A részvénypiac forgalma 13,382 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyamai az előző kereskedési napi záró árakhoz képest – az OTP és az Egis kivételével – emelkedtek. A Mol árfolyama 195 forinttal, 0,74 százalékkal 26.645 forintra emelkedett, forgalma 1,719 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom részvényei 932,644 millió forintos forgalomban 8 forinttal, 0,87 százalékkal 930 forintra nőttek. Az OTP részvényei 24 forinttal, 0,26 százalékkal 9.356 forintra csökkentek, 7,894 milliárd forintos forgalomban. A Richter ára stagnált, 37.200 forintot tett ki, a papírok forgalma 785,596 millió forintot ért el. Szektortársa, az Egis 256,856 millió forintos forgalomban, 2,23 százalékkal, 490 forinttal, 21.500 forintra gyengült.
A BUMIX 18,08 ponttal, 0,52 százalékkal, 3.427 pontra mérséklődött.
Bár az OTP reggel és délelőtt emelkedett, ám kora délutántól valamelyest mérséklődött, és mínusszal zárta a napot. A napi forgalom csaknem 60 százalékát így is az OTP érte el, amellyel kapcsolatban kora délután megjelent egy hír. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy egyik leányvállalatuk, az OTP Garancia Biztosító megvásárlására az első fordulóban mintegy tíz pályázó volt, és közülük négyen kerültek a második fordulóba, de ezek között az AXA nem szerepel.
Az elemzők szerint a befektetők továbbra is kivárásra játszanak, és várnak a hét közepétől beinduló I-III. negyedévi gyorsjelentés dömpingre. Így a BÉT-en lévő társaságok közül a Magyar Telekom csütörtökön megjelenő gyorsjelentése okozza legnagyobb várakozást. Az üzletkötők szerint az USA piacán egy kis korrekcióra, csökkenésre lehet számítani, ami éreztetni fogja hatását a BÉT papírjainak árfolyamain is.
