Napok óta másról sem szólnak a híradások, mint hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) miért nem vet gátat a forint gyengülésének, miért síel a jegybank elnöke, ha közben 317 forintot kell adni egy euróért (ez március 6-án történt, és Simor András MNB-elnök hazatérve rendkívüli Monetáris Tanácsi ülést hívott össze – a szerk.), s egyáltalán meddig kell még elszenvednünk a mélyrepülésben lévő nemzeti valutánk keltette negatív hatásokat. Továbbgondolva, kell-e árfolyamcélt meghatároznia a jegybanknak, s ha igen, valójában vannak-e tényleges eszközei a forint gyengülésének megállítására, sőt a trend megfordítására.
Isten ments, hogy a jegybank publikus árfolyamcélt határozzon meg – reflektált felvetéseinkre Török Zoltán –, hiszen az maga lenne a felhívás a forint elleni spekulációra. Ezt a hibát nem is fogja elkövetni a jegybank – vélte a Raiffeisen elemzője.
Titkos árfolyamcéljának persze mindenképpen lennie kell, de erről – éppen természeténél fogva – csak találgathatunk – tette hozzá az elemző.
Múlt ősszel még úgy tűnt, hogy a régi árfolyamsáv közepe, vagyis a 280 forintos euróár volt az, ami már „felidegesítette” a Monetáris Tanácsot, de mostanra ez a küszöb a sáv tetejére, vagyis a 320 forintos árfolyamra kúszott fel. Úgy tűnik, hogy a jegybank rugalmasan, mozgó árfolyamcéllal dolgozik, ami persze nagyrészt kényszer szülte alkalmazkodás a nem kiszámítható külső folyamatokra.
A gyenge forint vesztesei és nyertesei
A vesztesek
€ A devizaalapon eladósodott lakást és autót vásárlók
€ Az import háztartási energiát (gázt) felhasználók, de ezt most kompenzálja részben az időben elnyújtott, csökkenő beszerzési ár
€ A benzint, gázolajat tankoló autósok, feltéve, ha az olaj ára nem csökken
€ Mindenféle importárut vásárlók, legyen az élelmiszer, ruházati, műszaki cikk, külföldön gyártott autó
€ A külföldre utazó magyar állampolgárok, legyen az síelés most vagy nyári tengerparti üdülés mostani befizetéssel
A nyertesek (ők vannak kevesebben vagy nem nálunk)
€ Azok a Magyarországon működő, exportáló cégek, amelyek kevés importterméket használnak fel termelésükhöz (a Pick éppen most kezdte újra exportálni a téliszalámit hosszú idő után az Egyesült Államokba)
€ A hazánkba látogató külfüldiek, akik több árut, szolgáltatást kapnak eurójukért, dollárjukért, mint korábban (a szlovákok például 20-25 százalékkal vásárolhatnak olcsóbban Magyarországon, mint hazájukban)
€ Éppen ezért nyertesek az euróövezettel határos magyar kereskedők, akik nagyobb forgalmat bonyolítanak, legyen az élelmiszer, plazmatévé, autó vagy benzin
Az inflációs cél már teljesült
Bár a jegybanknak alapvetően az inflációs cél elérése a feladata, a közvetlen és közvetett összefüggések miatt aligha mondhat le az árfolyamcél meghatározásáról sem – árnyalta a képet Nyeste Orsolya, az Erste elemzője. A recessziós környezet igen hatásosan támogatta, hogy akár már februárban elérhettük a 3 százalékos vagy az alatti pénzromlási szintet, ami ugye megegyezik az MNB inflációs céljával.
A jegybank részben ezért (is) tolerálhatta a magas árfolyamot, aminek persze határai is vannak, akár ha az olyan pénzügyi, társadalompolitikai következményeket nézzük, mint a deviza alapon eladósodottak sorsa vagy éppen azt a nem mellékes körülményt, hogy az árfolyamszint folyamatos emelkedése egy pont után már az inflációt gerjeszti.
Sovány eszköztár
Arról sem feledkezhetünk meg persze – s ebben mindkét elemző egyetért -, hogy a Magyar Nemzeti Banknak igen csak szűkös az eszköztára a forint árfolyamának lényegi befolyásolására. Hiába ugyanis a nemcsak Európában, hanem a világon is majdnem páratlannak tűnő jegybanki alapkamatszint (9,50 százalék – a szerk.), hazánk esetében a jelentős kamatkülönbözet sem dominál, nem tódulnak a befektetők állampapírokat vásárolni – vázolta a helyzetet Nyeste Orsolya. Szinte egyöntetű szakértői vélemény szerint éppen ezért nem segítene még egy jelentősebb alapkamat emelés sem az állampapírpiac fellendítésében.
Aggódik a FAZ is
Ezt a témát boncolgatja a német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) egyik írása is, más nézőpontokat is felvillantva. Az újság valószínűtlennek nevezte, hogy 2008 őszéhez hasonlóan ismét 300 bázisponttal emeljék majd a kamatlábat. Mindez ellentmondana annak a meghirdetett irányvonalnak, amely középtávon kamatcsökkentéssel számol. Továbbá egy ilyen pénzpolitikai intézkedés az amúgy is lefékeződött konjunktúrát tovább bénítaná – írta a FAZ, utalva arra: elemzők rövid távon olyan mozgással számolnak, amelynek keretében az euró 300 és 320 forint között lesz majd.
A lap megszólaltatta a bécsi Erste Bank egyik szakértőjét, aki feltette a kérdést, hogy nem lenne-e okosabb egy árfolyamcélt követni. Ennek kapcsán idézte Simor Andrást, a jegybank elnökét, aki a FAZ-nak még tavaly ősszel nyilatkozva azt hangoztatta, hogy az inflációs cél növelte a pénzpolitikai hitelességet. Simor értékelése szerint az árfolyamok a magyar bruttó nemzeti termék alakulását csak rövid távon befolyásolják, hosszabb távon ugyanakkor a magyar gazdaság mindenekelőtt az európai uniós és különösen a német konjunktúrakilátásoktól függ. Ezek a kilátások azonban továbbra is komorak – fűzte hozzá a lap.
A világgazdaság foglya a forint
Ehhez a véleményhez csatlakozott Török Zoltán is, aki szintén úgy véli, hogy a forint árfolyamának karbantartásához igazából csak felületi kezelést tud nyújtani a jegybank, akár kamatemelésről beszélünk, akár intervencióról lenne szó. Valójában azon múlik minden, hogy mikor „fordul” az amerikai gazdaság, hogy aztán a világ többi része is kövesse majd. Ha ez féléven belül megtörténne, akkor azt sem lehetne kizárni, hogy a második félévben ismét 300 forintnál kevesebbet kelljen adni egy euróért. Ha viszont nem fordul meg a trend, akkor beválhat az egyik német lap jóslata is, ami szerint akár 330-340 forint körül is beállhat az euró, ami valljuk be, elég riasztó perspektíva.
