A tavalyi rendezvényen hazánkban közel 5000 látogató vett részt, amivel Magyarország második helyezést ért el az európai versenyen – közölte a Magyar Madártani Egyesület (MME).
200 faj indul útnak
Október 6-7-én az ország minden megyéjében és Budapesten is madarászok várják

Útra kelnek a nyári ludak (fotó: Imre Tamás/MME)
Mintegy 200 olyan madárfaj költ Magyarországon, amelyek augusztus vége és október közepe között útra kel, és melegebb tájakra repül – mondta el a FigyelőNetnek korábban Karcza Zsolt, az MME madárgyűrűzési központjának vezetője. A költöző madarak egyik úticélja a Földközi-tenger északi, kevesüknek déli medencéje. Ilyen például a bütykös hattyú, a bíbic vagy a barátposzáta: őket a szakma rövid távú vonulónak nevezi. Ezeknek a madaraknak őszi „indulását” nagymértékben befolyásolja az időjárás: minél tovább tart a szép idő a Kárpát-medencében, annál később kerekednek fel.
Több ezer kilométert repülnek
A Szaharán túl, Közép- és Dél-Afrikába vezet a hosszú távú vonulók útja. A Csád-tó környékén, a Szahara déli peremén tölti a telet például a nagy fülemüle, de a fehér gólya és a mindössze 16-20 gramm súlyú füsti fecske nyolcezer kilométert tesz meg Dél-Afrikai telelőhelyéig – mondta a szakember. Ezeknek a madaraknak őszi „indulását” nagymértékben befolyásolja az időjárás: minél tovább tart a szép idő a Kárpát-medencében, annál később kerekednek fel
A költözés megviseli az állatok szervezetét és számtalan veszélynek teszi ki őket. Indulás előtt zsírtartalékot halmoznak fel, amely lassúbbá, a ragadozók számára kiszolgáltatottá teszi őket. Ezer veszélyt rejt magában a hosszú repülés, telelőhelyükön pedig a helyi emberek táplálékforrásként tekintenek rájuk.
Negyven százalék tér haza
Ha nincs nagy szárazság, extrém időjárás, háborúk nem nehezítik az utat, a hosszú távú vonulók 70-75 százaléka akkor is elpusztul – tudtuk meg Szép Tibortól, az MME szakértőjétől. Ha minden körülmény ideális – ami a gyakorlatban soha nem valósulhat meg – negyven százalékuk éli túl az utat – mondta a szakember.
Az elkövetkező hetekben, országhatárokat nem ismerve madarak milliói szelik keresztül a kontinenst. A madárvédők világszervezete, a BirdLife International által szervezett madárfigyelő akció célja, hogy minél több embernek mutassák meg ezt a csodálatos természeti jelenséget, és minél többen ismerjék fel a madár- és természetvédelmi szervezetek tevékenységének jelentőségét.
