Belföld

Gyurcsány: “létezik a Fidesz és az LMP között egyfajta együttműködés”

Gyurcsány Ferenc (gyurcsány ferenc)
Gyurcsány Ferenc (gyurcsány ferenc)

A volt kormányfő szerint az ellenzéki erők nem fognak össze 2014-ben.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában kedden azt mondta: bár szükségesnek tartaná a demokratikus ellenzéki szervezetek összefogását, nagyobb esélyt lát arra, hogy “az MSZP és az LMP önérdeke miatt” nem lesz együttműködés.

Az LMP lényegében kizárja az összefogást a parlamenti pártokkal, míg az MSZP stratégiájából az látszik, hogy egyedül, a többi ellenzéki párttól szavazatokat elvonva akar nyerni – magyarázta.

Gyurcsány Ferenc volt kormányfő szerint nagyobb az esélye annak, hogy nem lesz átfogó ellenzéki együttműködés 2014-ben. Szerinte ha 2013 őszéig nem változik, hogy a kormánynak lassan apad, az ellenzéknek pedig lassan nő a támogatottsága, de az ellenzéki oldalon nincs világos alternatíva, program, a Fidesz kihívására kész szervezet és alkalmas személy, akkor “félő, hogy már késő lesz”.

Bojkott kellene

A korábbi miniszterelnök a választási szabályok átalakítása miatt megfontolandónak tartaná, hogy a demokratikus ellenzék egységesen bojkottálja a 2014-es parlamenti választást, de úgy ítéli meg: miután a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP kinyilvánította, hogy mindenképp indul, ez a felvetés értelmetlen.

Gyurcsány Ferenc – aki három párttársával együtt egy héten át éhségsztrájkkal tiltakozott a választási feliratkozás tervezett bevezetése ellen – azt mondta: az előzetes regisztráció a Fidesz hatalmi törekvéseit szolgálja, mivel azt a 20-25 százaléknyi választópolgárt akarja kizárni a voksolásból, aki az utolsó pillanatban dönti el, hogy részt vesz a választáson, és általában a hivatalban lévő kormány ellen szavaz.

Azt, hogy az LMP a DK javaslatát elutasítva ott lesz a választási eljárási törvény parlamenti vitájában, úgy kommentálta: felvetődik a gyanú, hogy az LMP azért nem bojkottálja az indítvány tárgyalását, mert “kifizették azzal, hogy eltörlik az ajánlócédula-gyűjtést, ami nagyon nagy problémákat okozott az LMP-nek”. Utalt arra, hogy feltételezése szerint a Fidesz az előző választáson “közreműködött” az LMP ajánlószelvényeinek összegyűjtésében, és ma is azt vélelmezi, hogy “létezik a Fidesz és az LMP között egyfajta együttműködés”.

Még több DK-st

Gyurcsány Ferenc szerint pártjának nem okozna nehézséget az ajánlószelvény-gyűjtés, de a jelenlegi ajánlási rendszer megszüntetését elfogadhatónak tartja. Hangsúlyozta azonban, hogy ez inkább egy arányos, listás választási rendszerben lenne indokolt, az egyéni körzetekben ugyanis az ellenzék töredezettségéhez vezethet a jelöltállítás megkönnyítése, ami a Fidesz érdeke.

A DK elnöke arról is beszélt, hogy pártjának jelenleg 150-200 ezer szavazója lehet, ez a teljes népesség 2-3 százaléka, ami jó esetben elegendő lehet az ötszázalékos parlamenti küszöb eléréséhez, de inkább alatta van. A Demokratikus Koalíciónak most nagyjából hatezer tagja van, a céljuk, hogy az év végére, 2013 elejére a párttagok száma a tízezret.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik