Gazdaság

Tíz vasútvonal megmenekülhet

Információnk szerint 32 önkormányzat döntött úgy: szívesen átvenne olyan vasútvonalakat, amelyeket a kormányzat halálra ítélt. Az ugyanakkor nem tisztázott, hogy az üzemeltetést átvállaló önkormányzatok mekkora állami támogatásra számíthatnak.

Lapunk a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) egyik munkatársától úgy értesült, hogy 10 vasútvonalat továbbüzemeltetnének a helyi önkormányzatok. Az erre vonatkozó szándéknyilatkozatokat szerda éjfélig kellett benyújtani, a határidőig összesen 32 önkormányzat jelentkezett.

Bátraké a szerencse

Ezek az önkormányzatok elég bátornak tűnnek: a nyilatkozat beadásáig ugyanis alig néhány hetük volt eldönteni, hogy vajon lesz-e rá pénzük. Vésztő polgármestere arra panaszkodott lapunknak, hogy sem a MÁV, sem pedig a GKM nem volt hajlandó pontos számokat adni az üzemeltetéssel kapcsolatban. (Két éve lapunk is érdeklődött az üzemeltetési költségekről, de kérdésünk után egy nappal a vasúttársaság titkosnak nyilvánította ezeket az adatokat.)

Összesen annyit lehet tudni, hogy a MÁV bevételei négy részből tevődnek össze: a jegyárbevételből, az árkiegészítésből, a termelési támogatásból, illetve a veszteséget eddig az állam rendre pótolta valamilyen módon.

Jegyet a szatócsboltból

Az önkormányzati tulajdonba kerülő térségi vasutak a jegyárbevételen kívül nagyjából ugyanerre számíthatnak. A GKM – még a szándéknyilatkozatok beérkezése előtt – megígérte, hogy a pályázókkal közszolgáltatási szerződést köt, vagyis megadja ugyanazt a támogatást, amit eddig a MÁV-nak fizetett ki. Így az önkormányzatoknak csak a vasút kiszolgáló egységet, vagyis az állomásépületek fenntartását kell saját forrásból finanszírozniuk. Elméletileg ez kigazdálkodható, ha a kisforgalmú (jellemzően napi 1-2 vonatot fogadó) állomásokon nemcsak jegykiadással, hanem más szolgáltatásokkal is foglalkoznak. Budapesten is van több olyan megálló, ahol a helyi közértben lehet jegyet venni.

A jövendő térségi vasutaknak további bevételt jelenthet, hogy a helyi vállalkozások is beszállhatnak a finanszírozásba, így a munkaadók ilyen módon támogathatják, illetve megoldhatják dolgozóik munkába járását, és a termékek piacrajutását is megkönnyíthetik. A vasúti szállítás ugyanis jóval olcsóbb lehet mezőgazdasági termékek esetén: az ömlesztett gabona, üzemanyag, műtrágyaszállításban a vasút árai még mindig versenyképesek a közúttal szemben. Így ha az önkormányzatok végül tulajdonossá válhatnak, a klasszikus falusi iparágak megmenekülhetnek.


MEGMARADÓK

2/b – vasútvonal
Almásfüzitő-Esztergom
Almásfüzitő, Dunaalmás, Esztergom, Lábatlan, Neszmély, Nyergesújfalu, Süttő, Tát, Tokod

5 – vasútvonal
Székesfehérvár-Komárom
Komárom

22 – vasútvonal
Körmend-Zalalövő
Körmend, Nádasd, Szőce, Zalaháshágy, Zalalövő

37 – vasútvonal
Balatonmáriafürdői elág.-Somogyszob
Marcali

42 – vasútvonal
Mezőfalva elág. – Paks
Bölcske


Tíz vasútvonal megmenekülhet 1

65 – vasútvonal
Villány-Mohács, Mohács

78b – vasútvonal
Balassagyarmat-Ipolytarnóc, Balassagyarmat, Hugyag, Ipolytarnóc, Litke, Ludányhalászi, Nógrádszakál, Őrhalom, Szécsény

107 – vasútvonal
Sáránd-Létavértes, Sáránd, Létavértes, Hosszúpályi, Derecske

117 – vasútvonal
Tiszalök-Ohat-Pusztakócs, Polgár, Tiszacsege, Újtikos

127b – vasútvonal
Vésztő-Körösnagyharsány
Vésztő


Tíz vasútvonal megmenekülhet 2

Tíz vasútvonal megmenekülhet 3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik