Oláh Lajos azt is kezdeményezte, hogy az Európai Unió valamennyi országában megkülönböztető jelzéssel lássák el a hulladékot szállító teherautókat, vasúti kocsikat, teherhajókat. A javaslatokról levélben tájékoztatja Sztavrosz Dimaszt, az EU környezetvédelmi biztosát – mondta, hozzátéve: együttműködésre kéri az összes magyar európai parlamenti képviselőt, illetve a visegrádi országokat.
A kormánypárti képviselő a magyar szabályozást megfelelőnek tartja, de az uniós szintű szabályozás szerinte nem elégséges, és mivel ezt a kérdést nem lehet megoldani tagállami szinten, ezért fogalmazta meg javaslatait.
A központi nyilvántartásban fel kellene tüntetni, hogy milyen típusú hulladékot milyen járművel, hova visznek. Ha a hulladék megérkezett a célállomásra, azt is regisztrálni kell – mondta. Az egységes európai nyilvántartás nemcsak az országok között, hanem az országon belül szállított hulladék nyomon követését is lehetővé tenné.
A szállítójárművek megkülönböztetését Oláh Lajos azzal indokolta, hogy nem lehet minden kamiont megállítani, és nem lehet minden kamionba ellenőrt ültetni. Ha a javaslatot elfogadják, akkor csak megkülönböztető jelzéssel ellátott kamionra, vasúti kocsira, teherhajóra lehetne felrakni a hulladékot – fűzte hozzá.
