Nem akármilyen látvány, amikor Kínában mozgásba lendül a bürokratikus gépezet. Egy polgármester bejelenti például a tervet, hogy elhódítanak több száz hektárnyi területet a tengertől, s ipari komplexumot építenek rajta. Pár év múlva már működnek a gyárak, kész az infrastruktúra, átadtak sok ezernyi új lakást is, és a munkások hozzákezdtek a beruházás második üteméhez.
Nagyüzemi környezetszennyezés Olimpiai álmok mehetnek füstbe.
Kínának ez az arca az, amelyik a külvilágban félelemmel vegyes csodálatot kelt. Az ország hihetetlen nagyságrendben képes embereket és tőkét mozgósítani, hogy rekordidő alatt valósítson meg óriási projekteket. Ennek köszönheti, hogy gazdasága az elmúlt harminc esztendőben átlagosan évi 9,5 százalékkal bővült. Kína ma a világ leggyorsabban növekvő fogyasztói piaca, egyben legnagyobb exportőre, a ruházati cikkektől a televíziókig számtalan területen. Mi több, mára kellő anyagi hátteret halmozott fel ahhoz, hogy egy ideje vásároljon is: hol dél-amerikai olajlelőhelyeket, hol az IBM komplett PC-részlegét, hol pedig jelentős tulajdonrészt a Blackstone Group befektetési társaságban. Nagy összegben lehet fogadni arra, hogy Pekingben 2008-ra, az olimpia idejére megépülnek a szükséges stadionok, utak és szállodák; ahogyan arra is, hogy Kína eléri a célját, és az ország sportolói nyerik a legtöbb aranyérmet.
Mindezek fényében már-már felfoghatatlan, miért oly nehéz feladat ugyanezen kormány számára, hogy lecsapjon végre a szennyezett gyógyszereket, fogkrémeket és halkonzerveket exportáló cégekre? A kínai termékek veszélyességéről szóló, naponta megjelenő cikkek csúf igazságot tárnak föl: elég csupán egy kicsit mélyebben belenézni a gazdasági csoda csillogó felszín alatti rétegeibe, és rögtön durva hiányosságok mutatkoznak a gazdaság irányításában. Menten kiderül, hogy a termékbiztonság csupán egy a sok problémás terület közül. Peking a feldolgozóipartól a szellemi tulajdon és a környezet védelmén át a tőkepiacokig sehol sem képes épkézláb szabályozást érvényesíteni.
A növekedés ára
Bár a kínai gazdaság elképesztő utat tett meg, a felturbózott növekedés modellje kezd tarthatatlannak bizonyulni. Alapvető hiányosságok kerülnek felszínre.
KÖRNYEZETVÉDELEM Ökológiai válságok fenyegetnek, mert a helyi tisztségviselők elnézik a vállalatoknak a szabályok áthágását. Sok helyütt hiába vannak felszerelve víztisztító vagy füstszűrő berende-zések, anyagi megfontolásokból nem működtetik azokat.
SZELLEMI TUL AJDON A rendelkezéseket csak szellősen érvényesítik, mivel a kalózműhelyek a helyi káderek védelme alatt állnak. A hamisítás ugyanakkor gátolja a szoftver- és a szórakoztatóipar fejlődését.
FOGY ASZTÓVÉDELEM A több százezer élelmiszer-ipari és gyógyszergyártó cég ellenőrzése a jelenlegi struktúrában nem megoldott. A korrupció és a bürok-ratikus belharcok akadályozzák a megfelelő szabályozást.
SZOCIÁLIS SZOLGÁLT ATÁSOK A helyi önkormány-zatok spórolnak az egészségügyi, oktatási és nyug-díjkiadásokkal, vagy épp lenyúlják az ilyen célra szánt központi forrásokat. A népesség gyors elöregedése miatt a megfizethető szolgáltatások hiánya krízishez vezethet.
