Néhány hete George W. Bush, akinek a népszerűségi mutatója nixoni – sőt gyurcsányi – mélységekben leledzik, szokásos év eleji beszédében (State of the Union) azt üzente a kongresszus demokrata párti többségének, hogy dolgozzanak együtt. Az ellenzéki képviselők és szenátorok pedig, akik jószerivel már csak a Bush utáni időszakra koncentrálnak, nemcsak hogy végighallgatták, de felállva tapsolták. A politikai harcnak kötött szabályai vannak Amerikában.
PAPÍRFORMA. Nálunk a műfaj kötetlenebb, bár illúziókeltésben nincs hiány. Gyurcsány évértékelője is inkább a gesztusok, mint a tartalom szintjén értelmezhető. A miniszterelnök hozta a papírformát. Egyrészt, mert nem mondott semmi meghökkentőt, másrészt, mert kis jegyzetlapokra vázolta fel beszédének menetét. Megmaradt híveinek ez azt üzeni, hogy továbbra is megvan benne a tanulás képessége. Rájött, milyen helyzetekbe sodorja magát, ha fontosabb szereplései alkalmával is fejből rögtönöz. Ráadásul a papír mintha nemcsak a gondolatait, de felsőtestének az amplitúdóját is jobban keretek közé szorítaná. Ez sem hátrány.
A tanulás jele továbbá, hogy csak minimálisan foglalkozott az elmúlt hetek és hónapok kiélezett belpolitikai harcaival – leszűrhette a tapasztalatot túlírt dolgozatának, a Szembenézésnek a visszhangjából. Így rezzenéstelen komolysággal koncentrálhatott egy olyan éves törvényhozási programra, amelyből egyfelől hiányzott a közeljövő legfontosabb kérdésére (több-biztosítós modell) adott válasz. Másfelől a kevés konkrétum között is több megvalósíthatatlan kezdeményezés kapott helyet. Persze ha visszapörgetjük korábbi évértékelőit, azokban is számos olyan elemet találunk, amelyek gyorsan feledésbe merültek (két éve a kiemelt fejlesztési irányok, tavaly egyes munkavállalói jogok ígérete tűnt el nyomtalanul a süllyesztőben). Így maximum abba lehet kapaszkodni, hogy rövid távon a kormány ismét nekifut néhány kétharmados törvénynek, mint az önkormányzati rendszer megújítása vagy a pártfinanszírozás reformja, ami arra lehet jó, hogy akár kiélezze a különbséget engesztelhetetlen, illetve pragmatikus parlamenti ellenzéke között.
Az MSZP pártelnöki posztjára készülő víziógyártó szólalt meg a kormányfőből, amikor hatéves távlatban vázolt fel szegénységellenes, esélyteremtő és kiegyenlítő szociális programokat. A „zászlóshajó program” öt pillére ugyan meglehetősen képlékeny, viszont hangsúlyosan próbálja ösztönözni a baloldali társadalmi érzékenységet a versenyképesség erősítésével. Alighanem ez a fő üzenet. A beszéd egészéből így olyan jövőkép bontakozik ki, amelyben a párthátterében megerősödött miniszterelnök megpróbálja majd a mindennapi politikai csatákból hátrébb vonni magát, teret engedve, nagyobb aktivitást követelve az MSZP egyéb korifeusaitól. Ő maga pedig a kormányzásra koncentrálva építené újjá társadalmi elfogadottságát.
ELLENZÉKI MOZGÁSTÉR. Az ellenzék már személyi alternatívákban is kifejeződő megoldatlan dilemmája abból adódik, hogy parlamenten kívüli eszközökkel próbálja-e meg kikényszeríteni ennek a forgatókönyvnek a megváltoztatását, avagy megkezdje-e a felkészülést 2010-re. A jelek szerint Orbán Viktor továbbra is jobban bízik a tavaszi utcai megmozdulások erejében, amivel két oldalról is beszorítja a Fidesz és saját mozgásterét. Amennyiben ugyanis a „tavaszi hadjáratban” a parlament győz az utcával szemben, számára napról napra nehezebb lesz megtalálni a törvényhozás épületébe visszavezető utat. Ezt saját pártjában is sokan látják így, még ha a nyílt szavazásokkor ez nem is jön elő. De van egy másik fenyegetés: ha netán az apokaliptikus látomások válnának valóra, s parlamenten kívüli eszközök előrehozott választást kényszerítenének ki, úgy ennek a történetnek már nem biztos, hogy Orbán lenne a főhőse. Ez már az ősszel is kiderült. Egyelőre még az sem világos, kitartóan számíthat-e nagyobb tömegekre a Fidesz elnöke (pénteki beszédének a közönsége ebből a szempontból nem mérvadó), avagy csupán egy mind jobban radikalizálódó szélsőséges kemény mag akcióira építheti a maga politikai menetrendjét. Nagyon nem mindegy.
A szerző a Figyelő szenior szerkesztője.
