Hol történhet meg az, hogy Boba Fett és Horst Tappert milliárdos tételben üzletel egymással? Nem, nem számítógépes játékról van szó, s nem virtuális pénzről. Ahogy a Csillagok háborúja fejvadásza, úgy a Derrick főfelügyelőt megszemélyesítő színész is egy-egy magyar devizakereskedőt ihletett meg, hogy őket válasszák becenevüknek az egyik kereskedési rendszerben. Pedig ezek a traderek egyáltalán nem kispályás játékosok. Egy százezer eurós kötés a hazai bankközi devizapiacon szinte a semmiség kategóriába tartozik, s forintban számolva, a milliárdos nagyságrendűek is természetesnek számítanak. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, azon a helyen, ahol ezek a traderek dolgoznak, általában rendkívül jó a hangulat, stressznek nyomát sem látni. A treasury külön világ a bankokon belül, s úgy tűnik, aki egyszer megszereti, nehezen tud szabadulni tőle.
Az ING Bank treasuryjében. A hatalmas tétek ellenére oldott hangulatban folyik a munka a kereskedõk és az üzletkötõk termében.
BIDET KÉRNEK. „Akkor van baj, ha a dealing room csendes” – mondja Liener Gábor, a Raiffeisen Bank treasury vezetője. S valóban: ottjártunk ideje alatt nemigen volt olyan perc, amikor ne hangzott volna el egy-egy hangos, földi halandó számára alig érthető mondat az Akadémia utcai bankközpont ötödik emeletén levő teremben. „Hatszázezer euróra bidet kérek” – rikkant a sales csapat egyik tagja, s néhány másodpercen belül érkezik is a válasz a kereskedő részéről az aktuális árfolyammal. Az ügyfél kérdése természetesen az euró/forint kurzusra vonatkozott, a hazai bankok ezt a devizapárt kereskedik a legnagyobb tételben.
A Raiffeisen treasuryje piacvezető a hazai kereskedelmi bankok között. A hosszú, keskeny teremben 36-an dolgoznak, többségük a szobán végigfutó hosszú asztal valamelyik oldalán kap helyet. Az ablaknak háttal ülnek a kereskedők, velük szemben pedig a salesesek. Az elrendezés nem véletlen: a Raiffeisennél az ügyfélmegbízások aránya meghaladja a 60 százalékot, igen fontos tehát, hogy a megbízókkal folyamatosan kapcsolatban álló sales munkatársak állandó és közeli kontaktusban legyenek a traderrel, aki azonnal aktuális árfolyamokkal tud szolgálni. A működés menete ugyanis az, hogy a kereskedőtől kapott árinformációt a sales munkatárs közli az ügyféllel, aki ezt követően dönti el, hogy ad-e megbízást. Ha igen, a sales továbbítja az igényt a kereskedőhöz, aki végrehajtja az ügyletet.
Ebben a láncban igen fontos a gyors információáramlás. Az ár gyorsan változhat, ezért előfordul, hogy mire az ügyfél eldönti, hogy kötni akar, az üzletet már nem lehet tető alá hozni a pár másodperccel korábban bemondott szinten. A kereskedő az árra irányuló kérdéskor ezért nem azt a kurzust adja meg, amelyen abban a pillanatban kötni tudna, hanem azt, amelyet a saját várakozásai szerint egy-két percen belül is tartani tud. Ennek kitalálása pedig nem könnyű feladat. A bankközi piac nem úgy működik, mint a tőzsde. Ahogy a neve is mutatja, itt a pénzintézetek egymás között kereskednek, s a megbízók nem látnak jelen idejű árfolyamokat – vagy amit látnak, annál lehet jobb is. Nincs ajánlati könyv sem, ahol a kereskedő látná a többi bróker által bevitt összes ajánlatot, csak egyet tud: az éppen aktuális legjobbat. Ezt visszavonják, módosítják, a legjobb vétel és eladás közti rés hol szűkül, hol tágul. Különféle zárt rendszereken keresztül persze a kereskedő is bekérhet ajánlatot a megcélzott termékre a többi banktól, de köthet enélkül is, ha elfogadja az éppen felkínált ajánlatok egyikét. Bonyolultnak tűnik mindez, és az is: egyedül a kereskedő az, aki valóban átlátja.
Az ING Bankban a treasuryhöz vezető út átvezet a client (vállalati kapcsolattartás) osztályon. Ott még semmi különlegeset nem lehet látni: egy nagy teremben sok munkaállomás, a szokásos telefonokkal, számítógépekkel, monitorokkal. Amikor azonban Kosárszky Gábor, a treasury vezetője elkalauzol részlege ajtajáig, már látszik, hogy más világba csöppenünk: az ING Financial Marketsnek nevezett osztályra való bejutáshoz már nem jó az átlagos banki belépőkártya, bárki tehát nem léphet át a treasury küszöbén. Az ajtón túl azonnal feltűnik, hogy mindenki három monitorral dolgozik. A szigetszerűen elhelyezkedő munkaállomás-csoportoknál 4-6 ember ül. A szoba közepén, központi helyen, négy monitor, illetve egy kisebbfajta telefonközpont előtt köti az üzleteket Kolba Miklós devizakereskedő, alias Boba Fett. Két másik kollégája alkotja még a sziget „élővilágát”, egyikük szintén az azonnali devizapiaccal foglalkozik, másikuk pedig a forwardügyletekkel. Egy további szigetnél dolgozik a fixed income, vagyis a kötvénykereskedő csapat, egy harmadik pedig a sales team bázisa. A szobán belül külön üvegketrecben foglal helyet a bank négy elemzője.
Az ING – a Raiffeisen és a CIB mögött – a harmadik helyen állt a forex forgalmi toplistán az idei első negyedévben (az állampapírpiacon a legnagyobb szereplő), az itteni üzletmenet azonban más, mint a Raiffeisenben. Az ING-nél az ügyfélmegbízások aránya jóval alacsonyabb, itt a saját számlás kereskedés dominál.
A Raiffeisen Bank treasury terme. Folyamatos kapcsolat a megbízókkal.
A PROFI VESZÍTHET. A Raiffeisenben a hosszú asztal közepe felé ül a kereskedők vezetője, Éder György, jobbján a devizások (fx), balján pedig a kötvényesek (fixed income) és pénzpiacosok (money market) foglalnak helyet. A Magyar Nemzeti Banktól nemrégiben átigazolt szakember, amellett, hogy felügyeli az összes tradert, maga is kereskedik. Ez érvényes a treasuryfőnökre, Liener Gáborra is. „Előfordul, hogy a nap végén az derül ki, vesztettem; ezt az összes kolléga láthatja, de nem ciki, itt profik dolgoznak” – mondja. A Raiffeisennél van egy proprietary trader, vagyis saját számlás kereskedő is: neki egyáltalán nem kell foglalkoznia ügyfélmegbízásokkal, kimondottan az a dolga, hogy kereskedjen, amivel akar, és termeljen nyereséget. Emellett külön opciós piaccal foglalkozó kereskedő is van, egy 4 fős csapat pedig strukturált termékek kifejlesztésére és értékesítésére specializálódott.
A treasury röviden úgy működik, hogy reggel 9-től délután 5-ig tart a pénzgyártás; a saját számlás pozíciók nagy részét a nap végén lezárják. Sokmilliárdos nyereségek és veszteségek eredőjének kell pozitívnak lennie, hiszen a bankok komoly éves szintű profitelvárást támasztanak a treasurykkel szemben. Ezek a részlegek felelősek természetesen a bankok eszközeinek kezeléséért is: ha több a hitel a betétnél, akkor a lehető legolcsóbb forrást keresik, ellenkező esetben pedig a lehető legmagasabb kamatra helyezik ki a többletet.
Az egyre ambiciózusabb célok elérése azonban nem könnyű. Ha a bank új városokba jut el, új fiókokat nyit, természetes módon növeli eredményét és mérlegfőösszegét. A treasury esetében azonban az emelt profitcél mást jelent: lényegében azt várják el tőle, hogy például 30 százalékkal okosabb legyen, mint a megelőző évben. Ennek ellenére mindkét treasuryfőnök állítja, hogy eddig mindig sikerült megfelelni az elvárásoknak.
S hogy kik azok, akik a pénzt gyártják? Senki sem születik banki deviza- vagy kötvénykereskedőnek. Ez tipikusan az a pozíció, ahol nem a papír számít, hanem az érzék. Liener Gábor szavaival: „megfelelő érdeklődés nélkül biztos nem megy”. Persze nem árt, ha valaki tisztában van a Black-Scholes-féle opcióárazási képlettel, de kevés közgazdász lesz csak jó kereskedő. Kolba Miklós például igen régi motoros: még a kilencvenes évek elején, a telefonos üzletkötős időszakban tanulta ki a szakmát. Liener Gábor 13 éve árfolyamok faxolásával és segédüzletkötői munkával kezdte banki pályafutását, mielőtt belecsöppent a kereskedői munkába. Hamar kiderül egyébként valakiről, hogy van-e érzéke a dologhoz, vagy nincs: a többmilliárd forintos tételek mozgatásához, a veszteségek lelki feldolgozásához kötélidegzetre van szükség. A tradert természetesen az eredmény minősíti: aki tartósan tudja szállítani a profitot, az ért a szakmájához, aki pedig nem, még lehet jó bankár, de a treasurybe jobb, ha csak vendégként lép be.
