Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány, a Magyar Helsinki Bizottság, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda és a Társaság a Szabadságjogokért szerint a Belügyminisztérium (BM) megbélyegzi a cigány gyerekeket. A Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia keretében a tárca olyan modellprogram kidolgozását írja elő a rendőrségnek, amely célja a cigány gyerekek jogkövető magatartásának elősegítése.
Ez azt sugallja, hogy csak a roma származású gyerekek magatartásával van gond – írják a civilek, akik nyilvánvalónak tartják, hogy a jogkövető magatartás minősége nem etnikai vagy szociális helyzet kérdése. A civilek február végén felkérést kaptak a rendőrségtől, hogy vegyenek részt a program kidolgozásában, ám már akkor jelezték: érthetetlen, hogy a BM miért korlátozza a célcsoportot a cigány gyerekekre és fiatalokra.
Megbélyegezve – Fotó: Kummer János
Erre hivatkozva személyesen és levélben is jelezték a rendőrségnek és a BM-nek, hogy a munkacsoportban csak akkor vesznek részt, ha a megnevezés és a célcsoport meghatározása nem etnikai alapon történik. Felkai László, a BM közigazgatási államtitkára azonban tudatta, kérésük nem teljesíthető. A civilek nem vesznek részt a munkában, és problémásnak tartják azt is, hogy hiányoznak a modellprogram megvalósításának alapfeltételei.
A stratégia egyébként a 2011 és 2020 közötti terveket tartalmazza, illetve azon belül a 2012 és 2014 közötti évekre szóló végrehajtási intézkedési terveket.A dokumentum egyesíti a gyermekszegénységgel, a romaüggyel és a hátrányos helyzetű térségekkel kapcsolatos elgondolásokat – mondta korábban Giró-Szász András. Az elmúlt tíz évben nagyon kevés eredménnyel kezelték a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok problémáit. Az előző kormányok 120 milliárd forintot költöttek erre, de igazolhatóan csak mintegy 10 milliárd forint jutott el az érintettekhez – tette hozzá a kormányszóvívő.
Az ügyben természetesen megkerestük a Belügyminisztériumot, de kérdéseinkre csak későbbre ígértek választ.
