Miért csak ennyire? – érkeztek a kommentárok a piaci elemzőktől, miután a kormány az idei költségvetésbe betervezett 6,2 százalékról 7,0 százalékra emelte a várható inflációt. A bejelentés tehát inkább rezignáltságot, sőt némi csalódást keltett, mintsem meglepetést okozott volna. A Reuters által készített elemzői felmérés konszenzusa 7,2 százalékot jelez 2007-re, de akad szakértő, aki 7,7 százalékot sem tart kizártnak.
Ezzel immár világossá válik az idei költségvetési helyzetet alapvetően meghatározó képlet: a vártnál nagyobb infláció segíti a büdzsét a bevételi előirányzatok teljesítésében, így valószínűleg – a kiadások kordában tartása mellett – teljesülhet az államháztartási hiányra vonatkozó cél.
A sáv eltörlésére vonatkozó várakozás, a hivatalos cáfolat ellenére,jelenleg is tartja magát a piacon. Rajz: RedDotCorbis
„Az erősödő infláció leginkább az áfa-bevételi előirányzatokat hozhatja a vártnál magasabb szintre, ám a Pénzügyminisztérium ezeket nem emelte meg” – mondta lapunknak Németh Dávid, az ING Bank szenior elemzője. Így az áfa-bevételekben még maradhat tartalék, ha mondjuk a kiadási előirányzatok elszállni látszanak. Ezen az oldalon a legnagyobb kockázatok közé tartoznak például az inflációtól függő nyugdíjkiadások, valamint az önkormányzati szféra, amely – főleg annak ellenzéki túlsúlyú vezetése miatt – nehezen korlátozható, és kevésbé tervezhető, mint a központi előirányzatok.
A lapunk által megkérdezett elemzők abban egyetértenek, hogy a második félévben az inflációs ráta – amely márciusban 9 százalékra nőtt – érezhetően mérséklődhet: a nyár végére visszacsúszhat 8 százalékra. Nagyjából konszenzus mutatkozik abban is, hogy a folyamat szeptembertől indulhat be igazán, várhatóan 6 százalék alatti értékkel. Ez érthető is, hiszen a Gyurcsány-csomag keretében – az áfa és a gázár emelése következtében – tavaly szeptembertől lódult meg az infláció. Az idén szeptemberben így az elmúlt évi megugráshoz képest várhatóan lényegesen alacsonyabb lesz a drágulás üteme. Hasonló helyzet alakulhat ki 2008 elején, amikor az idei évkezdetkor lezajlott központi áremelések „esnek ki” az indexből, s márciusra 4 százalék alatt lehetünk. Az idei év végén így 5,0-5,5 százalékra számíthatunk.
KINCSTÁRI OPTIMIZMUS. Ennek tükrében némileg érthetetlen, hogy a pénzügyminiszter miért mond ugyanerre a dátumra 4,0-4,5 százalékot, ha egyszer már amúgy is megemelte az éves átlagos prognózist. A közgazdászok jóslatainak tükrében az előrejelzés kincstári optimizmusnak tűnik: a Reuters felmérésében a decemberre vonatkozó legalacsonyabb mérték is 4,7 százalék. Egy magyarázat adódhat a bizakodásra: a forint oly mértékben erősödik meg, hogy az importált tartós fogyasztási cikkek és az energiahordozók képesek még inkább fékezni az inflációt.
A mérséklődő árnyomást a jegybank kamatcsökkentéseivel követi. Ennek várható ütemezése és időzítése azonban még korántsem egyértelmű. Egyetértés abban mutatkozik csupán, hogy az idén decemberig a jegybank monetáris tanácsa (MT) legalább 100 bázisponttal lazít, így az alapkamat 7,0 százalékra esne vissza.
Az MT múlt hétfőn még változatlanul hagyta az irányadó kamatot, ám a közgazdászok várakozásai szerint májusban már lazításba kezd. A testület a múlt heti döntésről kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy a forintbefektetések külföldiek által elvárt kockázati felára csökkent, s ez lehetőséget ad – majdan – a kamatok mérséklésére is. Ennek azonban az a feltétele, hogy az inflációs folyamatok kedvezően alakuljanak.
Az elmúlt hetek-hónapok kommunikációjában a jegybank egyre a bérkiáramlással kapcsolatos kétségeit hangsúlyozta. S valóban, január-februárban 10-12 százalékkal emelkedtek a bruttó bérek; nagyon úgy nézett ki, hogy a versenyszféra már előre „árazza” az inflációt, s érvényesíti is azt a javadalmazásokban. „Felvetődik azonban az a szempont is – mutatott rá Németh Dávid -, hogy az erős bérkiáramlásban nagy szerepe van a gazdaság kifehéredésének.” Elképzelhető, hogy a szigorúbb ellenőrzések (vagy csupán az azokkal való fenyegetés) hatására egyre többen a minimálbér felett jelentik be magukat vagy alkalmazottaikat. A közgazdász becslései szerint a fehérítő hatás 30-40 százalékos lehet, s ha ezt kiszűrjük, akkor a bruttó bérek növekedési üteme már jóval 10 százalék alatti. A fehéredő gazdaságra azonban nehéz monetáris politikát alapozni, s valószínű, hogy amíg a jegybank nem bizonyosodik meg róla, addig óvatosan közelít a kamatok csökkentéséhez.
SÁV-SZAPPANOPERA. Mindez továbbra is fenntartja azt a dilemmát, amellyel a jegybank bizonytalan kilátások mellett az árfolyamsáv erős szélének közelében szembesül – fogalmaznak egy elemzésükben az OTP Bank közgazdászai. S valóban, a helyzet újra és újra felveti az árfolyamsáv és az inflációs célkitűzés rendszerének ellentmondásait (Figyelő, 2007/11. szám). A sáv-szappanopera legújabb állomása volt a kormányfő és a jegybankelnök között lezajlott, virágnyelven előadott kis epizód: egy konferencián Simor András a Magyar Nemzeti Bank „teljes eszközfüggetlenségének” megvalósítására hívta fel a figyelmet.
Ha a forint árfolyama beleütközik az árfolyamsávba (jelenleg erre az erős oldalon kínálkozik lehetőség), ám a jegybank úgy látja, hogy a „sávon túli”, vagyis esetleg még erősebb árfolyam lenne szükséges az inflációs cél eléréséhez, akkor a sávtartási kötelezettség miatt nem tudja célját megvalósítani, s így nem valósul meg az eszközfüggetlenség. Simor szavait a piaci elemzők és kereskedők hajlamosak voltak a sáveltörlés újbóli kezdeményezésének, a kormányfő válaszát pedig egyetértésként venni. Gyurcsány Ferenc a kabinet céljaként jelölte meg a monetáris politika hatékonyságának és függetlenségének növelését.
A két nyilatkozat valóban összepasszol, ám nem sokkal ezt követően a PM közleményben tudatta: nincs napirenden a sáv megváltoztatása. Ez megegyezik a kormány korábbi álláspontjával is. A befektetők azonban pontosan tudják, hogy egy ilyen horderejű kérdést nem úgy fognak eldönteni, pláne bejelenteni, hogy a piaci szereplők hetek óta foglalkoznak vele. A sáv eltörlésére vonatkozó várakozás tehát fennáll, annak ellenére, hogy a hivatalos cáfolat megjelent.
Ha a kormány köti az ebet a karóhoz, és továbbra sem akarja az MNB teljes „eszközfüggetlenségét” biztosítani, akkor nincs más hátra, a jegybanknak tartania kell a sávot. Néhány adminisztratív eszközön túl az MNB ezt leginkább kamatcsökkentésekkel teheti meg, akár azon az áron is, hogy azok nagyobbak, mint amekkorát az inflációs kilátások indokolnak. Márpedig ez nagyon nem tenne jót az újonnan felállt jegybanki vezetés hitelének.
