Belföld

Fazekas nem hisz az összeesküvés-elméletekben

Nem lesz változás a Nemzeti Vidékstratégiában (NVS) és a Darányi Ignác Tervben sem, ugyanis a tárca irányvonala a kormányprogram mentén halad - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter egy szerda esti televíziós műsorban.

Az m1 Az este című műsorában a miniszter elmondta: “Ángyán József képviselő korábban indoklás nélkül mondott le megbízatásáról.” Jelezte, hogy nem hisz az összeesküvés-elméletekben ezzel arra utalva, hogy volt politikai államtitkára szerint maffiahálózat küzd az NVS ellen.

A szaktárca vezetője hangsúlyozta: a Vidékfejlesztési Minisztérium elkötelezett a családi gazdaságok támogatása mellett. “Azt a feladatot, amit elvállaltunk, végrehajtjuk. A feladatunk a mezőgazdaság talpra állítása, az hogy az emberek találjanak megélhetést a magyar vidéken, ott olyan életszínvonal és életminőség legyen, amit joggal várnak el, és amely más országokban is megilleti a vidéken élő embereket” – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Vidékstratégiát a kormány első olvasatban megtárgyalta. A tárca reményei szerint az NVS végleges elfogadása is megtörténik változatlan formában. Ezzel a miniszter szerint tartoznak mindazoknak, akik a szóban forgó ügyben véleményt nyilvánítottak.

Fazekas Sándor arról is beszélt, hogy minél több kis- és közepes vállalkozás legyen a piacon, amely prémium termékek előállítására képes. Megemlítette: a családi gazdaságok támogatása jegyében a szaktárca közvetlenül megnyitotta a magyar piacot az említett magyar termelők előtt, hogy közvetlenül tudjanak élelmiszereket előállítani. Ezek a termelők ugyanis a miniszter véleménye szerint egy idő után növekedhetnek, és árujuk exportképessé is válhatna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik