Gazdaság

Migráló csomagolóanyag

Régóta ismert tény, hogy a különböző élelmiszerek csomagolására használt anyagokból kiszivárgó vegyületek elfogyasztva akár egészségkárosító hatást is kifejthetnek. Ezért is fontos, hogy a gyártók pontosan ismerjék az élelmiszerek és a csomagolóanyagok között kialakuló reakciókat.

A Foodmigrosure nevű uniós kutatási projekt e területen hozott előrelépést. A brit, német, osztrák, olasz spanyol és svájci partnerekből álló konzorcium munkájának eredményeképp most már számítógépes modellezéssel is meg lehet jósolni e reakciók várható hatásait.


Migráló csomagolóanyag 1

Élelmiszer-csokor. Megfigyelt vándorlás.

A sajt, a hús, a felvágottak, a konzervek, vagy a gyümölcslevek csomagolására szolgáló anyagok elsősorban a gyors romlást okozó mikrobáktól védik meg az árut, ugyanakkor szennyezik is azt, mivel számos vegyület vándorol az élelmiszer belsejébe. E folyamatok dinamikáját folyékony élelmiszerek – elsősorban az italok – esetében viszonylag egyszerű követni, ám a szilárd étkekkel más a helyzet: ezeket szintén folyékony modellekkel, ecetet, alkoholt, olajat, vagy sót-cukrot tartalmazó oldatokkal, úgynevezett szimulált élelmiszerekkel helyettesítik a vizsgálatokhoz. Ezek eredménye pedig így nem mindig megbízható, vagyis szükség van pontosabb adatokat szolgáltató mérési módszerekre.

A tudósok ezért a virtuális modell megalkotásához néhány alapvető szilárd étek tanulmányozásába fogtak. Három folyamatot figyeltek: a tartósítószerek és adalékanyagok sorsát, a csomagolóanyagból az élelmiszerbe kerülő vegyületek vándorlását, továbbá ugyanezeknek az élelmiszeren belüli terjedését. Az így előálló számítógépes modell pedig mostantól bármilyen csomagolóanyag alkalmasságának vizsgálatára alkalmas, sőt, az eredményeket a szavatossági idők módosításánál is figyelembe vehetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik