Deflációnak nevezzük az árak tartós csökkenését. Viszonylag ritka fogalom, pénzhiány, kereslethiány, tartós gazdasági depresszió idején alakul ki a leggyakrabban. A különböző mértékű inflációval, vagyis az árak emelkedésével sokkal rendszeresebben találkozunk, gyakorlatilag az infláció a gazdaságok alapállapota.
Aki közgazdaságtannal foglalkozik, vagy akár csak olvassa a gazdasági híreket, rengeteget hallhatta, hogy az infláció, főleg a hiperinfláció milyen káros. Érdemes elkerülni az árak gyors növekedését, főleg a kezelhetetlen mértékű drágulást. Az okok között mindig az egyik elsőként emlegetett szempont, hogy az infláció azért is nagyon aggasztó, mert önmaga is újabb inflációt szül. Mindenki, aki értékesít és látja a pénzromlás meredek ütemét, egyre nagyobb mértékben emeli árait. Hasonlóképpen, aki áremelkedéssel szembesül munkavállalóként, egyre nagyobb béremelési követeléssel lép majd fel. Ahogy e két hatást szaknyelven mondani szokták: az inflációs várakozás is emeli a későbbi tényleges inflációt!
Mindez olyannyira veszélyes, hogy a huszadik század végére a legfejlettebb államok nagyon fontosnak tartották az infláció ellen küzdő (inflation targeting politikát folytató) intézmények, a jegybankok megerősítését. Sőt még azt is szabályozták, hogy az „inflációőrök”, vagyis a független jegybankok még maguktól a kormányzatoktól is függetlenek legyenek. Érdemes lesz megint figyelni: sajnos pár éven belül komoly kihívás érheti az infláció ellen küzdőket.
Sok a pénz, csak nem látszik
A probléma ugyanis az, hogy rengeteg állami pénz került a gazdaságokba. A különböző gazdaságélénkítő és bankmentő csomagok révén egyes fejlett államok éves GDP-jük 10-20-30 százalékának megfelelő pénzt pumpáltak a gazdaságba.
Egyelőre a helyzet „istenes”, mert amikor éppen nő a munkanélküliség, állnak a gyárak, nagyok a raktárkészletek és csökken a GDP, még a sok pluszpénz ellenére sem emelkednek az árak. Ugyanis kevés a vevő, és még akkor is kevés, ha sok új pénz érkezett a világgazdaságba.
Igen ám, de az a lényeg, hogy ez a pénz már bekerült a gazdaság vérkeringésébe, és biztosan nem lesz könnyű majd fegyelmezetten kivonni ezeket a forrásokat. Mindez főleg akkor lesz veszélyes, ha kicsit jobban beindul már a bankok hitelezése is. A pénz a gazdaságban ugyanis csak nagyon kis részében létezik fizikai valójában, a pénz zöme számlákon van, és a bankrendszeren keresztül multiplikálódik is, amint a bankok a gazdaságba öntött pénzt újra és újra kihitelezik. Csakhogy most éppen nem hiteleznek a bankok, így ez a passzivitás is ellene hat az inflációs veszélyeknek, de ha aktivizálódik a bankrendszer, még több pénz lesz hirtelen a világban.
Tények
A legfrissebb uniós adatok szerint az euróövezetben 2009 közepén már alacsonyabbak az árak, mint egy évvel korábban, vagyis nagyon távolinak tűnik még az inflációs robbanás, most éppen a deflációt kell megismernünk. Ugyan a csökkenés ma még szinte észlelhetetlen, hiszen mindössze 0,1 százalékos mértékű volt a legutóbbi euróövezeti adat, de ez nagyon fontos jelzés.
Más kérdés, hogy az euróövezetet érintő defláció innen átvitt értelemben is messze van, Magyarországon egyáltalán nem ez a trend. Nálunk már most is sokkal közelebb van az infláció veszélye, hiszen ismét emelkedőben vannak az árak, és az emelkedő trendre jönnek még rá az elfogadott adóváltozások, elsősorban az áfaemelés inflációs hatásai. Ugyan a pénzügyminiszter előszeretettel emlegeti, hogy a forgalmi adók terén nem csak emelés történt július elsejétől, hiszen a tej, a kenyér vagy éppen a távhő áfája 20 százalékról 18 százalékra csökkent, nem pedig 25 százalékra nőtt, mint a legtöbb termék és szolgáltatás területén, de ez csak marketing. Nincs olyan megveszekedett tejivó kisnyugdíjas, akinek a fogyasztói kosarában összességében áfacsökkenés lesz majd az egyenleg. Szóval az adók is a magyar infláció emelkedésének irányába hatnak, de globálisan ez a fordulat még arrébb van. Sőt, úgy kell középtávon megbirkózni az inflációs veszéllyel, hogy rövid távon még az árak csökkenésével kell hadakozni.
A defláció réme
A defláció ugyanis tartós depresszióba sodorhatja a világgazdaságot. Nem is az a szörnyű a gazdasági kibocsátás, a termelésben részt vevő aktorok szempontjából, hogy vállalatként azzal találkoznak, esnek a végtermékekért elkérhető árak. Ehhez a trendhez elvileg igazodni is lehet. Ha minden olcsóbb, akkor a munkások is megelégednek majd alacsonyabb bérekkel, hiszen azok végső értelme, vagyis a vásárlóérték még így sem csökken.
Az igazi baj, hogy a vállalatok nem képesek kinőni a hitelterheiket. A modern világgazdaságban ugyanis a legtöbb cég sok idegen tőke bevonásával termel. Hitelből fejleszt, hitelből terjeszkedik, a beruházások nagyrészt idegen segítséggel történnek. Ha a vállalati árbevétel csökken, mert defláció van, akkor a biztosan pozitív kamattal adott kölcsön visszafizetése nehezebb lesz, ami vállalatokat hoz nehéz helyzetbe, depresszióba sodorhatja a cégeket és a gazdaságot.
Arra természetesen ne is számítsunk, hogy a negatív kamat realitássá váljon, vagyis a defláció idején a bankok ne kamatot szedjenek, hanem fizessenek a vállalatoknak azért, mert azok használják a bank pénzét.
Beépülő várakozások
A másik rettentő káros hatás, ha a defláció beépül a lakosság várakozásaiba és döntéseibe. Lássuk gyorsan a folyamatot! Éppen lejjebb mennek az árak a boltokban, minden magánszemély úgy okoskodhat, hogy érdemes még várni az értékesebb áruk beszerzésével, hiszen az idő előrehaladtával azokat biztosan leárazzák, akciózzák majd a termékeket – és elhalasztja a vásárlást. Az elhalasztott vásárlások miatt nincsenek megrendelések az iparban, megint előkerül a kereslethiány, a depresszió.
A tőkepiacokon is kimutatták, hogy noha a minél alacsonyabb infláció jó a részvények értékelése szempontjából, hiszen minél alacsonyabb a kockázatmentes hozam, annál vonzóbb a részvények után felvehető osztalék. Gondoljunk csak bele, hogy a 100 forintos osztalékot fizető Magyar Telekom 10 százalékos inflációs környezetben 1000 forintos árfolyamnál kezd jó befektetés lenni. Viszont, amikor már csak 5 százalék az infláció, akkor 2000 forintos árfolyam mellett is vonzó a Magyar Telekom osztaléka.
Ugyanakkor ez az összefüggés nem igaz deflációs környezetben, vagyis amíg 1 százalékos inflációnál nagyon sokat ér egy stabil osztalék, addig mínusz egyszázalékos inflációnál, azaz egyszázalékos deflációnál már pesszimistábbak a befektetők. Márpedig mind az euróövezetben, mind az Egyesült Államokban nem kizárható a defláció 2009-ben. Valahogy ki kell bekkelni, aztán kezdődhet a felkészülés az infláció elleni harcra!