KRITIKUS PONTHOZ ÉRTEK. Sok megfigyelő úgy véli, mindeme hiányosságok elkerülhetetlen velejárói a tervgazdaságból a piacgazdaságba való szédítően gyors átmenetnek. Egyre világosabb azonban, hogy Kína képtelen megfelelően kezelni a szerkezeti problémákat. Ugyanaz a politika, amely az új exportágazatok létrehozásával és az állami beruházásokkal oly sikeresnek bizonyult a GDP gyarapításában, mindinkább aláássa azokat a kezdeményezéseket, amelyekkel a gazdaság egy magasabb szintre léphetne. A mindenáron való növekedést erőltetve Kína a kelleténél sokkal kevesebbet fordított olyan célokra, mint az alapvető egészségügyi ellátás kiépítése, vagy a környezetvédelmi, biztonsági és vállalatirányítási szabályozás betartatásáért felelős hatóságok felállítása. E gondok megoldásához masszívan át kellene csoportosítani a jelenleg a tőkeberuházásokba ömlesztett forrásokat. Csakhogy Pekingnek, miközben szeretné valahogyan lehűteni a gazdaságot, meg van kötve a keze, hiszen gyors növekedés nélkül nem keletkezik elég állás az iskolákból évről évre kikerülő sokmillió új munkavállaló számára. „A kínai gazdaságfejlesztési modell a termelés bővítésének egyszerű koncepciójára épült. De ez a modell mostanra kritikus pontra jutott” – állapítja meg Csen Hsziü-san, a pekingi Népi Egyetem közgazdaságtan-tanára.
Nagyobb probléma maga a hatalmi struktúra. Bár a politikai monopólium Pekingé, az egyes helyi pártvezetők jókora mozgásteret élveznek szociális és gazdasági ügyekben. Komoly szakmai és pénzügyi forrásokkal rendelkeznek a GDP-növekedés ösztönzésére, s e cél érdekében gyakran figyelmen kívül hagyják a szabályokat, vagy mindenféle kedvezményekben részesítik a vállalatokat. Olyan bürokratikus gépezet épült ki, amelyet szinte képtelenségnek látszik megreformálni. Hiába van meg a kormány szintjén a legjobb szándék olyasmikre, mint a víz- vagy a levegőminőség javítása, a próbálkozásoknak rendre keresztbe fekszik a meglévő rendszer fenntartásában erősen érdekelt több százezer pártfunkcionárius.
Peking tudja, hogy változtatni kell. Az ez év augusztusában már 1300 milliárd dollárra rúgó kínai valutatartalék – a legnagyobb, amit egy ország valaha felhalmozott – és a duzzadó külkereskedelmi többlet az erő jelének tűnik, valójában azonban a gazdaság túlzott exportfüggéséről, a belső fogyasztás gyengeségéről és a pénzügyi rendszer kezdetlegességéről árulkodik. S ahogy nő a jövedelmi különbség a városok és a vidék között, a szociális ellátórendszerek fejletlensége politikailag robbanásveszélyes helyzet kialakulásával fenyeget. Hu Csin-tao államfő – aki mondandója megfogalmazásakor gyakran hívja segítségül az ősi konfucianizmus gondolatvilágát – rendszeresen beszél a „harmonikus társadalom” szükségességéről, implicite elismerve ezzel, hogy Kína ma nem az. Ven Csia-pao miniszterelnök pedig nemrég kijelentette, hogy a gazdaságból „hiányzik a stabilitás, az egyensúly, a koordináció és a fenntarthatóság”.
Becsületükre legyen mondva, a kínai hatóságok számos korrekciós szándékú intézkedést hoznak. Az idén eddig közel 200 illegálisan működő élelmiszergyárat zártak be. A kormányhivatalokban elrendelték a jogtiszta szoftverek használatát, így a kalózprogramok aránya már „csak” 82 százalék a 2001-es 92 százalékkal szemben. Peking új egészségügyi kezdeményezéseket indít, igyekszik megfékezni a részvénypiaci száguldást, és szigorú környezetvédelmi szabályokat léptet életbe. Emellett egyedül tavaly 30 ezer állami tisztségviselő ellen indítottak eljárást korrupció miatt.
Torzszülött tőzsde
Kínában a felemás kapitalizmus a részvénypiacok működésére is rányomja a bélyegét. A sanghaji tőzsde, amelyet 1990-ben indítottak az állami vállalatok finanszírozása céljából, elsőrendű technológiával rendelkezik, és az index 2005 óta csaknem a háromszorosára emelkedett. Az idei első öt hónapban a társaságok 17 milliárd dollárhoz jutottak, s az év végéig még több tízmilliárd dollár értékű kibocsátás várható. Ezzel egyidejűleg viszont, noha a felügyelet valamelyest javult, a kereskedés továbbra is volatilis, gyengén szabályozott, és döntően spekulatív jellegű. Ennek fő oka az, hogy a börze funkciója alig változott az alapítás óta. A tőzsdék elvben arra valók, hogy hatékonyan a legjobb társaságokat juttassák tőkéhez. „Kínában azonban az elsődleges funkció továbbra is az állami vállalatok pénzelése” – szögezi le Carl E. Walter, a JP Morgan Chase pekingi ügyvezető igazgatója.
A sanghaji tőzsdén jegyzett társaságok 95 százaléka állami cég. Tavaly egyetlen magántulajdonú vállalatot sem vezettek be, csak 14 államit. Részvényeik 10-30 százalékának eladásával az állami társaságok anélkül tudják csökkenteni a banki hitelektől való függőségüket, hogy ténylegesen lemondanának az ellenőrzésről. Nem mellékes az sem, hogy a bennfentesek nagyokat kaszálnak a kibocsátásokon. Bár a felügyelet időnként megbünteti a közzétételi kötelezettségeiket nem teljesítő cégeket, az már ritka, hogy kivezetnék azokat a parkettről, vagy eljárást indítanának ellenük. „A központi kormány egészséges tőzsdét akar – mondja Cseng Csün, a sanghaji nemzetközi üzleti iskola tanára -, csakhogy a társaságok a helyi önkormányzatok tulajdonában vannak, és jó kapcsolatokat ápolnak a párttal. A hatóságok vagy félnek rájuk szállni, vagy nincs hozzá elég hatalmuk.”
HIÁNYZÓ AKARAT. A gondok megoldásához rendelkezésre állnak a források, továbbá megvannak a törvények is mind a környezetvédelem, mind az egészségügy, mind pedig a munkahelyi biztonság szabályozására. Ami hiányzik, az az akarat, hogy átszabjanak egy politikai struktúrát, amelyben a párt tisztségviselőinek még a legkisebb falvakban is komoly befolyásuk van a gazdasági életre. „A kínai törvények világviszonylatban a legjobbak közé tartoznak. De nem tudják maradéktalanul betartatni azokat, mert a helyi önkormányzatoknál az az elsődleges szempont, hogy kedvében járjanak a cégek főnökeinek” – hangoztatja Liu Kai-ming, egy sencseni érdekvédelmi szervezet vezetője.
A sajátos kínai kapitalizmus gyökerei a nyolcvanas és a kilencvenes évek kompromisszumaiban keresendők, amelyeknek a gazdasági fellendülés gyorsítása volt a céljuk. A néhai pártfőtitkár, Teng Hsziao-ping zöld utat adott a meggazdagodásnak, aminek hatására káderek egész serege vált meg Mao-öltönyétől és kezdett üzletelni, gyakran közvagyonok megszerzésével. Peking viszonylag szabad kezet ad a megyei és települési tisztségviselőknek a gazdaságfejlesztés és a közszolgáltatások alakítása terén. „Mindössze” két követelmény van: hűnek kell maradniuk a párthoz, és hozniuk kell a növekedési célokat.