PONTOZOTT POÉNOK. Kolba Miklós kifogyhatatlan a különféle tradersztorikból. Amikor beszélgetünk, éppen forintgyengülésre játszik, így elégedetten szemléli, ahogy a kurzus átlépi a 249-es szintet. Fél szemmel persze mindig a monitort figyeli. Aztán elhangzik a teremben egy vicc, mire a treasury legtöbb munkatársa egy Medveczky Ilona arcképével díszített táblácskát kap elő, s azt felemelve, Megatánc-mintára 1-től 10-ig terjedő skálán értékelik a poént. A Raiffeisenben is jó hangulatú napot fogunk ki. „We are making money” – kiáltja egy elégedett saját számlás kereskedő, amikor a nap elején felvett pozíciója a nap végén – átmeneti veszteség után – termőre fordul.
Nem véletlen, hogy a devizakereskedők nagy része az euró/forint piacon spekulál. A hazai traderek ezt úgy ismerik, mint a tenyerüket. Egészen apró jelekből tudják, ki lehet egy megbízás hátterében, hogy csak piactesztelésről, vagy komoly vételi, illetve eladási szándékról van szó. „Azt is tudjuk, az MNB mikor interveniál” – mondja Kolba Miklós, aki büszke arra, hogy kollégái gyakran a fasthand kifejezéssel becézik. Néha ugyanis szükség van arra, hogy valaki a másodperc tört része alatt kapcsoljon, illetve kattintson, azaz lecsapjon egy-egy ajánlatra. A helyi piac ismerete tehát helyzeti előny, de ez nincs, nem lehet meg a nagy keresztárfolyamok, például az euró/dollár piacán.
A magyar kereskedők köre nem túl nagy, lényegében mindenki ismer mindenkit. Téves lenne azonban azt gondolni, hogy a hatalmas stressz miatt igen nagy a fluktuáció a szakmában. Gyorsan eldől, ki válik be és ki nem, aki pedig néhány évig bírja, arról nem csak az derül ki, hogy nem görcsöl az időszakos rossz teljesítmény és a nagy elvárások miatt, de az idő haladtával újabb és újabb tapasztalatokat is gyűjt. Az érzék mellett pedig ez is javítja a teljesítményt.
„Általában rendelünk” – ez már arra a kérdésre a válasz, hogy az ebédelést hogyan oldják meg az ING treasuryjében. Amikor a bank a Dózsa György útra költözött, egy másik osztályon dolgozó alkalmazott elégedetten mondta Kolba Miklósnak, milyen jókat fog majd sétálni felfrissülés gyanánt a Városligetben. „Ti igen, de én biztos nem jutok el odáig” – volt a válasz. A piacot egy pillanatra sem lehet magára hagyni. Amikor viszont délután öt körül vége a napnak, s kilép a bank kapuján, a profi trader azonnal ki tud kapcsolni, és nem gondol a számokra – akkor sem, ha éppen sokmilliós veszteség az aznapi mérleg. Kolba Miklós otthon már egyáltalán nem izgatja magát azon, miként állnak az árfolyamok, Liener Gábor viszont azt mondja: lefekvés előtti utolsó, illetve ébredés utáni első dolga kinyitni a laptopot, és tájékozódni.
Kosárszky Gábor szerint az idei év eddig gyengébb a tavalyinál, kevesebb a nagy piaci mozgás, amelyekre rámozdulva pénzt lehet gyártani. Az ING devizatradereinél ottjártunkkor, délután egykor még csak félig telt meg az az A4-es papírlap, amelyen a pozíciókat manuálisan is nyilvántartják. Állításuk szerint tavaly nem volt ritka, hogy 3-4 lapra fértek csak fel a kötések. A legnagyobb pörgés, a legnagyobb napi veszteség, valamint a csúcsnyereség is az emlékezetes 2003-as évhez kötődik, amikor a külföldi befektetők az erős végen kinyomták a forintot az intervenciós sávból.
Adódik a kérdés, ha valaki éveken át gyártja a pénzt a banknak, nem gondolkodik-e el azon, hogy ugyanezt az összeget magának nyerje meg, vagyis saját szakállára spekuláljon. A tréderek erre azt mondják: szükség van a bankra a háttérben. Egy-egy rossz üzlet finanszírozási igénye akkora, amekkorát magánszemélyként nem lehet bevállalni, a veszteségtől való félelem így kényszer szülte döntéseket produkálna, ami az eredményesség rovására menne. A kereskedők így is érdekeltek anyagilag a minél nagyobb profitban, az év végi bónuszok ugyanis teljesítményarányosak a szakmában. A legjobb hazai kereskedők esetében a havi bér is hétszámjegyű lehet, az év végén pedig tovább dagadhat a buksza.
