Belföld

Meghalt Lukács Mihály egykori fideszes országgyűlési képviselő

Elhunyt Lukács Mihály volt fideszes országgyűlési képviselő, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) képviselője, a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség alapító tagja.

A közlemény szerint Lukács Mihályt hosszan tartó betegség után, életének 58. évében, csütörtökön érte a halál. Lukács Mihályt az ORÖ és a Lungo Drom saját halottjának tekinti – áll a közleményben, amelyet Farkas Flórián, az ORÖ elnöke írt alá.

Az ORÖ méltatása szerint Lukács Mihály példaértékű munkájának középpontjában a cigány kisebbség érdekeinek védelme és képviselete állt. A cigányság közéleti szerepvállalását mindig támogatta, nagy sikerrel és támogatással működtek az általa szervezett közéleti, szakemberképzési programok. A cigányság társadalmi integrációját segítő töretlen munkáját és kitartását bizonyítja az is, hogy a kisebbségi önkormányzati rendszer létrejötte, 1994 óta napjainkig cigány kisebbségi önkormányzati képviselőként is ellátta a cigányság érdekképviseletét – áll a közleményben

Lukács Mihály 1954. november 19-én született a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszapüspökiben. 1990-től alapító tagja a Farkas Flórián vezetette Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetségnek. 1992-től a Lungo Drom Jász-Nagykun-Szolnok megyei vezetője. 1995 áprilisától folyamatosan tagja volt az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak, valamint a jelenlegi Országos Roma Önkormányzat elnökhelyettesi tisztségét töltötte be.

Lukács Mihály 2002-től 2006-ig a Fidesz országgyűlési képviselője, 2006-tól a Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke volt. 2010-től Tiszapüspöki képviselő-testületének tagja, szintén ettől az évtől újraválasztották helyi cigány kisebbségi önkormányzati képviselőként. 2011-től az újjáalakuló Országos Roma Önkormányzat elnökségének tagja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik