Eddig három befektetési alap, a Templeton, a Centaurus és a Fidelity jelezte, hogy kedvezőnek tartja az OMV Mol-részvényekre vonatkozó 32 ezer forintos ajánlatát. Piaci pletykák szerint a három alap együttes részesedése körülbelül 5 százalék körül lehet. Összességében az alapok azt szeretnék elérni, hogy a Mol vezetése üljön le tárgyalni az OMV-vel a lehetséges fúzióról, és ne próbálják akadályozni a lehetséges tranzakciót. A Templeton vezetője szerint volna értelme a két cég fúziójának; eközben a Centaurus vezetője még a cseh áramipari vállalattal, a CEZ-zel való együttműködést is kifogásolta.
Herczenik Ákos, a Raiffeisen Befektetési Zrt. elemzője szerint az alapok nyilvánvaló célja, hogy nyomást gyakoroljanak a Mol menedzsmentjére, és „feljebb beszéljék” az árakat. Az alapoknak persze az is jól jönne, ha a Mol bevonná az általa felvásárolt részvényeket, mert így nagyobb érték jutna a megmaradókra.
Herczenik azonban úgy véli, hogy a CEZ semmiképpen sem fizetne 32 ezret a Mol-papírokért, bármennyire is szeretné ezt a Centaurus, mert szakmai befektetőként lép a színre, nem felvásárlóként, így nem lehet akvizíciós prémiumról sem beszélni. Mellesleg a CEZ különmegállapodás keretében az eddig visszavásárolt Mol-részvényekből kap egy pakettal. Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír Zrt. elemzője is úgy véli, hogy az alapok érdemben nem tudnak beleszólni a tranzakció kimenetelébe.
Jó ajánlat?
Herczenik szerint a 32 ezres ajánlattal kapcsolatban sem ártana tisztázni pár dolgot. Elsőre jól hangzik, de ha a Mol bevonja az általa visszavásárolt részvényeket, akkor ez már korántsem érvényes. Az objektív megítélés szempontjából fontos lenne az Európai Bizottság hivatalos állásfoglalása azzal kapcsolatban, hogy mit kellene eladni a vállalatok fúziója esetén, állítja Sarkadi. Ha ugyanis el kell adni az egyik finomítót teljes egészében, akkor nem lenne sok értelme egy összeolvadásnak, ha pedig csak a kúthálózat egy részétől kellene megválni, az megint más helyzetet teremtene.
Sarkadi úgy látja, ez azért fontos kérdés, mert ha tényleg úgy van, ahogy az OMV mondja, hogy csak a kúthálózatból kéne elemeket eladni, akkor az egyesült vállalat sikerrel vehetné fel a versenyt az oroszokkal és a nyugati olajhatalmakkal is, jelentősebb lobbierővel rendelkezne akár beszerzésről, akár akvizíciókról legyen szó. Ha azonban el kell adni egy finomítót, úgy a potenciális régiós nagyhatalom víziója nagymértékben csorbulna.
Elúszott hajó?
Valójában bármennyire is tiltakoznak az alapok, semmilyen jogi eszközük nincs arra, hogy az OMV-t igazán helyzetbe hozzák. Először is, ott van a 10 százalékban maximált szavazati jog, amelyet muszáj lenne eltörölni ahhoz, hogy az OMV a közgyűléseken bármit is tudjon kezdeni a pakettjével, még akkor is, ha a kisebbségi tulajdonosok nagy része őt támogatná. Ehhez 75 százalékos többség kellene, a Mol pedig jelenleg 42 százalékot tulajdonol.
Ahhoz, hogy a 10 százalékos korlát és az elsőbbségi részvénnyel kapcsolatos problémák megoldódjanak, az Európai Bizottságnak jeleznie kéne, hogy a két szabály sérti a tőke szabad áramlására vonatkozó uniós alapelvet. Azonban Brüsszelből eddig még informális jelzés sem érkezett, hogy valamit helytelenítenének. Valószínűleg október végén várható döntés hasonló ügyben a bizottságnál; az precedensértékű lehet a Mol szemponjából.
Sarkadi hozzáteszi, hogy a „lex Mol” már nem oszt, nem szoroz a Mol-OMV-harcban, hiszen a jelenlegi szabályozói környezet így is erősen a Molnak kedvez, viszont a törvény kétségtelenül megölné (vagy legalábbis éremben gyengítené) a magyar tőkepiacot azzal, hogy elhalványítja a vállalati felvásárlások és egyáltalán az irányításba való beleszólás lehetőségét a cégeknél, vagy a társaságok egy körénél. Hozzáteszi, a „lex Mol” akár egy rossz menedzsmentet is bebetonozhat egy cégnél hosszabb távra. Adott esetben ez ellehetetlenítené a menedzsment felelősségre vonását a tőkepiaci szereplők által.
—-A menedzsmenté lenne a Mol?—-
Sarkadi Szabó szerint az is egy lehetséges és törvényes lépés volna, hogy a Mol menedzsmentje hitelből kivásárolja a Molnál és a baráti cégeknél lévő 42 százaléknyi részvényt, majd a tőkepiaci törvény értelmében ajánlatot tesz a többire is. Ezzel egyfelől kikerülhető lenne mindenféle vizsgálat vagy eljárás, másrészt segítene tisztázni a menedzsmenti és a tulajdonosi struktúrát. Jelenleg ugyanis azzal, hogy a menedzsment a cég pénzéből vásárol be, és ennek segítségével rögzíti pozícióját, összemossa ezt a két dolgot. Emellett ekkor végre a részvényesek szabadon dönthetnének, hogy eladják-e részvényeiket, vagy a menedzsment által felvázolt vonzó stratégia részesei kívánnak lenni.
Sarkadi úgy véli, hogy ha a Mol-menedzsment nem vállalja a kivásárlást, akkor be kell vonnia a részvényeket, hogy valóban értéket teremtsen a részvényesek számára. (Ezt az igazgatóság javaslatára a közgyűlés tehetné meg.) Így ugyanis nőne az egy részvényre jutó érték; ez persze magában hordozza azt is, hogy az OMV jelenlegi 20,2 százalékos befolyása 25 százalék vagy 33 százalék fölé nőne, amivel elviekben vételi ajánlatot kellene tennie.
Mit tehet az OMV?
A Mol a sajátrészvény-vásárlással tulajdonképpen elérte azt, hogy érinthetetlen, és bebetonozta saját menedzsmentjét. Ráadásul teljesen nonszensznek tekinthető az osztrák gazdasági miniszter, Martin Bartenstein felvetése, miszerint a magyar állam vásároljon legalább 25 százalékos részesedét a Molban. Sarkadi hozzáteszi, hogy erre nincs szükség a Mol megvédéséhez, mellesleg az állam is nehezen magyarázná meg, hogy miért vásárol vissza Mol-részvényeket sokkal drágábban, mint amennyiért pár éve eladta őket. Mellesleg az állam a piacon nem vásárolhat, hanem a Mol által vásárolt paketteket kéne bekebeleznie, de ez is szembe menne a privatizációs törvény szellemiségével azok után, hogy gyakorlatilag lenullázta a Molban lévő befolyását.
Sarkadi úgy véli, hogy az OMV előtt két út maradt: vagy elmegy 50 százalék közelébe (akár vételi ajánlattal, akár piaci vásárlással), és azzal próbál nyomást gyakorolni az EU-ra, hogy ekkora részesedés esetén sem tud mit kezdeni a papírjaival. Vagy ettől függetlenül lobbizik az EU-nál; Sarkadi úgy véli, hogy az OMV már elszalasztotta az optimális lehetőséget, júniusban, még a Mol sajátrészvény-vásárlásai előtt kellett volna ajánlatot tenni, akkor még 75 százalék elérésére is esélye lett volna. Így viszont egy igen komoly és hosszadalmas lobbi és jogi párharcnak néz elébe, ha nem akar meghátrálni. Herczenik úgy véli, hogy az OMV akkor sem jár rosszul, ha végül nem éri el a célját, ugyanis korábbi vásárlásai révén nagyon jó, körülbelül részvényenkénti 16 500 forintos bekerülési árat tud felmutatni.
