Bár az olajipar mindig is kiszámíthatatlan és hektikusan változó ágazatnak számított, a piacon egy ideje még ehhez képest is meghökkentően nagy a káosz. Míg a nyersolaj barrelenkénti ára tavaly nyáron 77 dolláros csúcsra emelkedett, ez év januárjának harmadik hetére 50,5 dollárig süllyedt.
Ekkora ingadozás közepette egyértelműen azok a cégek vannak előnyös helyzetben, amelyek a legjobban képesek kezelni a kockázatot – ezek pedig a Wall Streeten találhatók. A Goldman Sachs és más befektetési bankok óriási pénzeket csinálnak abból, hogy testre szabott fedezeti ügyleteket kínálnak az árkilengéssel szemben védelmet igénylő kőolaj-felhasználóknak. Ma már 530 energetikai fedezeti alap létezik – 2004 októberében a számuk még csak 180 volt -, ami azt jelzi, hogy a pénzügyi szektor soha nem látott mértékben van jelen abban az olajkereskedelemben, ahol mindkét irányú ármozgásból profitálni tud. Kérdés, a Wall Street felelős-e a volatilitásért, amelyből akkora hasznot húz. Némelyek szerint igen. „Korábban soha nem voltak ilyen nagy, 2 dolláros napon belüli árváltozások” – mutat rá Peter C. Fusaro, a fedezeti alapok energiaszektorbeli tevékenységét figyelő Energy Hedge Fund Center társalapítója.
ÁTLÁTHATÓ VOLATILITÁS. Döntően azonban nem a pénzügyi befektetők okozzák az árak hosszú távú emelkedését vagy zuhanását; ők csak exponálják a valóságban bekövetkező ingadozást. Gyorstüzelésű vételi és eladási gépezetük azt eredményezi, hogy az árak gyorsabban reagálnak az aktuális fejleményekre. Ez jó dolog, hiszen így az olajtermelőknek és -felhasználóknak naprakész információik vannak döntéseik meghozatalához, például egy új kút fúrásának megkezdéséhez. „A pénzpiacok az igazi üzenethordozók. Átláthatóbbá tették a volatilitást, amely mindig is megvolt” – fogalmaz Peter Hancock, a New York-i Integrated Finance stratégiai tanácsadó cég társalapítója.
Mivel fölös olajból nincs sok, a kínálatban vagy a keresletben mutatkozó bármilyen zavar az égbe vagy a mélybe küldheti az árakat. Zavar pedig van bőven. A drágulás irányába hat a közel-keleti politikai instabilitás, a gyorsan erősödő kínai kereslet, a globális felmelegedés okozta viharosabb időjárás, valamint az a félelem, hogy az olajkitermelés már elérhette tetőpontját. Lenyomja viszont az árakat a melegebb tél, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetén (OPEC) belüli árháború eshetősége, és az a tény, hogy a drágulás nyomán az olajtársaságok új mezőket kezdtek kiaknázni.
A határidős piac arra fogad, hogy az elkövetkező két évben az ár 59 dollárra nő. Ebben az előrejelzésben azonban senki sem bízik túlságosan. David A. Wyss, a Standard & Poor’s vezető közgazdásza hosszabb távra a 60 dollárral kezdődő sáv alsó részébe várja az árat – jóslatát azonban rendszerint saját maga hitelteleníti azzal a kiegészítéssel, hogy „plusz-mínusz 30 dollár”.
Pillanatnyilag az olcsóbb olaj kétségkívül kedvező a világgazdaság számára. David A. Rosenberg, a Merrill Lynch Észak-Amerikáért felelős közgazdásza a minap közzétett jelentésében azt írta, hogy az áresés az első negyedévben 0,75 százalékpontnyit ad hozzá az Egyesült Államok gazdasági növekedéséhez. Tágabb perspektívában azonban az árvolatilitás kézzelfogható költséget okoz azzal, hogy megzavarja a döntéshozatalt. Az olajtársaságok, az autógyárak, a légitársaságok és a feldolgozóipari cégek nem tudnak hatékonyan működni, ha nincs valami elképzelésük az olajár jövőbeni változásáról. Az alternatív energiaforrások terén pedig a beruházások különösen érzékenyek a hosszú távú olajár-prognózisokra.
Vannak ugyanakkor megoldások arra, miként lehet együtt élni a volatilitással. A határidős kereskedés ugrásszerű erősödése növelte a piaci likviditást. Január elején a New York-i árutőzsdén 1,28 millió barreles rekordot ért el a le nem zárt szerződésekben érintett olaj mennyisége, amely a kereskedési volumen egyik mércéjéül szolgál. Alan Greenspan, a Fed volt elnöke egy tavalyi kongresszusi meghallgatáson azt fejtegette, hogy régebben csak a nagy mennyiségű olaj fizikai tárolására képes vállalatok tudtak kereskedni, most viszont az új szereplők, a befektetők és a spekulánsok felgyorsítják a piac igazodását a szűkebb kínálathoz.
FELSZELETELT KOCKÁZAT. A befektetési bankok jól értenek ahhoz, hogy a rizikómentességre vágyó cégektől átvállalják a kockázatot, majd mintegy felszeleteljék és részenként eladják azt. A kilencvenes években a Wall Street arra ösztönözte az Enront, a Mirantet, a Dynegyt és a többi energetikai vállalatot, hogy építsenek ki saját kereskedési tevékenységet. „A houstoni székhelyű Enron 2001-es csődje után viszont a bankok 180 fokos fordulatot tettek, és azt kérdezték, hogy fiúk, miért ti vállaljátok ezeket a kellemetlen kockázatokat” – mondja Stephen Schork, a The Schork Report energetikai hírújság szerkesztője. Az energiakereskedelem gyorsan áttevődött Houstonból a pénzügyi központokba.
A nem pénzügyi cégeket viszont választás elé állítja az áringadozás: vagy megveszik a bankok kínálta védelmet, vagy saját maguk igyekeznek minimalizálni a kockázatokat. A General Motors például a Wall Street segítsége nélkül akar boldogulni, mégpedig úgy, hogy egyszerre játszik mindkét térfélen. Az árcsökkenés reményében tömegével gyártja az üzemanyag-zabáló terepjárókat, ugyanakkor fejleszti a hibrid meghajtású Chevrolet Volt modellt, amelyet éjszakára az otthoni konnektorba csatlakoztatva lehet „újratölteni”. „Fel kell készülnünk arra is, hogy egy barrel olaj 20 dollárba fog kerülni, de arra is, hogy 60-ba” – mondja Paul Ballew, az autógyár piaci stratégiáért felelős vezetője.
Az ismétlődő zavarok könnyen megtévesztik az olajtermelőket- és felhasználókat. Ez történt a Northwest Airlines pénzügyi vezetőivel, akik tavaly úgy látták jónak, ha az egyébként csődvédelem alatt álló légitársaság a további drágulás hatását kivédendő 65-79 dolláros sávban felerészben lefedezi negyedik negyedévi üzemanyag-szükségletét. Csakhogy ez jóval több, mint amibe az azonnali piacon került volna a kerozin. A United Airlines, az American Airlines anyacége, az AMR, valamint a Delta légitársaságok szintén veszteséggel jöttek ki fedezeti ügyleteikből.
Magukat az olajtársaságokat is megviseli az áringadozás. „Ez tényleg kikészíti az embert, amikor 30-40 évre szóló beruházásokról kell dönteni” – mondja John Felmy, az American Petroleum Institute vezető közgazdásza. Stefano Cao, az olasz ENI olajtársaság feltárásért és kitermelésért felelős igazgatója csak nevet azon a kérdésen, hogy miért nincs a vállalatnak árjósa: „Minden hónapban ki kellene rúgni az illetőt. A mi ágazatunkban az a szabály, hogy aki egy meghatározott olajár függvényében dönt projektekről, az biztosan rosszul dönt.”
A hirtelen árzuhanástól való félelem nagyon kockázatkerülővé tette az olajtársaságokat. Amikor kitermelési koncessziókra pályáznak, vagy kisebb cégeket akarnak felvásárolni, többnyire úgy limitálják a fizetendő összeget, hogy a beruházás még 25-30 dolláros barrelenkénti ár mellett is nyereséges legyen. Az Exxon Mobil és más nagyágyúk eleve nem is nagyon vesznek fontolóra egy akvizíciót, amikor az olajár 40 dollár fölött van, mivel ekkor a potenciális célpontok túl sokat kérhetnének.
Az aktív pénzpiac léte azonban még a konzervatív olajóriások számára is pluszt jelent. A világpiac kollektív tudása ugyanis olyan képet rajzol nekik a jövőről, amilyennel saját tervezőgárdájuk nem szolgálhat. De a világ olajpiacait nemcsak a matematikusok és jól fizetett kereskedők befolyásolják, hanem az egyszerű kisbefektetők is, akik elkezdték árupiaci alapokba fektetni mondjuk nyugdíj-megtakarításaik 5 százalékát. Az ilyen alapok ma már több mint 100 milliárd dollárt kezelnek.
FIZIKAI ESZKÖZÖK. Néhány pénzügyi cég ráadásul már nem éri be a határidős kereskedéssel, hanem vezetékekre, terminálokra és más fizikai vagyontárgyakra is ráteszi a kezét. Ezzel teljesen törvényes módon bepillanthatnak az energiapiac kulisszái mögé, azaz információkat szerezhetnek az árakra kiható fejleményekről. A trendet a Fed indította el, amikor 2003-ban engedélyezte a kereskedelmi bankoknak fizikai eszközök birtoklását. A Goldman Sachsnek tulajdonrésze van többek közt egy kansasi finomítóban és egy New York és Connecticut államokon át húzódó vezetékben. Tavaly augusztusban pedig az AIG biztosítóval, valamint a Carlyle Group és a Riverstone Holdings befektetési társaságokkal közösen 22 milliárd dollárért felvásárolta a houstoni Kinder Morgan energiaforgalmazó céget.
Az ilyen összefonódások azonban bírálatot is kiváltanak. Az amerikai szenátus egyik albizottsága tavaly júniusban arra a megállapításra jutott, hogy a fedezeti alapok és a magán befektetési cégek „túlzott spekulációja” eltorzítja az olajpiaci jelzéseket.
