Gazdaság

20 millió naposcsibe hiányzik

Hétfőtől 6-8 százalékkal drágult a csirkehús, mert részleges hiány van, amit az okoz, hogy az egyik meghatározó tenyésztő idén 20 millióval kevesebb naposcsirkét termel. De minden a madárinfluenzára vezethető vissza.

Csődközeli helyzetbe jutott a Bábolna Baromfitenyésztő Farm (BBF) Kft., s közvetetten ennek, illetve a termelők elbizonytalanodásának következménye, hogy hétfőtől drágult a baromfi, elsősorban a csirke – tudta meg a FigyelőNet. Tagai Péter, a BBF ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, hogy a korábbi évek 50-52 millió naposcsibéjével szemben idén 20 millióval kevesebbet adnak át további tenyésztésre a termelőknek. A BBF egyébként a hazai naposcsibe előállítás harmadát adja, tehát a kieső állomány a magyar felhasználás 13 százaléka.

Madárinfluenza és az oroszok

De igazából a keltethető tojások piacának összeomlása sodorta pénzügyi válságba a társaságot. Az évi félszáz millió naposcsibe mellett ugyanis 50 millió keltető tojást is termelt a BBF, zömében orosz és ukrán piacra. A magyarországi madárinfluenzás esetek miatt azonban lemondták a megrendeléseket a külföldi partnerek. Az viszont nem mindegy, hogy a megtermékenyített tojásokért elkérhető 37 forint helyett, a tojáspornak feldolgozható tojást 8 forintért tudják eladni.


Van ellenpélda is – tájékoztatott Magyar József, a HUNGERIT Zrt. vezérigazgatója, hiszen társaságuk a múlt évi 45 ezer tonnával szemben idén 50 ezer tonna baromfi értékesítését tervezi, nagyjából fele-fele arányban itthon és külföldön. Ezt azonban részben kényszerből, részben a korszerűbb termelési lánc adta lehetőségekből teszi a társaság. A saját tulajdonban lévő baromfitartó telepek, takarmánykeverő üzemek ugyanis egyrészt mérsékeltebb költségeket biztosítanak, másfelől viszont azt nem engedik meg, hogy kihasználatlanul üresen hagyják őket.

Lassan térhet magához az ágazat

A mostani 6-8, illetve a húsvét környékére várt további 4-5 százalékos fogyasztói áremelés hatására stabilizálódhat némileg a csirke-piac – mondta megkeresésünkre Bárány László, a Baromfi Termék Tanács elnöke. Ezek az áremelések ugyanakkor csak arra elegendőek – figyelmeztetett, hogy a termelőknek ne menjen el végleg a kedvük a tevékenységből, s ne húzzák le a rolót. A termelés költségeit 80 százalékban kitevő takarmány és energia az utóbbi hónapokban 25-28 százalékkal drágult, ezt lehet összevetni a 10-13 százalékos áremeléssel. Utóbbit egyébként nem a termelő kapja – hiszen, ahogy a termék tanács elnöke rámutatott – jelenleg ugyanannyit kap az átadott csirkéért, mint 2005 augusztusában.


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik