Vasárnap
Erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti megyékben délelőtt még szűrt napsütés is lehet. Délelőtt még csak a délnyugati tájakon, délután már másutt is várható eső, legkisebb eséllyel északkeleten. A legtöbb csapadék a délnyugati megyékben valószínű. Napközben a keletire, délkeletire forduló szél megélénkül, a déli határ mentén olykor megerősödik.
A hőmérséklet kora délután 5 és 12 fok között valószínű, késő este 2- 7 fok várható.
Hétfő
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, elszórtan kisebb eső, zápor előfordulhat. Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél.
A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 1 és 5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 11 fok között alakul.
Kedd
Többnyire erősen felhős lesz az ég, de délen és keleten szakadozottabb lesz a felhőzet, ott rövid időre a nap is kisüthet. Többfelé várható eső, zápor. Keleten többnyire mérsékelt marad a légmozgás, a Dunántúlon többfelé megélénkül az északi szél.
Éjjel 1 és 5, napközben 6 és 12 fok között alakul majd a hőmérséklet.
Szerda
Túlnyomóan borult lesz az ég, többfelé valószínű eső, zápor, nyugaton havas eső, a hegyekben havazás is lehet. Nyugaton az északi, északnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, keleten a keleti, délkeleti szél néhol megélénkül.
A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 1 és 5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 12 fok között alakul.