Neupor Zsolt, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézete (VKSZI) Vidékfejlesztési Tanácsadó Hálózat Igazgatóságának vezetője elmondta: Magyarországon a mostani európai uniós költségvetési időszakban a kistérségi vidékfejlesztés finanszírozására mintegy 188 milliárd forint áll rendelkezésre.
Idetartozik a helyi életminőség javítása – vagyis a falumegújítás, vidéki örökség megőrzése és a vidéki alapszolgáltatások fejlesztése –, valamint a mikrovállalkozások segítése.
A célok megvalósítására a kistérségeknek így összességében mintegy 800 millió, illetve egymilliárd forint közötti összeg áll rendelkezésükre. Az igazgató különösen fontosnak nevezte a vidéki mikrovállalkozások fejlődésének segítését, azaz a vidéki munkahelyteremtés támogatását.
Az integrált vidékfejlesztési szemléletet – azaz a kistérségi identitás elmélyítését, az együttműködés erősítését, az innovációt – a helyi vidékfejlesztési irodáknak kell tartalommal megtölteniük. Ezért elvárás lesz velük szemben a helyi köz- és magánszereplők bevonása, az együttműködésben érdekelt helyi vidékfejlesztési közösség szervezése – húzta alá Neupor Zsolt.
