Gazdaság

Hernádi Zsolt: minél több irányból jöjjön gáz

Magyarország számára a gázellátás biztonságát az teremti meg, ha minél több gáz folyik át rajta, több irányból és lehetőleg több forrásból – jelentette ki Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója Bakuban.

A magyar olajtársaság első számú vezetője Göncz Kinga külügyminiszter kíséretében érkezett az azeri fővárosba, ahol annak lehetőségét vizsgálja, hogy a Mol milyen formában tud bekapcsolódni Azerbajdzsánban a szénhidrogének kitermelésébe és kutatásába.

„A Molnak elsősorban abban van komoly tapasztalata, hogy miként lehet növelni a kitermelést az érett, kimerülőben lévő mezőkön” – mondta. Útjának nem titkolt, másik fontos célja az, hogy a közép-ázsiai gáz Európába történő szállításának kérdéséről tárgyaljon.

Tranzithatalom

Magyarországnak és Molnak mindig is az volt a nagyon határozott álláspontja, hogy a közép-európai térség abban érdekelt: minél több gáz folyjon rajta keresztül, mert az növeli az ellátás biztonságát – mondta.

Több gázt elsősorban több forrásból lehet beszerezni, a Kaszpi-tengeri térség pedig akkor képzelhető el újabb beszerzési forrásnak, ha Azerbajdzsán a gázpiac markáns szereplője lesz. Meg kell tehát nézni, hogy milyen komoly partnernek ígérkezik – mondta.

A Mol elnök-vezérigazgatója feleslegesnek nevezte a vitát arról, hogy déli irányból az Európai Unió által támogatott Nabucco-projekt keretében épített vezetéken vagy az orosz Kék áramlat vezeték meghosszabbított szakaszán át érkezik a földgáz.

„Nincs lehetőségünk választani” – mondta. Szerinte a két terv abban különbözik egymástól, hogy a Kék áramlat esetében bizonytalan az útvonal, de biztos az orosz gáz, a Nabucco-vezeték számára viszont már van elképzelt útvonal, de bizonytalan, hogy honnan kerül bele gáz.”Az igazi kérdés nem az, hogy ki ellen irányul egy terv, hanem az, hogy kivel valósítható meg” – mondta.

Oroszország megkerülhetetlen

Hernádi Zsolt szerint nyitott kérdés, hogy összejön-e a Nabucco-projekt esetében az a minimális mennyiség, amely az építkezés elkezdéséhez szükséges. Oroszország, Kazahsztán és Türkmenisztán napokban kötött megállapodása egy fajta választ már adott.

„Ma látszik, hogy Oroszország nélkül nehéz, nagyon nehéz elérni azt, hogy déli irányból az üzleti megtérüléshez elegendő mennyiségű gázt lehessen szállítani” – jelentette ki. Elmondta, hogy a Mol tevékeny szerepet játszik mind a Nabucco-projekt, mind a Kék áramlat vezetékkel kapcsolatos tervek megvalósításában.

A Mol a terveknek megfelelően hamarosan létrehozza a nemzeti Nabucco-társaságot, amelynek vezetője már meg is kapta kinevezését. A Budapesten tervezett Nabucco-konferencia pedig – szavai szerint – azt fogja bizonyítani, hogy amit Magyarország eddig képviselt az nemcsak nem mond ellen akár az uniós, akár az orosz, akár a közép-ázsiai törekvéseknek, hanem éppen elősegíti azokat.

A Kék áramlat esetében két, egymástól tudatosan elkülönített projekt megvalósíthatósági tanulmánya készül: az egyik a Magyarországon tervezett 10 milliárd köbméter kapacitású tározó létesítése, a másik a vezeték építése. Szerinte minden lehetőség bejöhet: megvalósulhat akár az egyik, akár a másik, akár mind a két terv is, de nem kizárt, hogy az egyikből sem lesz semmi.

Nyomatékkal hangsúlyozta, hogy míg a tengerekkel körülvett Nyugat-Európába több útvonalon keresztül is eljut a földgáz, Közép-Európában az egész energiaellátási rendszer arra épült, hogy Keletről érkezik a térségbe az ott felhasznált nyersanyag.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik