Gazdaság

Minden ötödik forint az Allianzé

A magyarországi biztosítótársaságok közül az Allianz érte el a legnagyobb díjbevételt 2006-ban: a biztosítókhoz befizetett minden ötödik forint az Allianz kasszájába érkezett. Nem változott ugyanakkor a díjbeszedési verseny helyezési sorrendje az élbolyban - állapítható meg a MABISZ honlapjára felkerült táblázatokból.

Továbbra is tartja első helyét a magyar biztosítási piacon az Allianz. A múlt évi díjbevétele 179 milliárd forintot tett ki, amely 4 százalékkal több a 2005. évinél. A második helyen a Generali-Providencia (16 százalékos növekedéssel 123 milliárd forintos díjbevétel), míg a harmadikon az ING áll (37 százalék – 116 milliárd forint).

A negyedik helyezett az OTP Garancia (6 százalék – 80 milliárd), ötödik az Aegon (5,4 százalék – 75 milliárd), míg hatodik az Uniqa (57 százalék – 54 milliárd). A biztosítási piac teljes díjbevétele 830 milliárd forint volt 2006-ban.

Életbiztosításban az ING vezet

Az életbiztosítások területén az ING vezet, mivel a teljes 116 milliárdos díjbevétele ebből származik. Övé a piac 29 százaléka. Az életbiztosítási piacból mindössze további három biztosító tudott 10 százalékot – alig – meghaladó részesedést elérni. Ezek: az Aegon, a Generali-Providencia és az OTP Garancia. Az összesített 420 milliárdos életbiztosítási díjbevételből a folyamatos díjas 244 milliárd forintot tett ki (a maradék egyszeri, illetve eseti díjas biztosítás).

Vagyonbiztosításban az Allianz

A nem élet jellegű biztosításoknál a következő a sorrend az élen: Allianz (154 milliárd forint), Generali-Providencia (80,8 milliárd) és OTP Garancia (34,6 milliárd). A teljes nem élet jellegű díjbevétel 403 milliárd forint volt 2006-ban. Ennek gyakorlatilag harmadát teszik ki a kötelező gépjármű felelősségbiztosítások – kgfb – díjbevételei (130 milliárd forint – ebből az Allianz részesedése 53 milliárd forint, a Generali-Providenciáé 17 milliárd, míg a K&H Biztosítóé 10 milliárd forint). A casco biztosításokból 105 milliárd bevétel keletkezett, vagyis az autósok adják a nem élet jellegű díjbevétel 58 százalékát. A tűz és más elemi kockázatokra kötött biztosításokból 69 milliárd forint, míg az egyéb vagyoni kockázatokra kötöttekből 51 milliárd díjbevétel származott a múlt évben.

A nem élet jellegű biztosításoknál a kárráfordítás sorrendje a következő (zárójelben a díjbevételhez viszonyított arány): Allianz 87 milliárd forint (56 százalék), Generali Providencia 44,7 milliárd (55 százalék) és Uniqa 17 milliárd forint (60 százalék). A kgfb kárhányad a vezető biztosítóknál: Allianz 76 százalék, Generali-Providencia 79 százalék, K&H Biztosító 85 százalék.




Ajánlott videó

Olvasói sztorik