A Handelsblatt által összeállított, a pénzügyi szolgáltatókat figyelmen kívül hagyó top 500-as lista éllovasa – csakúgy, mint egy éve – a Shell, amely tavaly 252 milliárd eurós árbevételt ért el, ez 40 milliárd euróval haladja meg a második helyezett BP forgalmát. A dobogó harmadik fokán a jelenleg szétválás előtt álló DaimlerChrysler áll, megelőzve a Totalt és nagy riválisát, a Volkswagent.
Az élmezőny legnagyobb előrelépője az Arcelor-Mittal: a több mint háromszoros árbevétel-növekedés eredményeként a Luxemburgban bejegyzett Arcelor a tavalyi 35. helyről a kilencedikre avanzsált.
A BÉT-en jegyzett cégek közül a Mol és a Magyar Telekom került fel a listára: az olajcég 18 helyet lépve előre a 126., a távközlési csoport pedig nyolc helyet javítva a 415. helyre futott be. Kelet-Közép-Európát a listán összesen 44 cég – a két magyar mellett 18 orosz, 14 török, öt lengyel, három cseh és egy-egy szlovák, illetve román társaság – képviseli.
2006 nagy vesztese a távközlési szektor volt: mindenekelőtt az egyre erősebb árverseny miatt az ágazat első ötvenbe került képviselői közül egy – a spanyol Telefónica – kivételével valamennyi cégnek csökkent a nyeresége: a Deutsche Telekom adózott eredménye több mint 43 százalékkal, a Telecom Italiáé több mint hat százalékkal csökkent, a Vodafone pedig 30 milliárd eurót meghaladó veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.
