Ez a megoldás a legmarkánsabban az Európai Központi Bank (ECB) alapszabályában fogalmazódik meg, és így az euróövezetbe törekvő valamennyi tagállam számára irányadó. Ez az uniós jogrendből – a monetáris politika közös érdekű voltából – és a közgazdasági belátásból, azaz önérdek-követésből adódik. Mint az irodalomban sokoldalúan bizonyították, a stabilitásra orientált központi bankok teljesítménye hosszabb távon rendre jobb volt az elmúlt negyedszázadban azokénál, amelyek a növekedést a folyamatok finomhangolása révén, vagyis az ódivatú keynesi receptekkel próbálták meg serkenteni.
CSUPÁN EGY SZAVAZAT. Miközben az elmúlt hetekben érzelmekkel átitatott eszmecsere bontakozott ki a jegybankelnök személyéről és utódlásáról, mintha háttérbe szorult volna az az alapösszefüggés, hogy demokráciában és civilizált piacgazdaságban általában az eljárások és az intézmények a meghatározók, nem a személyek. A Magyar Nemzeti Bank esetében a 2004-től 13 fősre bővült monetáris tanács és a jelentős létszámú, szakmailag felkészült és jórészt fiatal, korszerű közgazdasági ismeretekkel fölvértezett elemzői apparátus együttesen alakítja ki azt, amit monetáris politikaként ismerünk. Bármi legyen is egy-egy vezető véleménye, tény: a jegybankelnök egyetlen szavazattal bír. Nem ő készíti titokban, kabinetrendszerben az előterjesztéseket, ami a kormányzatban mindennapos. Hasonlóképpen, míg a kancellária rendszerű kormányzásban minden miniszter egzisztenciálisan függ a kormányfőtől, a monetáris tanács tagjainak nincs hasonló igazodási kényszerük, sem anyagi, sem szakmai értelemben. Ráadásul éppen a monetáris tanács bővítését követő évek mutatták meg azt, hogy a döntéshozatalban a kollegialitás elve érvényesült. S miközben egy-egy döntés időzítését vagy indoklását lehetett vitatni, az nem kétséges, hogy a 2001-es jegybanktörvény betűje és szelleme az elmúlt hat évben egészében érvényre jutott.
A jegybankok teljesítményét világszerte az inflációs célok elérésével vagy elvétésével mérik. Ehhez képest mellékkörülménynek minősült például, hogy a néhai Wim Duisenberg első ECB-elnöki megnyilatkozásait faragatlannak, máskor rosszul időzítettnek tartották. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed élén Alan Greenspan némely döntése értetlenséget váltott ki a monetáris közgazdászok körében. Különösen az, hogy kísérletet sem tett a Bush-kormányzat alatt föllazult költségvetési politika ellentételezésére. Greenspan gyakorta hangoztatta azt a véleményét, hogy más az elmélet, és más az ügyek vitele a gyakorlatban.
Magyarországon a most folyó évtizedben mintha érvényesnek bizonyult volna: „Ez tiszta Amerika!”. Abban az értelemben, ahogy a Reagan-korszakban megfigyelt módon a fiskális politika rendszeres kisiklásait a monetáris politika kényszerült ellentételezni. Utóbbi híján ugyanis maga is társtettes lett volna a magasabb infláció előidézésében. Éppen ezért a két konzervatív, Paul Volcker (a nyolcvanas évek Fed-elnöke) és Reagan viszonya soha nem volt felhőtlen, a bankelnök és a pénzügyminiszterek közötti kapcsolatról nem is szólva.
DEZINFLÁCIÓ. Ha tehát elfogadjuk azt, hogy a közpolitika minden szereplőjét a tevékenységét leíró törvény betűje és szelleme szerint lehet és kell megítélni, akkor szakmailag nem lehet kérdéses, hogy az inflációs célkövetés hazai bevezetésével eredményt értek el. Az 1999 és 2001 közt 10 százalék körül beragadt infláció 2006-ra 4 százalék alá ment, úgy, hogy közben folytonos, sőt növekvő volt a költségvetési politika ellenszele. Bizony a 9,6 százalékra becsült 2006-os hiány nagyobb a 2002-esnél is. A dezinfláció annál inkább figyelemre méltó, mert azokban az országokban, ahol az inflációs célkövetés sikerrel működött, például Új-Zélandon, Svédországban és Angliában, az áremelkedések megfékezésében időnként többleteket elérő, az államadósságot sem növelő államháztartás is besegített. Az árfolyam eközben – ott is és nálunk is – a nyitott tőkepiac ellenőrzése alatt állt. Így szintjét nem lehet sem magasnak, sem alacsonynak minősíteni, hiszen az sokmillió piaci ügylet eredőjeként jött létre, nem elvont követelményeknek feleltették meg.
A szerző a CEU, a Debreceni Egyetem és a Corvinus Egyetem tanára.
