 8,1 milliárd dollárja mellé. „A szervezet úgy csöppent a Magyarország és az IMF közötti tárgyalásokba, mint Pilátus a krédóba” – fogalmazott egy forrásunk. A Valutaalap képviselői tavaly októberben Budapesten tárgyaltak a hitel-megállapodásról, és már nyilvánosságra is hozták annak tényét, amikor jött a világbankos csapat.

Keménykedő világbank

A rendhagyó konzorcium végül speciális okok miatt állt így össze. Alapvetően az IMF-fel zajlottak a tárgyalások, de már a konzorciális hitel bejelentése előtt néhány nappal közzétették, hogy a Magyar Nemzeti Bank 5 milliárd eurót kap az Európai Központi Banktól (ECB) a válság hatásainak enyhítésére. Ebből az összegből a kiszáradt bankközi devizapiac élénkítését lehetett volna megvalósítani.

Amikor az IMF bejelentette a 25,1 milliárd dolláros keretet, akkor – a segítség erejét felmutatandó – egybekapcsolták a saját hitelüket az ECB által folyósított és az Európai Unió pénzügyminiszterei által jóváhagyott kölcsönnel, illetve bevonták az állandó hitelezőtársat, a Világbankot is. Utóbbit rigorózusabb csapatnak tartják az IMF-nél.

S valóban, a világbanki illetékesek belementek ugyan a megállapodás közzétételébe, de a konkrét lehívások előtt igyekeztek külön feltételeket diktálni. Ők szerették volna például azt is a hitelnyújtás kondíciói között látni, hogy történjen meg a magyar nyugdíjrendszer átalakítása. Lapunk úgy tudja, ebből végül nem lett semmi: a világbankos erőfeszítések elvéreztek az IMF „puha” hozzáállásán.

A mostani látogatás előtt utoljára decemberben volt itt a Valutaalap küldöttsége, mondván: előkészítik a februárban esedékes felülvizsgálatot. Gyorsan kiderült számukra is, hogy a Gyurcsány-kormány elvette ugyan a közalkalmazottak 13. havi bérét, ám azt végül így-úgy mégiscsak visszacsöpögtetni tervezték az érintettek zsebébe. Információink szerint ezt az IMF küldöttsége nem is hagyta szó nélkül.

Az is nyilvánvalóvá vált számukra, hogy a betervezett 4,5 százalékos inflációnál jóval alacsonyabb lesz az idei ráta. Világos volt: át kell tervezni a makrogazdasági pályát, a várhatóan 2 százalék körül alakuló idei infláció miatt ugyanis 2009-ben jó 200 milliárd forinttal kevesebb bevétel folyik be a kasszába.

Elszámolta magát az IMF

A dolog pikantériája, hogy értesüléseink szerint a 2009-es államháztartási hiánycél keretfeltételéül szolgáló két legfontosabb makrogazdasági paramétert, az idei GDP-tervet, illetve inflációs előrejelzést is éppen az IMF hozta.

Ennek alapján tervezte a kormány a költségvetést 1 százalékos GDP-csökkenéssel és 4,5 százalékos inflációval. A kívülről kapott mutatókat tehát a kabinet sem ellenezte. „A kormány kullogott a valóság után” – fogalmazott egy forrásunk, aki szerint tavaly októberben Budapesten még 2 százalékos GDP-növekedést vártak, másfél hét elteltével már csak 1 százalékkal számoltak, majd mindez 1 százalék alatti visszaesésre változott. Ekkor azonban lapunk egyes borúlátó elemzői vélekedéseket összegezve már arról írt, hogy a legrosszabb esetben akár a 6–7 százalékos GDP-csökkenés sem zárható ki (Ki marad talpon? – Figyelő, 2008/47. szám).

Majd következett a Reuters 2008. decemberi elemzői konszenzusa, amely már hivatalosan is több mint 2 százalékos GDP-csökkenést tartalmazott erre az évre. A felmérésbe bevont elemzők közül a legpesszimistább 4 százalékos visszaesést vetített előre 2009-re; könnyen lehet, hogy neki lesz igaza.

