Nincs a világon olyan diktátor, fegyverkereskedő, adócsaló vagy sikkasztó, aki ne a svájci anonimitás mögül intézné pénzügyeit, sőt, sok titkosszolgálat is az alpesi országból finanszírozza rejtett ügyleteit – negatív olvasatban így írható le a legendás svájci banktitok intézménye. S való igaz, hajdanán a svájci bankok nem válogattak: a náci vezetőktől a Fülöp-szigeteki Marcoson, a szerb Milosevicsen és az indonéz Suharto elnökökön át Mobutu zairei diktátorig sokan menekítették ide az elsíbolt állami pénzeket (a „listavezetőkről” lásd ábránkat az 56–57. oldalon). Pozitív olvasatban azonban ugyanez így hangzik: még van egy ország, ahol az állam azt feltételezi, hogy polgárai tisztességesek, és amíg ennek az ellenkezője nem bizonyíttatott, addig pénzügyeikhez senkinek semmi köze. Svájcban lenyűgöző a bankrendszer szolgáltatásainak minősége, s nem véletlenül van két-három évszázados tradíciója a banktitok intézményének. Nos, ez az, ami az elmúlt hónapokban hidegen hagyta a világot, s egész pályás letámadás indult az ország ellen.
Illusztráció: Dániel András
Vélhetően azért Svájc a fő célpont, mert még most is a világ off-shore pénzeinek 27 százalékát kezelik ott. (Az elmúlt években az ország valamelyest veszített jelentőségéből: öt évvel ezelőtt még legalább egyharmados volt ez az arány.) A nagy országok, elsősorban az Egyesült Államok és Németország harapófogója két oldalról zárul. Egyrészt az érintett hatóságok kőkeményen fellépnek a bűncselekmény jellegű adózási trükkök ellen, másrészt az unió kamatdirektívája szorítja információközlésre az egyezményt aláíró államokat, így Liechtensteint és Svájcot is. Az amerikai és német adóhatóság nyomásának nehéz ellenállni, hiszen a nagy országoknak a nagy nemzetközi szervezetekben – OECD, Nemzetközi Valutaalap, Világbank – igen erős a befolyásuk. Svájcot tehát joggal érte el a „kapuzárási pánik”.
Az adatok megtekintéséhez kattintson a képre!
Két megközelítés
A banktitok megítélésében lényegében két különböző utat követ a világ. A „titkos” országok közé Svájc mellett többek között Ausztria, Monaco és Luxemburg tartozik. Németország és Franciaország azonban nem fogadja el azt az álláspontot, hogy amíg valakit nem csíptek fülön bűnözésen, addig az államnak nincs köze a pénzügyeihez. Ehelyett Berlin és Párizs azt vallja, hogy a hatóságok előtt nem lehetnek titkok: ha mondjuk az adóhatóság meg akar nézni egy számlát, akkor ezt tehesse meg, ettől még a titok nem kerül illetéktelen kezekbe. Hasonló álláspontot képvisel az angolszász világ és Magyarország is, s úgy tűnik, a jelenlegi válság adta a nagy lökést ahhoz, hogy ezek az országok nekimenjenek a banktitoknak. Sokak szerint ugyanis a banktitok teremt lehetőséget arra, hogy milliók csaljanak adót és mossanak tisztára bűncselekményből származó pénzeket.
A harc ugyanakkor nem most kezdődött. A magánszemélyek bankszámláinak anonimitása és adómentessége például már Svájcban sem járható út. Öt éve, ha valaki külföldre vitte a pénzét, ott nem kellett adóznia, mert abból indultak ki az országok, hogy az már egyszer otthon adózott. Aztán az unió megalkotta a kamatadóról szóló direktívát.
(További izgalmas részletek a Figyelő legfrissebb számában.)
