A miniszter vízválasztónak nevezte 2007-et, mint a kormányzati ciklus első teljes évét. Nincs idő halogatni az egészségügy, az energetika, az oktatáspolitika és az államigazgatás reformját, ezeknek irányába az idén el kell indulni – hangoztatta Kóka János.
Szavai szerint mindezeken felül a kormány különleges felelőssége az is, hogy a politika fő sodrába emelje az öngondoskodás elvét. Újra kell gondolni alapvetően a kormány szerepvállalását – fűzte hozzá.
A miniszter kifejtette, hogy az emberek a rendszerváltozás előtt és az elmúlt 16 évben hozzászoktak az állami gondoskodáshoz, az „állami mindenhatóság hamis illúziójához”. Úgy vélekedett: a politikának korlátoznia kell önmagát, hogy ne avatkozzon be túlzottan az emberek életébe.
Gazdasági és társadalmi értelemben szabad országban az emberek képesek az öngondoskodásra – jegyezte meg. Hozzátette, hogy az erre való képesség kifejlesztéséhez azonban szükség van megfelelő szintű oktatásra.
Hangoztatta: az oktatásnak a mindennapokban használható, gyakorlatba átültethető tudást kell adnia, amely versenyképes nemcsak európai, hanem globális szinten.