—-IMF-szívesség a kormánynak—-

Az IMF-fel kötött megállapodás e részleteit egy, a tárgyalásokhoz közel álló forrásunk úgy ítélte meg, hogy a szervezet „gigantikus szívességet” tesz a kormánynak, mert nem kényszeríti arra, hogy a választásokhoz közeledve megfeleljen egy szigorú nemzetközi feltételrendszernek. Persze az IMF erre nyugodtan mondhatja, hogy nem akarja beleütni az orrát a magyar politikai csatározásokba. Erre vezethető vissza, hogy forrásaink szerint az intézmény képviselői akceptálták a kormány azon érvelését, miszerint azért nem tudta véghezvinni a nagy átfogó reformokat, mert az ellenzék keresztbefeküdt azoknak.

Simor András, Dominique Strauss-Kahn és Gyurcsány Ferenc.Az IMF küldöttsége az „őrizzük meg nyugalmunkat” álláspontot képviselte. Fotó: MTI

A világgazdasági válság megjósolhatatlan kimenetei miatt az idei GDP-prognózisok a múlt év végén még nagyon bizonytalanok voltak, az azonban már akkor is látszott, hogy az inflációt erősen felültervezték. A Reuters tavaly októberi felmérésében a piaci elemzők 2009-re átlagosan 3,8 százalékot jelöltek meg, majd e konszenzus novemberre 3,4 százalékra, decemberre pedig 2,5 százalékra apadt.

A Figyelő december elején kérdezett rá erre a pénzügyminiszternél, s aki maga is elismerte, hogy minden bizonnyal túl magasra lőtték be 2009-re a 4,5 százalékos inflációs célt (Van vészforgatókönyv – Figyelő 2008/49. szám). Veres János akkor a feketegazdaság fehéredéséből származó bevételeket jelölte meg annak forrásaként, hogy honnan pótolják majd az alulteljesülő infláció miatt elmaradó bevételeket.

Mára nyilvánvaló, hogy ennél azért keményebb intézkedésekre lesz szükség. A kabinetnek rosszul jött a „váratlan” költségvetési probléma, hiszen az elmúlt hónapokban kommunikációja folyamatosan arról szólt, hogy a Gyurcsány-kormány jól kezeli a pénzügyi válságot. Ma is az látszik, hogy a miniszterelnök megpróbálja a „váratlanul” rosszul alakuló nemzetközi konjunktúrára fogni a kialakult helyzetet. Annyi mindenesetre biztos, hogy a rosszul tervezett költségvetésben az IMF is ludas.

Ezt egy forrásunk szerint a múlt heti budapesti tárgyalás alkalmával el is ismerték. A szervezet küldöttsége az „őrizzük meg nyugalmunkat!” álláspontot képviselte; csupán annyit kértek a magyar kormánytól, hogy dolgozzon ki egy reális makrogazdasági pályát. „Nem léptek fel keményen, adtak időt, látják a problémát” – összegezte az egyeztetés hangulatát informátorunk.

Vajszívűek

Az IMF „puhaságába” így az is belefért, hogy „elengedték” a GDP 2,6 százalékában megjelölt hiánycélt. Az új pálya legvalószínűbben 3–4 százalékos GDP-csökkenést és 2 százalék körüli inflációt tartalmaz majd. Az elemzéssel a hónap végére kell elkészülnie a pénzügyminiszternek, s erre az időpontra, január 29-re kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülést a kormányfő is az új helyzet megvitatására.

Ha a 2,6 százalékos hiánycélból indulunk ki, akkor az csak erre az évre 300–400 milliárd forint költségvetési egyenlegjavulást feltételez. Lapunk úgy tudja, az IMF „megértette”: ezt szinte lehetetlen keresztülverni. Így a hiánycél minden valószínűség szerint úgy változik, hogy ne haladja meg a 3 százalékot. Ehhez 200–250 milliárd forint egyenlegjavulást kellene hozni.

Revíziók

A Gyurcsány-kormány kénytelen megmenteni az idei évet, s az IMF-csomag kitart még a jövő év első negyedében is. Magyarország a konkrét vállalásokat a központi költségvetés elsődleges pénzforgalmi egyenlegére tette (Választási biztosíték – Figyelő, 2008/46. szám). Az IMF a végrehajtást negyedévente vizsgálja: a 2008-as folyamatokról február 15-ig fejezi be a monitoringot, majd az egyes negyedéves teljesítményeket mindig az adott három hónap lezárása után másfél hónappal minősíti. Azaz az első negyedév célértékeinek alakulásáról május 15-én nyilatkoznak.

Forrásaink amúgy nem tartják elég komolynak ezeket a monitoringokat. Jön egy IMF-küldöttség, megkapja a táblázatokat, majd ezekhez kapcsolódóan kérdezősködik egy keveset. Ha esetleg a Pénzügyminisztérium egy-egy negyedév végén el akarja rejteni a nem-teljesítést, könnyen megteheti, hiszen ebben nagy tapasztalata van – vélik a kétkedők.

Magyarország a nemzetközi hitelcsomagból 4,9 milliárd eurónyi összeghez azonnal hozzáférhetett, a maradékot pedig öt részletben tudja majd lehívni, amennyiben az IMF negyedévenkénti felülvizsgálatai ezt alátámasztják. A hitelt John Lipsky, az IMF vezérigazgató-helyettese úgy interpretálta: ezzel a forrással elegendő tartaléka lesz Magyarországnak ahhoz, hogy akár extrém piaci körülmények mellett is teljesíteni tudja külső adósságából fakadó kötelezettségeit. Praktikusan a 25,1 milliárd dollárból lehívott rész mindig a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékába kerül. Amennyit felhasználunk belőle, az növeli az államadósságot. Nem arról van szó azonban, hogy ez utóbbi állománya 17 hónap alatt 25,1 milliárd dollárral fog nőni, hiszen a lehívások fő célja a devizaadósság újrafinanszírozása, a törlesztések pedig mindig csökkentik az államadósságot.

Növekvő adósságráta

Ezzel együtt a bruttó adósságráta a következő három évben a GDP 70 százaléka körül alakul majd (az adósságállomány alakulásáról lásd a grafikont). Nyilván a csökkenő bruttó hazai termék is szerepet játszik abban, hogy megugrik a GDP-arányos adósság, ez a spirál azonban így is, úgy is nagyon veszélyes, ráadásul a sikeresnek kommunikált válságkezelés egyetlen lépése sem irányult eddig adósságmérséklésre.

Az államcsőd elkerülését szolgáló hitel gyors letárgyalása természetesen siker, ahogyan indokolt volt a jegybank 300 pontos kamatemelése is, ám ezek a lépések szintén az adósság növekedését vonják maguk után. Az egyre nagyobb teherként megjelenő adósság pedig növeli az ország kockázatát, rontja a forint megítélését. A devizahitelesek már 280 forintos eurónál (jenben és svájci frankban még erősebb volt a forintgyengülés) sem érzik magukat jól, de 300–320 forintnál a bankrendszert sújtó forrásoldali krízis eszközoldali válságba fordulhat.

Azaz nem pusztán az lesz a baj, hogy a nemzetközi piacon nehéz lesz devizaforrásokat találni, hanem az is, hogy a megnövekedett terhek miatt egyre több devizahiteles éri el törlesztő képessége határát. Ez pedig megint csak a bankrendszer összeomlásával fenyegetne.

A külföldi tőkeinjekció másfél évre megoldja az ország finanszírozási problémáit, ám hogy utána mi lesz, azt még senki nem tudja. Az IMF–Világbank–EU hitelcsomag csak rövid távon mentette meg az országot, s így a forint jelenlegi árfolyama inkább arról szól, mit gondol a világ a csomag utáni időkről. Ebből az tűnik ki, hogy a befektetők jelenleg nem látnak más lehetőséget, mint vagy az IMF-hitel megújítását, vagy valamilyen uniós forrás igénybevételét.

Egy, lapunknak név nélkül nyilatkozó közgazdász szerint a Valutaalapnál eleve úgy számolnak, hogy a 2010. tavaszi választások után megújítják a hitelkeretet. Új kormány 2010 májusában lesz. Egyes feltételezések szerint az IMF a következő kabinetet szándékosan állítja kényszerpályára, hogy kénytelen legyen az is tárgyalni velük. Ez egyfelől arra utal, hogy a nemzetközi szervezet hosszabb távon is aktív szerepet óhajt játszani a térségben. Másrészt pedig sokkal kedvezőbb egy kormányváltás idején már az új csapattal tárgyalni a szerződés módosításáról, amely így maga vállalja a feltételeket, és nem terhes örökségként jelölheti meg azokat.

A nagy kérdés persze az, akkor a valutaalapos források rendelkezésre állnak-e majd, vagy az új kormány kénytelen lesz a nagyon drága piaci finanszírozást igénybe venni. Ha az IMF csapjai kiszáradnak, akkor a következő magyar kabinetnek már korántsem lesz olyan könnyű dolga egy hiteltárgyaláskor, mint a jelenleginek volt.