A Törvényhozási Költségvetési Hivatal (TKH) véleményezi a mindenkori költségvetést, elemzi az ahhoz benyújtott módosító javaslatokat, valamint jóváhagyja a tervezés alapjául szolgáló hatásvizsgálatot – ez utóbbi talán a legerősebb jogosítványa.
A TKH elsősorban az Országgyűlés költségvetési bizottságának munkáját segíti, de a Pénzügyminisztériumtól és a Jegybanktól is független elemző intézményként működik. A hivatal nem lesz sem kicsi, sem olcsó, de legalább független – így a Fidesz három követelményéből egy teljesül. A kormány 96 fős hivatalt álmodott évi 1,8 milliárdos költségvetéssel, sőt már a szükséges autók számát is tudjuk: hármat vesznek a leendő köztisztviselőknek.
A kiadási oldal jelentősebb tételei: a személyi kiadások 1117 millióval, az ingatlanbérlés 55 millióval és a működési költségek mintegy 650 milliójával terveznek. Elnökét 12 évre választaná meg az Országgyűlés, a jelölt a választást megelőző négy évben nem tölthet be közhivatalt – vagyis minden bizonnyal az egyetemi szférából érkezhet.
