Gazdaság

Csendes parkett

Miközben folyamatosan távoznak cégek a Budapesti Értéktőzsde virtuális parkettjéről, 2007-ben sem reménykedhetünk számottevő új kínálatban.

Három olyan cég készülődik jelenleg, amely támogatást nyert a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium tőzsdei bevezetést segítő pályázatán, de ezek a befektetők számára nem sok relevanciával bírnak. Egyedül a már két másik tőzsdére bevezetett Orcóban lehet fantázia, ha forgalmának legalább egy részét képes átcsábítani Budapestre.

Mérete alapján és az eddigi bevezetésekkel összevetve az Orco nagy fogásnak tűnik: a régiós ingatlanfejlesztőt egymilliárd eurós piaci kapitalizációja akár a BÉT nagyjai közé is emelhetné. Az elmúlt két évben hatalmas felértékelődést bemutató ingatlancéggel mindössze egy probléma van: erősen kérdéses, hogy a budapesti jelenléthez forgalom is társul-e. Ugyan a prágai bevezetés után a cseh főváros átvette az Euronexttől a papír gyakorlati kereskedését, a befektetők továbbmozdulása korántsem biztos, hogy megvalósul a Budapesten való listázás eredményeképpen. Ha a nagy intézményi befektetők nem hozzák át vételi megbízásukat a BÉT-re, akkor Magyarországon az Orco csak egy valós forgalom nélküli név lesz. Bár a hazai befektetők egyre nagyobb erőt képviselnek, ne felejtsük el, hogy az iramot még mindig az intézmények diktálják. Ezzel együtt, a hosszabb távon gondolkodó kisbefektetők szemszögéből nézve mindenképpen jó hír az Orco érkezése – még ha nem is lesz komoly forgalma, a főbb piacokhoz képest kicsit rosszabb áron Pesten is hozzájuthatnak egy ígéretes cég papírjaihoz.

A potenciális tőzsdére lépők között ott van még a Genex és a Regionális Fejlesztési Vállalat (RFV) is, ezektől viszont végképp nem sokat remélhetnek a befektetők. A két cég bevezetési döntésében valószínűleg nagyobb súllyal esik latba a tőzsdére lépést segítő állami támogatás, mint a tőkepiaci szereplési vágy. A főleg klímatechnikával foglalkozó Genex már tavaly is rajta volt a potenciális támogatottak listáján, de 2006-ban nem jött össze a tőzsdére lépés. A 10 milliárd forintos árbevételű társaság méretben éppen azon a határon van, amely talán még képes valamilyen formában felhívni magára a befektetők figyelmét. Az RFV viszont sem méretben, sem a várható közkézhányad tekintetében nem üti meg ezt a szintet. Az energetikával foglalkozó társaság ahhoz pedig vészesen apró, hogy kiváltsa az intézmények érdeklődését.

A magyar befektetők tehát az idén sem számíthatnak arra, hogy saját tőzsdéjükön átélhetnek egy kibocsátási lázat. Akik erre vágynak, azoknak a külpiacokra kell evezniük – elég Lengyelországig menni, ahol havonta több új vállalat is érkezik a parkettre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik