Belföld

Újabb kokik és sallerek az EU-tól

box (box)
box (box)

Telefonadó, válságadó, tojótyúkok ketrece, házipálinka, cafeteria és áfaelvonás - egyik sem tetszik az EU-nak a jelenlegi formájában. Azért van jó hír is Magyarország számára.

Kötelezettségszegési eljárást indít csütörtökön az Európai Bizottság Magyarország ellen a telefonadó, valamint a kiskereskedelmi válságadó miatt – értesült a BruxInfo bizottsági forrásból.

A telefonadót idén májusban fogadta el az Országgyűlés, eszerint július elsejétől hívásonként és megkezdett percenként 2 forintot kell fizetni a fogyasztóknak. Június elején viszont a parlament máris módosította a jogszabályt, a magánszemélyek számára 400, a cégek számára 1400 forintos felső határt szabva az adó mértékének.A telefonadó a távközlési szektorban működő cégeket érinti, így az ipar jelezte, az erről szóló törvény ugyanúgy sértheti az uniós jogot, mint a 2010-ben bevezetett telekommunikációs adó.

Hasonló okok miatt indít kötelezettségszegési eljárást a Bizottság a kiskereskedelmi válságadó ellen is. A 2010 nyarán bevezetett átmeneti adó mértékét a kiskereskedelmi vállalkozások árbevétele alapján állapítanák meg.

Uniós források szerint a Bizottság csütörtökön kötelezettségszegési eljárást indít az étkezési utalványok piacán bekövetkezett változtatások miatt is.

Kapirgáló tér, 50 liter

Második szakaszába léphet a tojótyúkok ketrecmérete kapcsán, valamint a pálinkafőzés jövedékiadó-mentessége miatt indított eljárás.

Utóbbi szerint 50 liter pálinkát adómentesen állíthatnak elő a háztartások vagy a szeszfőzdék, ha saját maguknak készítik azt. Ez azonban több annál, amennyit az unió még eltűr. Ha a szabályozást Budapest nem hozza két hónapon belül összhangba a közösségi joggal, az ügy az EU bírósága elé kerülhet.

A hírre reagálva a Nemzetgazdasági Minisztérium közölte:a pálinkafőzés történelmi hagyományok alapján a magyarság kulturális örökségének része, Magyarország pedig biztosítani akarja e hagyomány fennmaradását. Ezért teremtette meg a kormány a házi pálinkafőzés szabadságát.

A tojótyúkok ügyében Brüsszel tíz tagállamot – köztük Magyarországot – felszólított arra, hajtsák végre a hagyományos tojóketrecek használatának betiltását előíró irányelvet. Ez kimondja, hogy a tojótyúkok csakis fészkelő hellyel, kapirgáló térrel és ülőrúddal felszerelt ketrecekben tarthatók.

Az Európai Bíróság csütörtökön kimondta, hogy csak akkor tagadható meg az áfalevonás, ha az adóalany tudta, adócsalásban vesz részt. A testület egyesített magyar ügyekben hozta ezt az ítéletet Luxembourgban. A bíróság két konkrét ügyben vizsgálódott. Ítéletben emlékeztetett arra, hogy a vonatkozó uniós jogszabály (áfairányelv) szerint az adólevonási jog az áfa mechanizmusának szerves részét képezi, és főszabály szerint nem korlátozható.

Harcolunk

A kormány megadja a válaszokat az Európai Bizottságnak a három kötelezettségszegési eljárás ügyében, s amennyiben a testületet nem győzi meg a magyar álláspont, kész az Európai Bíróságon megvédeni azt –- jelentette ki csütörtöki tájékoztatóján a kormányszóvivő.

Giró-Szász András szerint az 50 literig adómentesen főzhető pálinka, a környezeti hatásvizsgálatok és a tojóketrecek kapcsán indult eljárás egytől egyig szakpolitikai kérdésnek számít, ahol szakpolitikai érvek állnak egymással szemben.

Érkezhet az Unió pénze

Varga Mihály az Európai Unióval és IMF-fel esedékes tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter szerint az uniós pénzügyminiszterek pénteki tanácskozásán várhatóan visszavonják azt a korábban tett javaslatot, miszerint felfüggesztenék a magyar kohéziós forrásokat.

Szólt arról is, hogy a kormány által csütörtökön benyújtott jegybanktörvény-módosítási javaslattal elhárulhat az utolsó akadály a tárgyalások startja elől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik