Hétfőtől az 1998 óta forgalomban lévő kétszázas bankjegyet már csak a Magyar Nemzeti Bank pénztárában, a postán és egyes bankfiókokban lehet beváltani. A rendszerváltás óta a mostani a harmadik kibocsátott kétszázas érme. Az elsőt 1992-ben hozták forgalomba és 1998-ban szüntették meg a használatát. Ennek hátlapján a Magyar Nemzeti Bank épülete szerepelt.
Deák többet ér
A második fém kétszázas 1994-ben került a pénztárcákba, ezt szintén 1998-ban, az új bankjegyek bevezetésével egy időben vonták ki a forgalomból. Ebből több évjárat is készült, 1994-ben milliós mennyiség, 1995-ben százezer darab, 1996-ban viszont egy darab sem. 1997-ben és 1998-ban tíz-tízezer érmét vertek, így a gyűjtők számára ezen évjáratok eszmei értéke a legmagasabb.
Zöldhasúak a kályhában
A forgalomból kivont bankjegyek különös módon segítik a rászorulókat. A Miskolci Autista Alapítvány, a csurgói Megoldás Alapítvány, valamint a gyulai Segítő Kezek Idősek Otthona negyventonnányi brikettet kapnak a Magyar Nemzeti Banktól, melyek az épületek felfűtéséhez, a téli tüzeléshez jelentenek nagy segítséget az intézményeknek. Egy brikett több millió forintnyi bezúzott bankjegyet tartalmaz.
Átállunk az euróra
Az új fizetőeszköz bevezetését az MNB költségcsökkentés, megtakarítás céljából rendelte el. Az MNB indoklása szerint az érme kezelése biztonságosabb, használata pedig praktikusabb, mint a bankjegyé. Nem beszélve arról, hogy az érme jóval tartósabb, így cseréjére is ritkábban kell sort keríteni, és a parkolóóránál sem kell tanácstalanul álldogálnunk, hogy megint csak papírpénz van nálunk. Nem titkolt cél az euróra való könnyebb átállás előkészítése sem.
A hároméves megtérülési idő után az évi megtakarítás 1-1,5 milliárd forint lehet az MNB szerint. Ez azért is fontos, mert a ma forgalomban lévő bankjegyek körülbelül 27 százalékát megsemmisítik, mivel nem felelnek meg a forgalomképességi feltételeknek.
Bankjegyek forgalomban
200 42 millió db
500 30 millió db
1000 47 millió db
2000 18 millió db
5000 21 millió db
10 000 84 millió db
20 000 56 millió db
A forgalomban jelenleg 298 millió darab bankjegy van a 200-astól a 20 ezres címletig. A legtöbb, 84 millió darab tízezresből, a legkevesebb, 18 millió darab pedig kétezresből. A forgalomban lévő bankjegyek által képviselt érték egyébként 2171,4 milliárd forint.
