Gazdaság

Vágóhídi végjáték

Végleg leállhat a felszámolás alatt lévő gyöngyösi Falcotrade Húsipari Zrt.

Újabb durva fordulatot vett a felszámolás sorsára jutott húspiaci óriás, a Mónos-birodalom története. Mónos Péter, testén sérülésekkel, a kórházban töltötte az óév utolsó napjait. Félhivatalosan ugyan teniszbalesetként jelentették be a történteket, de a konkurensekben él a gyanú, hogy emberi kezek okozhatták a sok százmillió forintos tartozást falhalmozott menedzser fájdalmait. Nem tudott kikeveredni a bajból az immár a Mátraholding felszámolása alatt álló volt Mónos-cég, a gyöngyösi Falcotrade Húsipari és Kereskedelmi Zrt. sem. Információink szerint ugyan heti mintegy ezer sertés feldolgozásával még működik a vágóhíd, de a több mint 900 tonnás hűtőház csaknem tele van az eladatlan készlettel.

A nyersanyagszűke, a húsüzemek „sertésvadászata” következtében a múlt tavaszra 350 forint fölé kúszott az élősertés kilogrammjának átvételi ára. A Falcotrade ekkor még – a fenyegető felszámolás elkerülésére is – gőzerővel vette a sertést, és termelt. Ám tavaly nyár végére, az erős forinttól egyre olcsóbbá váló import hatására, váratlanul 250 forintnál is olcsóbbá vált az élő nyersanyag, és ezzel együtt leesett a vágott félsertés és a tőkehús ára is. A Falcotrade 2006. júniusi felszámolásának kezdete óta nem változott érdemben a helyzet. Csak nagy veszteséget elkönyvelve lehetne túladni a készleteken, ami riasztaná a vágóhidat finanszírozó bankot, s kétségessé válna az üzem további működése.


Vágóhídi végjáték 1

Illisztráció: Soproni Béla

TAKARÉKON. A jobb sorsra érdemes vágóhíd a kapacitása negyedén működik. Ha leállna a gyár, már aligha lenne érdemes újraindítani, ugyanis akár néhány hetes stop után is több százmillió forintos kiadást igényelne a nyersanyag-beszerzéssel, az értékesítési szerződésekkel alátámasztva újraszervezni a termelést. Ilyen esetben a kereskedelmi láncok is eleve rosszabb árat ajánlanak az „ingatag” feldolgozóknak.

Amennyiben tartósan leállna a szalag, a piacaival együtt korábban 1,0-1,5 milliárd forint értékűre taksált vágóhíd eszközei csak a töredékét érnék. Ráadásul eladó húsipari vállalatból eddig sem volt hiány. A kínálatot nemcsak a Mónos-féle húsbirodalomhoz tartozó cégek – például a Pápai Hús – színesítik, hanem a volt Zalahús gyár, a szombathelyi Vasi Hús, vagy a kiváló kolbászairól ismert gyulai húsüzem is (Figyelő, 2007/1. szám).

A múlt nyáron még az agrártárca vezetői – a székesfehérvári Parmalat üzem mintájára – termelői-beszállítói tulajdonba juttatták volna a Falcotrade eszközeit. A tranzakció azt szolgálta volna, hogy a gazdák viszonylagos piaci önállóságra tehessenek szert a kereskedelmi láncokkal szemben. A húspiaci krízis azonban – főleg az olcsó lengyel és szlovák importsertés, amelyre több hazai húskészítmény-gyártó is átállt – megnehezítette a tőkehús, és így az üzem értékesítését. A tavaly júniusban elindított felszámolással az a remény is elillant, hogy a gazdák „olcsón” meg tudják vásárolni a vágóhidat. A „vételárnak” ugyanis fedezni kell nemcsak a több százmillió forintnyi (köz)tartozást, de a felszámoló hasznát is. A formálódó „gazdakonzorcium” tagjai így elálltak szándékuktól.

PESTIS ÉS INFLUENZA. Az a három magyar vaddisznó, amelyben a sertéspestis rettegett kórokozójára bukkantak az állatorvosok a napokban, végleg megpecsételheti a gyöngyösi vágóhíd sorsát. A hírre Japán szinte órák alatt megtiltotta Magyarországról a húsimportot, Dél-Korea pedig már hetekkel korában leállíttatta a magyar hússzállításokat. Az exportból visszamaradt „felesleg” zöme a belpiacon ragad, ahol a megszorító csomag miatt egyre nagyobb a „húshagyó kedv”. Ugyanakkor a szentesi madárinfluenza-fertőzés miatt a baromfihús-kivitel szintén drámaian visszaesik, itthon nő a kínálat, s lemegy az ár. Így a sertésnél olcsóbb baromfiféléket vásárolják majd azok a tömegek, amelyek csak az árat nézik.

A Falcotrade-nél dönteni kell, hogy a termelést fenntartva vállalják-e az átmeneti veszteséget, vagy a vágóhidat végleg bezárják, esetleg villámgyorsan értékesítik, vagy legalábbis bérbe adják. Pintér Benedek felszámoló elmondta: az üzem jelenleg működik, a cég meghirdetése az év második felére várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik