A csatornahasználati díj 9,9 százalékkal növekedne, a temetkezésnél a közszolgáltatási díjakat 9,3 százalékkal növelnék, a szabadáras szolgáltatásokat pedig 10 százalékkal csökkentenék, a szennyvízszippantás díját 8,6 százalékkal növelnék, a szemétdíj pedig 13,68 százalékkal drágulna, ha a javaslatokat november végén elfogadja a Fővárosi Közgyűlés.
Lakos Imre (SZDSZ) városüzemeltetési bizottsági elnök elmondta, hogy a BKV-tarifák emeléséről szóló javaslatról nem tárgyalt a kabinet.
Van egy híre, fotója, videója? Töltse fel az FN Tudósítóra!
A távfűtés díjával kapcsolatos előterjesztés csak decemberben kerül a közgyűlés elé, hogy figyelembe tudják venni az esetleges gázáremelést – közölte Lakos Imre.
Az előterjesztés szerint az alapdíj általában 35 százalékra csökkenne, de alternatív lehetőségként, aki igényli, az maradhat a 48 százalékos alapdíjnál. Ez esetben a fogyasztónak kevesebb hődíjat kellene fizetnie a fűtési idényben. A javaslat tartalmazza azt is, hogy a hődíjat negyedévente hozzáigazítanák a gázárakhoz. Ezt egy közgyűlési felhatalmazás alapján a Főtáv Zrt. automatikusan megtehetné.
A szabad demokrata politikus hangsúlyozta hogy „szakmailag védhetők és indokoltak” a hétfőn tárgyalt díjemelési javaslatok. A szemétdíj esetében például több mint 6 százalékos a díjnövekedés annak az uniós előírásnak az alkalmazása kapcsán, hogy a szemétlerakó helyek rekultiválását a szennyező fizet elv alapján a szemétdíjból kell fizetni.
Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a BKV-tarifákról a jövő héten tárgyal a kabinet. A cég későn küldte be javaslatát, illetve a főpolgármester múlt pénteki nyilatkozata szerint szakmailag elfogadhatatlan tartalmú az anyag a városvezetés számára – tette hozzá. A BKV tarifaemelési javaslat a szükséges egyeztetések után november végén vagy december 20-án kerül a közgyűlés elé – jegyezte meg az igazgató.
