Az elektronika kertjében szorgoskodó hölgyet ne úgy képzeljük el, mint Dorothyt, amint Bádogemberrel sétálgatva elalél a virágoktól és a szivárványtól. A Montpellierből származó Emilie Simon kemény csaj. Ő írja a dalait, ő is énekli, naná, és olyan autonóm személyiség, hogy nincs is másra szüksége, csak a virágaira. De akkor miért beszél olyan sokat a fiúkról? Ezt csak sejtjük. Az azonban biztos, egy virágokkal teli üvegház jobban hasonít a lemezstúdiók üvegházaira, mintsem azt gondolnánk.
Emilie Simon lemezének belső borítója olyan bizarr, mint a Helyettem kis virág című Albatrosz-krimi coverje, melyen virágkoszorú előtt pózol egy femme fatale csaj. Az Audrey Hepburn-ös dress code-ban virító Emilie viszont virágok helyett metszőollót tart formás kacsójában. Batikolhatna, készíthetne pozsgásokból és száradt falevelekből őszi tálat a Praktika magazin útmutatásai alapján, maga szeghetné fel nadrágkosztümjét az új csizmájához igazítva, de ő inkább a házi stúdiójában tekergeti a potmétereket. Talán ilyen zenét álmodott volna magának Björk is, ha nem kattan meg, és ha nem nyeli el a vízi világ, hogy azután medúzáknak és márnáknak alkosson.
Emilie Simon kivételes dalszerzői tehetség, jórészt elektrós alapokból indul ki, de bátran nyúl a dzsesszhez, az esztrád zenéhez, a triphophoz, a francia filmzenei hagyományokhoz. A Desert, a Fleur de Saison, vagy éppen a Sweet Blossom vagy a Flowers kitűnő ajánlatok, nem hervadnak el egyhamar.
A művésznő maga szerzi dalait – kivéve az I Wanna Be Your Dog című számot, amely ugyebár Iggy Pop száma. A koponyarepesztő elektrós alapokat sok-sok melódiával, finom hangmintákkal, sanzonos témákkal oldja fel, és a végén olyan, semmihez sem hasonlítható atmoszférát teremt, hogy a pasik sem félnek fenyegető metszőollójától, hiszen Emilie valójában olló helyett kifogástalan gépi alapokkal csattog.
Emilie Simon: The Flower Book › Universal › 15 szám, 52 perc › Poptőzsdei árfolyam:****
