Gazdaság

Fukar ajánlat

Az Inter-Európa Bank (IEB) végkép elhagyja tőzsdét. A kisrészvényeseknek szóló vételi ajánlat a vártnál jóval alacsonyabb árról szól.

Különösképpen nem befolyásolja a piacot az IEB búcsúja, hiszen a „régi motoros” középbank részvényeinek alacsony a közkézhányada. Ezzel együtt, a pénzintézet 1994 júliusa óta tartó tőzsdei pályafutása végére otromba fekete pontot tesz a kivásárlás 4074 forintos ajánlati ára. Az ajánlattevő Intesa Sanpaolo nem volt túl bőkezű a részvényesekkel, a törvényi minimumon – az elmúlt 180 nap forgalommal súlyozott átlagárán – határozta meg a vételárat. Rosszul jártak a gáláns gesztusra spekulálók, akik 5 ezer forint magasságába hajtották a bankpapírok árát. Az ajánlatot követő nap így 20 százalékos mínuszban nyitott a részvény.


A konzervatív becslések szerint is részvényenként 5 ezer forintot érő IEB valós értékének kifizetése nem okozott volna problémát az olasz óriásbanknak. Különösképpen azért nem, mert a részvények 85,87 százaléka már így is a tulajdonában van, 9,99 százalék pedig a kisrészvényeseknél jobb tárgyalási pozícióban lévő spanyol Santander bankcsoporté. A koncentrált tulajdonosi szerkezet miatt az Intesa Sanpaolo ajánlata szinte biztos, hogy tőzsdei kivezetéssel végződik majd.


Amennyiben a kistulajdonosok nem mindegyike ajánlja fel a nyomott áron a papírt, akkor az IEB nagytulajdonosa feltehetően kiszorítást kezdeményez. Ennek lényege, hogy a 4074 forintos áron kötelező lesz felajánlani a papírokat; aki ezt nem teszi meg, annak érvénytelenítik a részvényeit, és számláján jóváírják a kezelési költséggel csökkentett vételárat.


A két nagy olasz bank fúziójával január elején megalakult Intesa Sanpaolo ugyanakkor hiába gondolta, hogy nem kell ajánlatot tennie. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének állásfoglalása szerint ugyanis az egyesüléssel új tulajdonos jött létre, annak pedig kötelező vételi ajánlatot kell tennie. Az IEB sorsa a tőzsdei kivezetés után a piaci szakemberek számára egyértelmű: a korábban a Sanpaolo IMI magyar leánybankjaként funkcionáló hitelintézet összeolvad a Banca Intesa által a házasságba hozott CIB Bankkal, létrehozva a harmadik legnagyobb magyarországi pénzintézetet.


Az idei privatizáció a Földhitel- és Jelzálogbankot is eltüntetheti a parkettről, így a magyar bankszektor egyetlen tőzsdei képviselője az utóbbi hetekben ismét felvásárlási pletykák kereszttüzébe került OTP marad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik