Belföld

Hoffmann: az önkormányzatoknál marad az iskolák vagyona

A közoktatási intézmények átadás-átvétele során az önkormányzatoknál marad az iskolák vagyona, a tulajdonjogot nem érinti a folyamat - erősítette meg Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) csütörtöki ülésén.

Az oktatási államtitkár az MTI-nek elmondta: a tanács résztvevőinek a közoktatási intézményrendszer átalakításának helyzetéről számolt be. Az ülésen – tájékoztatása szerint – a legtöbb megszólaló egyértelmű támogatásáról biztosította az átalakítási tervet.

2013. január 1-jével a települési önkormányzatok által fenntartott köznevelési intézmények állami fenntartásba kerülnek, a települési önkormányzatok köznevelési szerződés keretében vállalhatják az intézmények működtetését.

Hoffmann Rózsa közölte: komoly megerősítést kapott abban, hogy az oktatási rendszerben gazdaságorientált tananyagokra van szükség, és a nevelés megerősítését, előtérbe helyezését szinte minden oldal pozitívan fogadta.

Megerősítő visszajelzéseket kapott a tartalmi szabályozás kérdésében is Hoffmann. Hozzátette: a munkavállalói oldal képviselője, Varga László ugyanakkor ismét bírálta, hogy a tankötelezettség csak 16 éves korig tartson.

Hoffmann Rózsa – elmondása szerint – megismételte az eddigi álláspontot: ötven fejlett ország közül negyvenben van ilyen rendszer, és ha Franciaország, Finnország, Dánia jól tud így működni, akkor ezt a kérdést Magyarországon napirenden tartani és kritika alá venni felesleges.

Az államtitkár összegzése szerint komoly visszajelzéseket kaptak arról, hogy jó úton haladnak a közoktatás átalakításában, és a közel kétórás egyeztetést sikeresnek értékelte.

A tanácskozás további napirendjén az adórendszer eddigi átalakítása és a felnőttképzés helyzete szerepel. A résztvevők tárgyalnak még az NGTT tavalyi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásról, valamint megvitatják a Nemzeti Fejlesztési Tervet.

Az NGTT – mint az érdekegyeztetés országos fóruma – tavaly októberben tartotta alakuló ülését. A kormány, a munkavállalók és a gazdasági szervezetek mellett a tudomány, az egyházak, valamint a civil szféra is képviselteti magát. A testület döntéseket nem hoz, konzultációs, javaslattevő és tanácsadó feladata van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik