A Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) aláírásgyűjtésbe kezd; azt szeretnék tudni, a tagság támogatna-e egy olyan érdekérvényesítő akciót, amelynek az a lényege, hogy a kötelező munkaórán felül nem vállalnának önkéntes munkát az orvosok – derült ki a két szervezet szombaton Budapesten megtartott nagygyűlésén.
Éger István, a MOK elnöke szerint törvényi szinten kellene garantálni a bérfelzárkóztatást, és életpályamodellt kell biztosítani a gyógyítóknak.
A mintegy ötszáz résztvevővel lezajlott nagygyűlésen – amelyen végig jelen volt Székely Tamás egészségügyi miniszter – Éger István azt mondta, az ágazatban évek óta zajló folyamatok veszélyeztetik az orvosok egzisztenciáját, a kialakulóban lévő költségvetés pedig reálértékben bércsökkenést eredményez.
Székely Tamás szakminiszter beszédét – amelyet “Le kell mondani a miniszteri székről” bekiabálás egy pillanatra megszakított – azzal kezdte, hogy az eredeti költségvetésben az ideihez képest 8,5 százalékkal több szerepelt a gyógyító ellátásokra és az a változat tartalmazta a bérfelzárkóztatást is. Azonban – mint mondta – a pénzügyi válság miatt megváltozott a büdzsé, de így is nominálértékben tíz-tizenötmilliárd forinttal több van a gyógyító-megelőző kasszában, mint idén.
A nagygyűlés után tartott sajtótájékoztatón Éger István azt mondta, a kamara számára elfogadhatatlanok a jelenleg ismert költségvetésnek az ágazatra vonatkozó adatai, Székely Tamás pedig tartotta magát az elmúlt napokban elmondottakhoz, mégpedig, addig, amíg a költségvetés záró szavazása nem történt meg, nem hajlandó számokról beszélni.
A tárcavezető hozzátette: “mindenki azt csinálja, ami a dolga. Éger úr megpróbál az egészségügyi ágazatnak több pénzt szerezni, és én is ezt csinálom”. A MOK-elnök úgy vélte, nehéz gazdasági helyzetben is prioritást kell élveznie a az egészségügynek, és hozzátette: nem szabad azt hinni, hogy az orvos egy “jámbor fajta és ölbe tett kézzel fogja viselni a következményeket”.