A közigazgatási rendszer 657 megyei jogú városból, 2862 megyéből és 41 636 községből áll. Kenneth G. Lieberthal, a University of Michigan sinológus professzora szerint a tisztviselők teljesítményének értékelésekor tipikusan 70 százalékban esik latba a gazdasági növekedés. Emiatt a káderek minden lehetséges eszközzel támogatják a helyi cégeket: olcsó hiteleket adnak nekik, engedélyeket állítanak ki a részükre, védelmet nyújtanak a konkurenciával szemben, és elnézik nekik a szabályok megszegését. „Nincs kimondva, de mindenki tudja, hogy minél gazdagabbá válik egy város vagy térség, a vezetői is annál gazdagabbak lesznek. A Kínai Kommunista Párt név helyett megfelelőbb lenne a Kínai Bürokratikus Kapitalista Párt” – jegyzi meg Lieberthal.
A vállalatok zűrös tulajdonviszonyai megannyi érdekellentétet szülnek. Az állami vállalatok hivatalosan a gazdaság egyharmadát alkotják, szemben a húsz évvel ezelőtti 80 százalékos aránnyal, ám ez a statisztika félrevezető, mert csak a közvetlenül a pekingi minisztériumok által ellenőrzött cégeket tartalmazza. Valójában rengeteg vállalat kötődik pénzügyileg a megyei és települési önkormányzatokhoz. Bizonyos vonatkozásokban jól bevált az a politika, hogy a bürokrácia tagjait személyesen is érdekeltté tették a növekedésben. Rekordidő alatt fejeznek be nagy ipari projekteket, és mindig kiépül hozzájuk az infrastruktúra is. Daniel H. Rosen, az Institute for International Economics munkatársa szerint nyugaton négy év kell egy alumíniumkohó megépítéséhez, Kínában viszont nem egészen egy év is elég.
VÖRÖS KAPITALISTÁK. Csakhogy ezek a vörös kapitalisták mára nagy hatalmú és vagyonos elitté fejlődtek, akiknek elemi érdekük fűződik a status quo fenntartásához. A valódi tőkepiacok megjelenésével a hivatalnokok elveszítenék a lehetőséget, hogy ők jutalmazzák a vállalatokat bankhitelekkel és tőzsdei bevezetéssel. A szellemi tulajdon megfelelő védelme csodát tehetne a kínai szoftveriparral, de helyi szinten nem valósulhat meg a káderek ellenállása miatt, akiknek az a jó, ha a kalózüzemek embereket foglalkoztatnak, és nyereséget termelnek. Mindeközben, bár Peking tetemes összegeket folyósít a tartományoknak az oktatás és az egészségügy fejlesztésére, e pénzek egy jó része máshol köt ki. A számvevőszék szerint a központi kormánytól származó források 10 százaléka illegális vállalati hitelekre, puccos önkormányzati épületekre és más megkérdőjelezhető célokra megy el. Rosen szerint „mindaz, amit Kína versenyelőnyének tekintünk, kezd hátránnyá válni”.
A Sanghaji börzén. A bennfentesek kaszálnak.
Peking igyekszik keményen fellépni a korrupt hivatalnokok ellen. Néhány hónapja például eljárás indult egy állami biztosítótársaság két magas rangú vezetője ügyében, miután a díjbevételekből 4 millió dollárt családtagjaik és barátaik bankszámláin helyeztek el. Az elmúlt fél évben 11 tőzsdei céget tettek feketelistára és közel 300 embert vettek őrizetbe, mert hamis vállalati jelentéseket és kozmetikázott audit jegyzőkönyveket adtak ki. A múlt hónapban pedig kivégezték Cseng Hsziao-jüt, az állami élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet egyik volt vezetőjét, mert 850 ezer dollárnak megfelelő kenőpénzt fogadott el nyolc gyógyszergyártól termékeik engedélyezéséért, továbbá köze volt ahhoz is, hogy a hivatal jóváhagyta több veszélyes gyógyszer, köztük egy legalább tíz ember halálát okozó antibiotikum forgalmazását. Ám a Hu Csin-tao elnök által elindított korrupcióellenes hadjárat mára Csengnél jóval magasabb körökig is eljutott. Tavaly szeptemberben menesztették hivatalából Csen Liang-jüt, a párt mindaddig rendkívül befolyásosnak számító sanghaji titkárát, majd ez év július 26-án kizárták a kommunista pártból, megfosztották minden hivatalos pozíciójától, és átadták az igazságszolgáltatásnak. A vád: Csen Liang-jü 400 millió dollárral megkárosította a sanghaji városi nyugdíjalapot – azaz annak vagyonából legalább egyharmad részre tette rá a kezét -, hogy a pénzből ingatlanok és autópályák épüljenek. Ha a bíróság bűnösnek találja – ami ilyen előzmények után Kínában igencsak valószínű -, akkor előreláthatólag őrá is halálos ítélet vár.
Az ilyen és hasonló esetek figyelmeztetésül szolgálnak, és a törvények betartása terén csakugyan érzékelhető is javulás. Ezzel együtt a központi kormányzat még mindig nem tudja érvényesíteni az akaratát helyi szinten. Az állami környezetvédelmi hivatalnak 60 ezer munkatársa van, de közülük csak mintegy 300-an dolgoznak a pekingi központban. A többiek a tartományi és megyei önkormányzatoknak jelentenek, ezek pedig rendszerint fontosabbnak tartják a gazdasági növekedést, mint a zöld szempontokat. Egy tavalyi OECD-tanulmány szerint a környezetszennyezési bírságok emelkednek ugyan, de többnyire messze elmaradnak a szennyezést mérséklő berendezések üzembe állításának költségétől. És a hatóságokkal általában lehet egyezkedni a büntetés enyhítéséről (a környezetszennyezési helyzetről lásd keretes írásunkat a 30-31. oldalon).
Az élelmiszergyártás felügyelete szintén elég zavaros. Az élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet 1700 főt foglalkoztat ugyan, de a gyártók négyötöde – mintegy 350 ezer cég – tíznél kevesebb alkalmazottal működik, és a zömük nem is igazán ismeri és érti a biztonsági szabványokat. Emellett ugyanúgy, mint a környezetvédelem terén, a helyi tisztviselők itt sem iparkodnak lecsapni a szabályok megsértőire. „Ha az önkormányzatok bezáratnák az összes olyan céget, amely nem tartja be az élelmiszer-biztonsági előírásokat, rengeteg ember veszítené el a munkáját” – mondja Luo Jün-bo, a pekingi mezőgazdasági egyetem élelmiszerkarának dékánja.
Takarítási kampány a Jangcén. Szemétbe fulladó folyó.
ELTÉRŐ MÉRCE. A kínai gazdasági modell hiányosságai sokak szerint törvényszerűek. Elvégre az ország hatalmas utat tett meg három évtized alatt, s az Egyesült Államokban és Európában évszázadokba telt, mire kiépültek a modern pénzügyi rendszerek, valamint a termékbiztonságot, a szociális ellátást, a környezetvédelmet és hasonlókat szavatoló mechanizmusok. „Hajlunk úgy vélekedni, hogy Kínát ugyanazokkal a mércékkel kell mérni, amelyek nálunk léteznek, és közben elfelejtjük, hogy a nem túl távoli múltban mi is ilyen problémákkal küzdöttünk” – mondja George David, a United Technologies vezérigazgatója.
Igen ám, csakhogy a Nyugat végül megvalósította a szociális reformokat, mert az elégedetlen választóknak volt módjuk a kormányok menesztésére. Dél-Korea és Tajvan a traumatikus demokratizálódás nyomán megfékezte a vadkapitalizmust. A Kínai Kommunista Párt viszont hallani sem akar politikai változásról, sőt keményen megtorolja a másként gondolkodást. Ilyen helyzetben miért volna megalapozott az a feltevés, hogy Kína meg fogja teremteni a modern ipari társadalomhoz nélkülözhetetlen pénzügyi, jogi és adminisztratív rendszereket? Az egyetlen járható út az volna, ha visszaszorítanák a Teng-féle kompromisszumokkal szabadjára engedett nyers önérdeket, ha nem néznék el a kádereknek a szabályok megkerülését, ha a GDP-növekedésen túl más szempontokat is érvényesítenének a tisztségviselők munkájának értékelésében, ha az igazi vállalkozásokat engednék tőkéhez jutni a tőzsdén; egyszóval, ha a párt kiszállna az üzletből. Ez ma politikailag lehetetlen. Így viszont könnyen elképzelhető, hogy az a Kína, amit tíz év múlva fogunk látni, alapvetően semmivel sem lesz egészségesebb a mostaninál.
Halálra ítélt környezet
Újabb állatfajjal lett szegényebb a bolygónk – jelentették be Kínában a múlt héten. Egy nemzetközi zoológus csapat még tavaly decemberben hat héten át kutatta intenzíven a World Conservation Union fenyegetett fajokat tartalmazó vörös listáján már évek óta „kritikusan veszélyeztetett” megjegyzéssel szereplő jangcei delfint, mégsem sikerült a bájos palackorrú emlős nyomára bukkanniuk. Hiába keresték az állatokat minden ismert korábbi előfordulási helyükön, egyetlen példánnyal sem találkoztak, ezért a fajt „gyakorlatilag kihaltnak” nyilvánították. Ha a hivatalos hatóságok is megerősítik a mostani bejelentést, a jangcei delfin lesz ötven éve az első nagytestű gerinces – és közel hét évtizede az első vízi emlős -, amely eltűnik a Föld színéről.
Mi okozta a tudósok szerint legalább 20 millió éve a bolygónkon élő faj kipusztulását? Az ember tevékenykedése. Először is a kontrollálatlan folyami túlhalászat, ami megfosztotta a delfineket a tápláléktól. Ezt tetézte a rohamosan növekvő hajóközlekedés, hiszen a mesterséges zajok megzavarták a magas frekvenciájú hanghullámokkal tájékozódó, illetve zsákmányra vadászó állatokat. Végül, de nem utolsósorban bűnös a sok évtizedes környezetszennyezés, amely környezetvédő szakértők szerint ma már a Kína legnagyobb folyója egészének a halálával fenyeget. A probléma olyan súlyos, hogy az állami ellenőrzés alatt álló kínai média is több mint egy éve megkongatta a vészharangot: a temérdek kezeletlen mezőgazdasági, ipari és lakossági szennyvíz öt éven belül „halott folyóvá” változtathatja a Jangcét. Sem állati vagy növényi élet nem marad benne, sem a környező településeket nem lesz képes ivóvízzel ellátni. Ráadásul nem csupán a Jangce, hanem az ország számtalan más élővize is hasonló állapotban van: a kínai sajtóban megjelent statisztikák szerint az 1,3 milliárdnyi lakosból ma legalább 300 millióan nem jutnak biztonságos ivóvízhez.
S ha még csak az élővizekről lenne szó! A korrupt hatóságok a legdurvább környezetszennyezések fölött is szemet hunynak, fikarcnyit sem törődve a következményekkel. A jelek szerint a politikaiakkal sem. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke augusztus 8-án Pekingben arra figyelmeztetett, hogy a kereken egy év múlva kezdődő nyári olimpiai játékok egyes sportrendezvényeit elhalaszthatják, sőt akár törölhetik is a város rendkívüli légszennyezettsége miatt. A rövid idejű megterheléssel járó sportágakban nem lesz gond, az olyanokban viszont, mint az országúti kerékpározás vagy a maratoni futás, fölmerülhet ez a szankció. Azaz a pekingi vezetés hiába zárt be – vagy költöztetett több száz kilométerre – az elmúlt években egy sor környezetszennyező üzemet, a sokmilliárd dolláros intézkedések ellenére nemhogy javult volna a helyzet, hanem az építkezési boom és a rohamosan erősödő motorizáció következtében inkább még tovább romlott.
