Egy évtizednyi perlekedés után az idén márciusban adta vissza a Los Angeles-i Getty Museum a Görögország által követelt műtárgycsoport utolsó két darabját: egy hellenisztikus temetkezési koszorút és egy antik márványtorzót. A nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint az észak-görögországi Makedónia tartományban folytatott illegális ásatásokból származó antik tárgyakat antikvitáscsempészek adták el 1993-ban az amerikai múzeumnak 1,15 millió dollárért, azaz durván 221 millió forintért. A kétes eredetű alkotások felvásárlásáért felelős múzeumi kurátort, Marion True-t Görögország mellett Olaszország is támadja orgazdaságért, valamint mintegy 40 rablóásatáson feltárt mű eltulajdonításáért.
Hellenisztikus Temetkezési koszorú. Ezt visszakapták a görögök. Fotó: Reuters
HONNAN VAN? Az eset újabb bizonyítéka annak, hogy a klasszikus alkotások kereskedelmében mennyire új és égető probléma a származás kérdése. A közgyűjtemények ugyanis csak a XX. század utolsó negyedében, a gyarmatbirodalmak szétesése után kezdtek arra figyelni, hogy behatóbban megvizsgálják az általuk vásárolt tárgyak eredetét, vagyis azt, honnan, milyen úton jutottak el az adott múzeumig. Így vált köztudottá, hogy a legnagyobb gyűjtemények – például a párizsi Louvre, a New York-i Metropolitan vagy a londoni British Museum kollekciója – hemzsegnek a háborúk és gyarmatosítások során jogtalanul szerzett klasszikus műtárgyaktól, egyes leletek pedig illegális ásatások révén kerültek felszínre, majd a kiállítás helyére. Az eltűnt műtárgyakat nem rendszerezi egységes nemzetközi adatbázis, miként az uniós jogrend sem szabályozza egyöntetűen a kérdést. Visszakövetelésük azért is nehézkes, mert a tárgyak eredetét sokáig nem dokumentálták, a lelőhely-fosztogatással eltulajdonított alkotások létezésére pedig gyakran csak akkor derül fény, amikor azok fennakadnak egy vámellenőrzésen. Művészeti szakértők pedig évi több milliárd dollárra becsülik az antik kincsek globális feketepiacának forgalmát. Az Europol adatai alapján a drog- és fegyverkereskedelem után a műkincslopás és -csempészet a szervezett bűnözés harmadik legjövedelmezőbb üzletága.
Itthon kevés a gyűjtő, ezért a csempészek ritkán célozzák meg kifejezetten hazánkat, de volt már rá példa, hogy a jugoszláv háború során kifosztott horvát múzeumokból származó aranyfibulák jelentek meg a használtcikk-piacon, az Ecserin. Inkább tranzitország a miénk, mert pont a déli és kelet-nyugati „főútvonalak” mentén fekszik. Ugyanakkor származási országként sem elhanyagolható, hiszen a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) információi szerint szinte minden négyzetkilométerre jut feltárandó terület. A magyar törvények ugyanakkor kimondják: minden 50 évnél régebbi műtárgy kivitele engedélyhez kötött, és belföldön tiltott a magyar régészeti leletek kereskedelme, míg a külföldről hazánkba kerülők esetében gondosan ellenőrizni kell azok származását.
A határok megnyílása és a nemzetközi műtárgy-kereskedelem fellendülése erős motiváció a csempészek számára. „Ezenkívül a tárgyak kis mérete és nagy értéke vonzza a szervezett bűnözés figyelmét a műtárgycsempészetre” – magyarázza Bencze József tábornok, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) rendészeti főigazgatója. A csempészek legszívesebben az autóban saját maguk kialakította rejtekhelyeken vagy a gépkocsi gyári üregeibe rejtve szállítják a főként a volt Szovjetunió és a Balkán államaiból származó lopott, hamisított vagy rablóásatásokon szerzett antikvitásokat. A déli országrészen az is előfordul, hogy gyalogszerrel próbálnak átjutni a zöldhatáron. Jellemzően nyugati irányba, de manapság egyre gyakrabban Oroszország felé is viszik megrendelésre, továbbértékesítési céllal közös európai örökségünk klasszikus darabjait.
KINCSVADÁSZOK. Magyarországi illegális ásatásokról is gyakorta kerülnek nyugatra egyes leletek. A kincsvadászoknak, a zömében római és középkori emlékekben gazdag régészeti lelőhelyek magas számának köszönhetően, nem kell sokat keresgélniük. Mindez történik annak ellenére, hogy hazánkban minden régészeti feltárást engedélyeztetni kell, az ásatást pedig kizárólag felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkező régész vezetheti. A magyar törvények szigorúan állami tulajdonnak tekintenek minden földből és vízből előkerülő, 1711 előttről származó tárgyat, a szerencsés megtaláló pedig csak a különösen értékes darabok ellenében számíthat jutalomra. A Nyírségben egy XVII. századi éremegyüttes megtalálója 2003-ban így kapott 40 millió forintot.
Sokan azonban szívesebben tartják meg maguknak felfedezésük gyümölcsét. Erre a legemlékezetesebb hazai példa az 1970-es években talált Seuso-kincsek ügye, ami még ma is lezáratlan aktaként gazdagítja a kulturális minisztériumi fiókokat (lásd külön írásunkat a 26. oldalon). Ehhez hasonló nagy port kavart, nemzetközi érdeklődésre számot tartó incidens azóta nem fordult elő hazánkban. Bánkutiné Hajdú Éva, a kincsek volt miniszteri biztosa azonban olyan esetről is tud, amikor naiv falusiak kisbuszokkal érkező holland turistáknak árulták a kertjükben talált értékeket.
A szerencsés kezű kertészkedőknél azonban lényegesen nagyobb veszélyt jelent az a több mint ezer fosztogató, akik fémkeresőkkel járják az országot. A régészeti lelőhelyek topográfiáját jól ismerő kincsvadászok arra hajtanak, hogy a fémpénzek, ezüst és arany tárgyak mellett nagy valószínűséggel más értékes klasszikus alkotásokra is bukkanhatnak. „A fosztogatással azonban nem csak a kulturális javakat tulajdonítják el, a lelőhelyek felforgatásával az értékes régészeti információk is odavesznek” – mutat rá Buzinkay Péter, a KÖH Műtárgy-felügyeleti Irodájának vezetője.
Mivel nálunk nincs jelentős felvevőpiaca a tárgyaknak, a fellelt kincseket olyan országba viszik, ahol szélesebb gyűjtőkörre találnak, és a hazainál magasabb áron értékesíthetik azokat. Ilyen célország például Nagy-Britannia és Hollandia, ahol engedélyezett az antik tárgyak kereskedelme. „Előfordult olyan műtárgycsempész, akinél előbb fedeztük fel a gépkocsiba rejtett fémdetektort, mint magukat a műtárgyakat” – meséli Bencze József tábornok. A VPOP tavaly 44 esetben, mintegy 200 millió forint értékben kezdeményezett büntetőeljárást műtárgycsempészet kapcsán. A gyanús tárgyak mivoltának tisztázására egy, a múlt évben született megállapodás eredményeképp a Műtárgy-felügyeleti Iroda tanácsát kérik ki. Buzinkay Péter átlagosan heti egy hívásról számol be, amikor e-mailben küldött képek és más információk alapján mondanak véleményt mindössze fél óra leforgása alatt a határon fennakadó műtárgyakról.
A VÉGSŐ CÉL. A virtuális tanácsadás azonban az ókori eredetű fogások esetében gyakorta nem bizonyul elegendőnek, hiszen csupán a tárgyak eredeti feltárási helyének megállapítása heteket vehet igénybe. Ezért is üdvözölte a kulturális tárca 2005-ben a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének kezdeményezését, az úgynevezett Kalypsó adatbázis létrehozását, amelyben meghatározzák és rendszerezik a magyar határon lefoglalt külföldi eredetű ókori műtárgyakat. A múzeum munkatársai eddig három
műtárgyegyüttes 2,5 ezer darabját tanulmányozták. Közülük kettőnél egyértelműen megállapították, hogy a szervezett bűnözés keretein belül, külföldi begyűjtőhelyekről kerültek hozzánk, mivel különböző korokból származó, főként balkáni és iráni leleteket vegyesen tartalmaznak, hamisítványokkal is megspékelve. „Az általános hazai gyakorlatban a műtárgyak szempontja ritkán merül fel az értékelés közben, sokszor csupán bűnjelhalmaznak tekintik azokat”- véli Nagy Árpád Miklós, a Kalypsó adatbázis ötletgazdája. Hozzáteszi: végső céljuk és egyben erkölcsi kötelességük, hogy az alkotásokat visszajuttassák azon országba, ahol kiásták azokat. Erre azonban eddig még nem volt példa.
Lezáratlan akták
A SEUSO-REJTÉLY. Nemrég újra napirendrendre került a Seuso-kincsek ügye, amikor is felröppent a hír, hogy jelenlegi birtokosuk eladta a tárgyegyüttest egy Abu Dhabiban épülő múzeum számára. Ha az átszállítás ténylegesen megtörténik, Magyarország még kevesebb eséllyel indulhat az értékes kollekció visszaszerzéséért. A IV. századból származó tálakat és kancsókat a feltételezések szerint Sümegh József ásta ki Polgárdi környékén, még a hetvenes évek végén. A megtalálót 1980-ban rejtélyes körülmények között elhalálozott, a kincsek pedig a Sotheby’s aukciósházhoz kerültek. Az ekkor már libanoni származást igazoló, hamis papírokkal rendelkező műtárgyakat Lord Northampton vásárolta fel, aki ellen a magyar állam 1993-ban pert veszített, és nem tudta érvényesíteni a kincsekhez fűződő jogait. A tárgyak visszaszerzésére irányuló eljárás azóta is folyik.
ELGIN GRÓF ESETE. Az athéni Akropolisz Pantheonját körülvevő díszes márványfrízeket a brit kormányt képviselő Elgin gróf szállíttatta Angliába a XIX. században, azzal az indokkal, hogy ott majd jobban gondjukat viselik. A szobrok a British Museum tulajdonába kerültek, amelynek kurátorai a görög kormány kampányszerű felszólításai ellenére is azt hangoztatják, hogy a frízek sosem fogják elhagyni Londont.
A VESZPRÉMI MÚZEUM KIFOSZTÁSA. A veszprémi Laczkó Dezső Múzeumból 1992-ben régészeti ásatások anyagát, köztük Apolló és Lar szobrát lopta el egy, az ereszcsatornán felmászó tolvaj. A leleteket ezt követően Bécsbe vitte és ott értékesítette. A tárgyak többsége a nyomozás során megkerült, néhány darab holléte azonban mind a mai napig ismeretlen.
ALÁÍRÁSOK ZEUSZÉRT. Török aktivisták kilenc év alatt 20 milliónyi aláírást gyűjtöttek össze a Berlinbe került páratlan szépségű, hellenisztikus Zeusz-oltár visszakövetelésére. A mozgalmat a szobor származási helyeként számon tartott törökországi Pergamon város polgármestere indította. Az ókori emléket 1880-ban a török szultán engedélyével szállította restaurálási célokkal Németországba Carl Human német mérnök. Az oltár ma is a berlini Pergamonmuseum egyik legfőbb nevezetessége.
