Gazdaság

Reform vagy ingatlanbiznisz?

A Molnár Lajos egészségügyi miniszterrel készült interjú (Figyelő, 2007/1. szám) kapcsán kérdezem: Miért hagyták lepusztulni az épületeket, ingatlanokat, s miért hagyták elveszni azokat az értékeket, amelyeket az ingatlanok, telkek, és bennük az évtizedes szakmai közösségek által kialakított gyakorlat, gyógyítási munka létrehozott?

A miniszter nem jól tudja a Golf szálló ügyét sem. Amire hivatkozni szeretett volna, az nem a Golf szálló (volt Vörös Csillag, majd Bellevue), amely a fogaskerekű végállomásánál van, s amelyet már egy korábbi privatizációs játszmában egy magánszemély szerzett meg (egy ideig az a kiírás állott az épületen, hogy libériai konzulátus…), hanem a Svábhegyi Szanatórium az Eötvös út elején, a fogaskerekű Svábhegy megállója mellett. E gyönyörű és szép telekkel körülvett épületről és az ott folyó gyógyítási munkáról, Jakab László igazgatóról, lásd Siklóssy László: Svábhegy, Budapest, 1929 című könyvét (ez a Svábhegy legjobb monográfiája).

Persze, hogy ingatlanbiznisz van a „reformok” mögött! Ha nem az lenne, akkor miért nem a széles szakmai közösség bevonásával, miért afféle puccsszerű megoldások útján, sietős gyorsasággal kívánják végrehajtani a számukra sem világos „reformokat”?
SZABÓ PÉTER
Budapest, Andrássy út 2.



• Pénzügyi korszakváltás
Év végi szerkesztőségi véleményük kapcsán (Meglepően jól teljesített 2006-ban… – Figyelő, 2006/51-52. szám) jutott eszembe, hogy a 2007. év és még jó néhány azután következő esztendő is nehéznek és bonyolultnak ígérkezik. Szükséges lenne széles körben világossá tenni, hogy önmagában az államnak semmire sincs pénze, egyetlen forintja sem. Akkor lehet juttatni forrásokat a különböző területekre, ha előtte a szükséges pénzt beszedték adók, illetékek és más elvonások formájában a lakosságtól és gazdálkodó szervezetektől, vállalkozásoktól. A várhatóan sok és éles szakmai vitát az kényszeríti ki, hogy kevesebb pénzből kell az élet majdnem minden területének működőképességét megőrizni. Senki számára nem lesz örömteli a feladat, de gyakorlatilag pénzügyi korszakváltásra van szükség.

Lehet, hogy korábban jónak hitt módszerek újragondolására is szükség lesz. Első látásra kedvezőnek tűnhetnek a sok pénzt igénylő beruházásoknál alkalmazott technikák, mint a hitelből történő finanszírozás, a bérleti konstrukciók, a lízing, mondván: hosszú távon drága megoldások, de rövid távon kímélik a költségvetést. Nem egy esetben ennek komoly létjogosultsága lehet (például speciális jellege miatt a Gripen vadászgépek esetében), de ha sok ilyen megoldás fut párhuzamosan, akkor az amúgy is szűkös költségvetési forrásokat csak alacsony hatékonysággal lehet felhasználni. Szükséges lenne emiatt minél több „hosszú távon olcsó” megoldás megtalálására is, hogy a közpénzek felhasználása hosszabb távra vetítve is ésszerűbb legyen.
HIRKÓ CSABA
Budapest




Tisztelt Előfizetőink!

A lapunk előfizetését átvevő MediaLog Fiege Zrt. megértésüket, türelmüket és elnézésüket kéri az akadozó lapkézbesítés miatt. A felmerült technikai problémát a lehető legrövidebb úton megoldjuk. Kézbesítési kérdésekben kérjük, hívják a 06 (80) 106 000 zöld számot, vagy kiadónk, a Sanoma Budapest Zrt. ügyfélszolgálatát a 06 (80) 22 66 22 zöld számon, ahol kollégáink szíves rendelkezésükre állnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik