Belföld

A hátrányos helyzetűek miatt kéne tandíj

Kornai János szerint az állam feladata elsősorban a rászoruló hallgatók támogatása, és habozás nélkül támogatná a tandíj bevezetését.

Kornai János kívánatosnak tartja a tandíj bevezetését, szerinte az állam feladata a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatása és szociális alapú támogatása.

A Harvard és a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa csütörtökön a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán diákok kérdéseire válaszolva kijelentette, “habozás nélkül” a tandíj bevezetésének pártján áll.
Ki kellene számítani, mennyibe kerül átlagosan egy hallgató képzése, és a tandíjnak nemcsak e költségeket kellene fedeznie, hanem szerény mértékű profitot is tartalmazhatna az egyetemi fejlesztések megvalósításához – mondta a közgazdász. A tandíj fedezetéül több forrás szolgálhat – tette hozzá Kornai János.

A családok anyagi áldozatot hozhatnak gyermekük taníttatásáért, de a hallgatók is fizethetnének hitel igénybevételével – közölte a kutató, hozzátéve, ha egy diplomás élete során két és félszer annyit keres, mint egyetemet nem végző társa, akkor van miből megfizetni a tanuláshoz szükséges tőkebefektetést.

Egyeztetés szükséges

A diákok a tanulás mellett végzett munkával is előteremthetik a tandíjhoz szükséges összeg egy részét, elsősorban egyetemi tanulmányaik harmadik-negyedik évében – folytatta a professzor.

A képzési költségekhez hozzájárulhatnak a diákokkal szerződést kötő vállalkozások, alapítványok, és ösztöndíjakat nyújthat maga az egyetem is – mondta Kornai János.

Az állam feladata elsősorban a rászoruló hallgatók támogatása, emellett fontos részt kell vállalnia a családi hátterük miatt hátránnyal indulók felzárkóztatásából is – hangsúlyozta a professzor.

A tandíj bevezetése, a lehetséges források arányának meghatározása nem történhet az egyik pillanatról a másikra, csak fokozatosan, egyeztetések után – mondta a közgazdász.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik