A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy a vállalkozók és önkormányzatok számára egyaránt megnyugtató módon rendeződjön a nem lakáscélú helyiségek bérletének ügye – mondta Koji László, a BKIK elnöke kedden sajtóbeszélgetésen, Budapesten.
A javaslat lényege az, hogy azt a bérlőt, aki három évet meghaladó folyamatos bérleti viszonnyal rendelkezik, a bérleti jogviszony felmondását követően előbérleti, illetve elővásárlási jog illesse meg a bérleti viszony megszűnésének napjától kezdődően két évig. Ez a fővárosban 13-15 ezer, országosan akár 60 ezer vállalkozást is érint.
Önálló minisztérium, szuperkórházak, az OMSZ új pályára állítása - így gyógyítaná meg a Tisza a beteg magyar egészségügyet
Kiderült, hogyan képzeli a Tisza Párt a szakemberhiány enyhítését, az alapellátás, a kórházak és a mentőszolgálat reformját és a várólisták csökkentését. Magyar Péterék mindenki számára elérhető, ingyenes és magas színvonalú egészségügyet ígérnek, és azt is, hogy minden vidéki kórházat megtartanak.
