Gazdaság

Operációsrendszer-váltás

Széles körben márciustól lesz elérhető a Microsoft legújabb operációs rendszere, a Vista. Kérdés, ez is akkora siker lesz-e, mint elődei voltak.

Aki először lát Vistát, nagyot néz. Majd perceken át elismerően bólogat: ez nem semmi. Igen, valóban látványos, egyenesen gyönyörű a Windows XP utódjának, a Vistának a kezelőfelülete. Lélegzetelállítóan szépek a háttérképek, az Aero elnevezésű különleges felület bekapcsolásával pedig háromdimenziós hatású ablakelrendezés teszi fel a koronát az új dizájnra. A megdöbbenés elmúltával azonban a legtöbben eljutnak a kijózanító kérdésig: valóban szükségük van-e otthon, vagy a munkahelyükön a Microsoft új operációs rendszerére? Még akár évekig elmuzsikál az XP frissített verziója, így a „csomagoláson” kívül mi az, amiért érdemes nem kis kiadásba verni a családi vagy a vállalati kasszát.


Operációsrendszer-váltás 1

A Vista magyar üzleti, illetve otthoni verziója csak márciusban jelenik meg, de már hónapok óta elérhetők a próbaverziók, és tavaly november vége óta az angol nyelvű vállalati verzió is. A látványos új rendszer beszerzése egy otthoni gépre legalább 40 ezer forint körül lesz – jogtiszta Windowsról frissített verzió mintegy 20 ezer forintról indul -, és az igazán újat adó Aero felület ebben az alapárban nincs benne. Ahogyan a számítógép „felspécizésének” vagy akár lecserélésének költsége sincs, márpedig a Vista igazi erőgépet kíván (lásd külön). Az Aero-felület zavartalan használatához pedig már csak egy frissen vásárolt 2-3 gigahertz körüli processzorral és egy gigás memóriával szerelt erőmű az ideális.

A Vista minimális hardverkövetelményei*

Processzor 800 MHz
Memória 512 MB
Grafikus kártya DirectX 9 kezelésére képes grafikus processzor
Merevlemez 20 GB, ebből 15 GB szabad
Monitor Hagyományos
* Aero felület nélkül

Az „ingyen Windows” divatja a cégvilágban az egyfajta szoftverrendőrségként működő Business Software Alliance (BSA) hathatós munkája nyomán leáldozóban van, de a Vista megjelenésével az illegális otthoni felhasználók is felköthetik a nadrágjukat. A Vista új védelmi rendszere, a Software Protection Platform bevezetésével nagyon megnehezül az ügyeskedők dolga. „A jövőben sem arra kívánunk alapozni, hogy termékeink feltörhetetlenek legyenek – hiszen mindenféle megkerülés csak idő kérdése -, hanem az a célunk, hogy maga az ellenőrzés legyen sokkal kifinomultabb. Így a Vista akár havi rendszerességgel fogja ellenőrizni a használt aktivációs kulcsot. Ha időközben a kulcsról valamilyen módon kiderül a rendszer számára, hogy felhasználása nem volt jogszerű, ezt a rendszer tudatni fogja a felhasználóval és 30 napos türelmi időszakot biztosít számára egy új érvényes kulcs megadásához” – magyarázza Szelthafner Zoltán, a Microsoft Magyarország termékmarketing menedzsere. Ez alatt az időszak alatt a Vista fő funkciói működnek, de például a kémprogram-kereső vagy az Aero felület nem használható. Ha lejár a megadott türelmi idő, és a felhasználó ezután sem ad meg egy érvényes kulcsot, a rendszer csökkentett üzemmódba lép. Ez gyakorlatilag arra elég csupán, hogy a felhasználó az internet böngészőjét tudja használni, de azt is csak egy óráig, ezután a rendszer egyszerűen kidobja.

Összehasonlítás az előddel


XP
Előnyök. • Ismert, megszokott kezelés • Kevesebb hardverigény, akár 6-7 éves gépeken is elketyeg • Hozzá tartozó, tesztelt, bejáratott alkalmazások, egyedi programok • Megfelelő stabilitás • Rendszeres frissítéssel pár évig még használható

Hátrányok. • Új biztonsági funkciók hiánya • Kevésbé hatékony és lassú keresés • Külön kell letölteni vagy megvenni a víruskeresőt, a tűzfalat, a kémprogramok elleni védelmet és hasonlókat. Igaz, ezek egy részét a Vista esetén is külön kell beszerezni

VISTA
Előnyök. • Új, széles körű biztonsági funkciók • A metaadatokat is vizsgáló intelligens és gyors kereső (például már a szó begépelése közben is keres) • Új Aero felhasználói felület (az alapváltozatban nem lesz benne)

Hátrányok. • Nagy hardverigény, már a 2005-ben vásárolt gépek is gyengék hozzá • Még pár hónapot várni kell a Vista-kompatibilis alkalmazások széles választékára • Az átállással járó magas költségek (szoftver ára és hardverfejlesztés) • Kompatibilitási gondok cégeknél

EZ TUTIBIZTOS? A látványos grafika mellett elvileg remek érv lehet a Vista megvásárlása mellett a biztonság is. A Vistát a legbiztonságosabb operációs rendszerként harangozták be, de szinte azonnal megjelentek az első hírek is a biztonsági résekről, azaz a rendszer gyenge pontjairól. A Microsoft valóban komoly lépéseket tett, hogy rendszere jobban ellenálljon a különböző támadásoknak. Ezt szolgálja például a beépített kémprogram-kereső és -eltávolító alkalmazás, az adathalászat (phising) elleni védelem, amely jelzi, ha egy gyanús weboldalra tévedünk vagy ilyen levelet kapunk, illetve a felhasználói fiók felügyelet (user account control – UAC). Ez utóbbival egyes vélemények szerint azonban a Microsoft jócskán túllőtt a célon: a túlzott biztonság a használhatóság rovására mehet. A biztonságot tovább növeli a kétirányú tűzfal, amely a Windows XP-ben lévő, csupán a bejövő forgalmat szűrő (független tesztek szerint lényegében semmit sem érő) tűzfal helyett a kimenő forgalmat is szemmel tartja. Ám mindezek haszontalanok, ha az egész merevlemezt lopják el, vagy az ügyes adattolvajok már a rendszerindításkor – az operációs rendszert megkerülve – próbálnak hozzáférni az adatokhoz. Erre kínál megoldást a Vista jóval drágább Enterprise és Ultimate kiadásában található BitLocker meghajtó titkosítás, amely illetéktelenek számára olvashatatlanná tudja tenni a merevlemezt. Igaz, mindezek a biztonsági elemek XP-re is elérhetők külső gyártóktól, sőt, jó pár programból fellelhető ingyenes vagy akár egy éves próbaverzió, így (kis hozzáértéssel) az XP is legalább olyan biztossá tehető, mint a Vista.

Különösen, hogy a Vista sem tökéletes. A vírusirtóiról ismert F-Secure szakértői szerint a Microsoft egyéves játékkonzoljának az XBOX 360-nak a saját operációs rendszere biztonságosabb a Vistánál. „Jó hír a Vista vásárlását fontolgatóknak, hogy a régi vírusok többsége ugyanakkor nem fog működni módosítás nélkül a Vista rendszeren. Ezért a meglévő rosszindulatú programok Vista-kompatibilissá tétele nagy munkát okoz majd a vírusíróknak is” – magyarázza Mikko Hyppönen, az F-Secure kutatási igazgatója.

A biztonság mellett a hatékony munkavégzés növekedését is ígéri a Vista, például az új integrált keresőszolgáltatással, amellyel szinte bárhonnan lehet keresni, nem csak fájlnevekre és dokumentumokra, hanem egy iromány szerzőjére, címére és keletkezési dátumára is. Ráadásul a keresési eredmények elmenthetők egy könyvtárként (folderként) is, amely ezután új tartalom esetén automatikusan frissül.

A Microsoft fejlesztői a korábbinál sokkal jobb fényképnézegető vagy új tévénéző alkalmazást pakoltak bele a Vistába. (Más kérdés, hogy hasonlóak százszámra akár ingyenes verzióban is beszerezhetők az interneten.)

HARDVERDILEMMA. Ahhoz azonban, hogy a felsorolt lehetőségeket ki lehessen használni, elég komoly hardverkövetelményeket támaszt az új szoftver. „Az egy-másfél éves asztali PC-ken valószínűleg gond nélkül tud futni a Vista, de a korábban vásárolt gépek általában nem, vagy csak hardverfrissítéssel lesznek alkalmasak az operációs rendszer használatára” – mondja az IDC piackutató cég vezető elemzője. Marosvári Gábor szerint, ha két évnél régebbi PC-s konfigurációval rendelkezik a felhasználó, és váltani akar a Vistára, akkor mérlegelnie kell azt, hogy a teljes hardvert lecseréli, vagy egy komolyabb beruházást hajt végre legalább a képmegjelenítésért felelős videokártya, valamint a memória (RAM) tekintetében.

Céges szempontok

A Gartner piackutató cég szakértői szerint a legtöbb vállalatnak 12-18 hónapos felkészülési időszakkal kell számolni, ezért ott, ahol 2008-tól használni akarják a Vistát, már az most el kell kezdeni az átállási előkészületeket. Ide tartozik a hardver- és szoftverkövetelmények felmérése, a használt alkalmazások Vista-kompatibilitásának ellenőrzése, egyeztetés a szoftver-beszállítókkal, munkatársak felkészítése – például a felhasználóifiók-felügyelet (UAC) megfelelő használatára -, és az új rendszer tesztelése. A fő gondot azonban a meglévő, egyedileg fejlesztett, céges programok okozhatják, mert kompatibilitási problémák léphetnek fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik