Gazdaság

Soros: könnyen lehet Obamából bűnbak

Soros György szerint a politikai viták a demokráciában sem a valóság megismerését szolgálják. A befektető újabb válságok lehetőségére is figyelmeztetett.

Könnyen kiábránduláshoz vezethet, ha a gazdaság bajaira úgy keresnek gyógyírt, hogy irreális várakozásokat generálva igyekeznek megfordítani a trendet, ahogy erre Obama elnök gazdasági stábjából hallható hangok következtetni engednek – figyelmeztetett Soros György, a Közép-európai Egyetem (CEU) által szervezett előadássorozatának harmadik napján. Videó az előadásról.

A valóságtól elszakadó trendek újabb válsághoz vezethetnek, amelyért könnyen okolhatják majd a válságkezelésben hatalmas szerepet vállaló amerikai elnököt.

Soros György a nyílt társadalomról alkotott nézeteit is kifejtette előadásában: szerinte ez olyan kívánatos politikai berendezkedés, amely tévedhetőségünk bölcs beismerésén alapszik.

Ha elfogadjuk, nem tételezhetjük fel, hogy a kizárólagos igazság birtokában vagyunk, akkor úgy juthatunk a legközelebb a világ megértéséhez, ha gondolatok, nézetek széles skáláját hagyjuk vitatkozni egymással. Filozófiai mestere, Karl Popper elképzelése szerint a nyílt társadalom a demokrácia idealizált formájához hasonlít: ahelyett, hogy ideológiáját erőszakkal kényszerítené tagjaira, a gondolkodás és a szólás szabadsága, illetve a szabad választások határozzák meg működését.

„A negyvenes években mind a nyilas, mind a kommunista elnyomást megtapasztalva ezt az érvet rendkívül vonzónak találtam” – mondta Soros.

Soros szerint azonban még a demokráciában sem feltételezhetjük, hogy az emberi gondolkodás vagy a politikai párbeszéd célja a valóság megismerése lenne. Utalva saját reflexív filozófiájára – amely elválasztja a gondolkodásnak a valóság megismerésére és annak megváltoztatására törekvő elemeit – a politikai diskurzus manipulatív jellegére irányította a figyelmet. „Ne feledjük, a demokráciában a politikai elit célja, hogy megválasszák és hogy hatalmon maradjon” – érvelt Soros.

„Az objektív valóságba vetett hitem ugyanazt a szerepet tölti be, mint másoknál a vallás. Én a nyers valóságban hiszek, mások istenben” – mutatott rá filozófiája alapjaira Soros.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik