„Pedig a tények mást mutatnak: válság ide, válság oda, az emberiség életszínvonala még sosem fejlődött annyit, mint amióta a kapitalizmus megjelent a történelem színpadán – vetik fel nyitásként. – Valójában az emberiség, és az egyes ember jóléte, gazdagsága, életminősége az elmúlt 150-200 évben többet fejlődött, mint a paleolitikumtól Napóleonig összesen” – teszik még hozzá.
Valóban, Dickens világában az iparosodó nagyváros a földi pokolra hasonlít: konstans szegénység, betegség, az utcákon mindenfelé éhező gyermekek. Az iparosodás, a modernizáció ellenére ezek a jelenségek még évtizedekig megmaradtak – vetítik elénk. – „…azért nem árt, ha tudjuk, hogy a legtöbb angol életkörülményei a XIX. század közepéig nem javultak érdemben. Mégis, az emberiség történelmében először a kapitalizmus volt arra képes, hogy a gazdaság teljesítményét hatvanszorosára, a termelést pedig nyolcvanszorosára növelje, és ezzel hosszú távra biztosítsa a demográfiai robbanáshoz szükséges gazdasági feltételeket.”
Miután egy szép ívű pályán felvázolják a szerzők a földi lét alakulását, benne az életkor és az életminőség tágulását, visszatérnek a mai magyar honba: „Magyarországon az számít szegénynek, aki nehezen fizeti számláit, nem tud nyaralni, nincs autója, akinek problémái vannak gyermeke ellátásával, taníttatásával. Ugyanakkor, amit a XXI. században joggal tartunk nyomornak, az még száz éve is milliók számára volt elérhetetlen cél. A szegénység ugyanis az írott történelem kezdete óta azt jelentette, hogy az ember bármikor éhen halhat.”
És persze ez nem volt mindig így. Ez a fajta életminőség sokáig vágyálom volt a világban. Ám ezt az állítást egy történeti folyamba ágyazva olvashatjuk az elemzésben. És az állításokra az a rím, hogy mindez a kapitalizmus eredménye. Persze minden relatív, így a gazdagság, szegénység fogalma és tartalma is.
„Az elmúlt 2,5 millió év 99,4 százalékában őseink vagyoni helyzete alig javult. A gazdaságtörténészek a tíz-tizenötezer évvel ezelőtt vadászó-gyűjtögető elődeink éves jövedelmét az 1990-es árfolyamon kilencven dollárra becsülték. A Berkeley egyetem professzora, Bredford DeLong szerint 12 ezer évvel később, a görög demokráciában az átlagjövedelem fejenként még mindig csak százötven dollár volt. Eltelt újabb 2300 év, de 1750-re ez az összeg csupán száznyolcvan dollárra nőtt.”
És még mindig a kétkedőknél tartunk: sokan legyinthetnek – írják a szerzők – hogy az elmúlt kétszáz év fejlődése csak a technológiai újításoknak, azaz új találmányoknak, új gépeknek és gyógyszereknek köszönhető. „Ez azonban tévedés. Számtalan példa bizonyítja, hogy megfelelő környezet hiányában a felfedezés és a tényleges hasznosítás között akár évszázadok, évezredek telhetnek el. Az első gőzgépet például az alexandriai görög matematikus, Hérón építette. James Watt előtt 1700 évvel.”
A kapitalizmus európai találmány, és az öreg kontinens ennek köszönheti befolyását és gazdagságát. Pedig a középkor végén valójában Kínának volt meg minden adottsága ahhoz, hogy az újkor abszolút nyertesévé váljon: ők találták fel a puskaport, ők készítették az első ágyúkat. Már Szent László királyunk idejében több vasat termeltek, mint Anglia 1750-ben. Több hadihajójuk volt, mint a többi tengeri hatalomnak összesen, és a navigálást az iránytű segítette.
A kiváló angol történész, Paul Kennedy vélte, hogy az „európai csoda” a gazdasági liberalizmus, a politikai pluralizmus és a szellemi szabadság együttes hatására jött létre…
(Az elemzés teljes egészében az ÉS-ben olvasható!)
