Tök mindegy, mit csinál, ha úgy akarjuk, úgyis felmondjuk a hitelét – sok bankár közölhetné e szavakkal számos vállalati vezetővel a cégfinanszírozás jelenlegi alapszabályát. Az elmúlt hónapokban ugyanis bekövetkezett az, amitől már a válság kitörésekor is sokan tartottak: a bankoknak már lenne miből hitelezniük, de mégsem hajlandók erre. A kockázat nagy, a hitelezők nagy része pedig teljes erővel nyomja a fékpedált. Döntően az anyabank elvárásai szerint, kis túlzással, ki is írhatnák a fiókok falára: hitel alma.
Drákói szigor
A szigorítás drákói, amit egy bizonyos szintig mindenki el is fogad. Teljesen természetes, hogy a mély recesszió során drasztikusan megemelkedik a kockázat, nő a bedőlt hitelek száma, a bank pedig csak a hitelfeltételek szigorításával tud védekezni ez ellen.
A bankrendszer nem csak Magyarországon működik prociklikusan: mindenhol jellemző, hogy a pénzintézetek konjunktúra idején a profitmaximalizálás bűvkörében túlhitelezik magukat, hogy aztán a recesszió során átessenek a ló túloldalára. Ilyenkor a tankönyvi forgatókönyv is az, hogy a növekvő céltartalékképzés, illetve a zuhanó jövedelmezőség túlzott óvatosságba hajszolja bele a bankokat. Ez azt jelenti, hogy a megfelelően működő vállalatok sem jutnak hitelhez, vagyis a bankok maguk mélyítik tovább a recessziót. A mai helyzet nagy kérdése, hogy a magyar bankok átlépték-e ezt a határt.
Felcsuti Péter bankszövetségi elnök szerint minden a tankönyvi modell szerint alakul, a prociklikusan működő bankok majd akkor hiteleznek, ha megéri számukra, ha jön a fellendülés (lásd interjúnkat az 57. oldalon). Ezzel az általunk megkérdezett banki szakemberek is egyetértenek, közülük többen viszont azt is állítják, hogy néhány, a hitelezést erőteljesen visszafogó pénzintézet tevékenysége már kifejezetten káros. Háttérbeszélgetéseink során elsősorban a CIB-ről nyilatkoztak úgy a bankárok, hogy jó ügyfelek is áldozatul estek a szigornak, de információink szerint igen erős restrikciókat vezetett be az MKB és a Raiffeisen is.
A portfóliók persze mindenhol romlottak. A K&H-nál „a bankszektori átlagnál kedvezőbb” portfólióminőségről számoltak be a Figyelőnek, ugyanúgy, ahogy a hagyományosan „konzervatív hitelezési politikát” emlegető UniCreditnél. Mivel az utóbbinál is a minősített hitelek megduplázódásáról tájékoztattak (legalábbis ami a nagyvállalati szektort illeti), el lehet képzelni, mekkorát buktak az agresszív piaci szereplők. Az állomány romlása különösen azoknál a bankoknál súlyos, amelyek az elmúlt években, a korlátlan likviditásbőség idején, óriási növekedést tudtak elérni.
Fűnyíró-effektus
A legfontosabb kérdés persze a hitelfelvevő szempontjából nézve az, hogy bankja miként kezeli a helyzetet. Megpróbálja a feltételeken szigorítva megtartani az ügyfelet, vagy fűnyírószerűen lekaszabol-e mindenkit. Név nélkül nyilatkozva bankárok is elismerik, hogy nincs olyan hitelszerződés, amelyet valamelyik apró betűs szabályba csimpaszkodva pár hét alatt fel ne lehetne mondani, ha a bank nem akarja tovább finanszírozni az ügyfelet. Úgy tűnik, ma szerencse kérdése is, ki kerül a „halállistára” és ki ússza meg. A válságot jól viselő bankoknál még likviditási nehézségekkel küzdő cégek is megúszhatják, ha vállalják a szigorúbb feltételeket és hajlandóak együttműködni, de akadnak olyanok is, ahol szinte nem is érdekesek a számok.
Miként azt Felcsuti Péter is megerősítette lapunknak, a magyar bankok külföldi tulajdonosai részéről általános reakció, hogy kiadják az ukázt a kockázat drasztikus csökkentésére. Manapság leginkább a hitel/betét arányt figyelik árgus szemekkel. Ahol ez a mutató 100 százalékon belül van, ott a bank nem helyezett ki több hitelt, mint amennyi forrást be tudott vonni. Az elmúlt évek felelőtlen hitelezése nyomán azonban van olyan szereplő is, ahol a ráta 200 százalék felett jár.
Az elmúlt hónapokban több anyabank is előírta magyarországi érdekeltségének, hogy a mutatót meghatározott időpontra megadott mértékűre kell csökkenteni. Ahol a célszámot nem lehet elérni a rossz ügyfelek kidobásával, illetve az újhitel-folyósítás teljes leállításával, ott bizony az aranytojást tojó tyúkot is le kell vágni. Ennek egyik következményeként a pénzintézetek egy része ma is igen magas kamatot ad, hogy javítson a betéti oldalon. A másik következmény pedig az, hogy jó cégeket is könnyen lekaszabol, csődbe visz a banki fűnyíró.
