Belföld

Leteszi a tollat Kertész Imre

A Nobel-díjas író azt mondta, nem tervez több könyvet, lezárta irodalmi munkásságát. Berlinben kiállítják életművét.

A Németországban élő 83 éves magyar író a Der Spiegel című német hetilapnak nyilatkozott abból az alkalomból, hogy csütörtökön Berlinben megnyitják a Kertész Imre-archívumot. A 35 ezer oldalnyi összeállítás tudományos kutatás alanya lesz.

Kertész Imre azt nyilatkozta, „jó kezekbe került” az életműve. Arra a kérdésre, hogy miért Németországban helyezte el iratanyagát, elmondta: „Úgy érzem, itt jobban megértenek, mint a hazámban, Magyarországon. Ott a legnagyobb jóakarattal sem lehetne úgy megőrizni az anyagot, mint Berlinben, ahol évek óta élek.”

Beszélt arról is, hogy nem akar több könyvet kiadni, és nem a Parkinson-kórja miatt. „Nem szeretnék már írni. Az életmű, amely oly szorosan kötődik a holokauszthoz, számomra lezárult. Ha sikerült, ha nem.”

Az archívumban őrzik egyebek mellett a Sorstalanság, A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért és a K. dosszié című kötetek, valamint számos esszé és beszéd kéziratát, továbbá az író 1961 óta vezetett naplóit, illetve 1988 óta keletkezett levelezését. Az anyag egy része még 2001-ben került a Berlini Művészeti Akadémiához, ezt időközben mikrofilmre vették és digitalizálták. Az anyag egy jóval nagyobb részét pedig 2011-ben vette át az intézmény. A naplókból a tervek szerint a Rowohlt kiadónál jelenik meg kötet.

Csütörtökön az archívum megnyitása alkalmából felolvasóestet tartanak a német főváros központjában, a Brandenburgi kapu tőszomszédságában álló akadémiai székházban, és kéziratokat és más dokumentumokat felvonultató kiállítást nyitnak meg, a tervek szerint a szerző jelenlétében. Kertész Imre ezzel kapcsolatban elmondta: nagyon reméli, hogy el tud menni az eseményre, de ez a betegségétől függ. „Az egész életem egy kaland” – mondta a magyar író.

A kínai Aj Vej-vejtől a német Günter Grassig mintegy 400 tekintélyes művészt – írót, zenészt, képzőművészt, filmest – összefogó Berlini Művészeti Akadémia 2003-ban választotta tagjai közé Kertész Imrét. A magyar tagok között van még mások mellett Kurtág György, Eötvös Péter, Esterházy Péter és Nádas Péter is. Az intézmény élén hat évig (1997–2003) magyar író, Konrád György állt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik