Piszok nehéz eljutni a megjelenésig még egy novellával is, nemhogy regénnyel; eddig két pályázaton vettem részt, de dömping van kiadatlan regényből – panaszkodik egy amatőr író egy netes fórumon. A fórum hozzászólói műkedvelő írók, olvassák, véleményezik egymás műveit. „Mindenki, aki ír, szeretne néha-néha hiteles kritikát kapni” – fogalmazza meg egyikük. Ez nem is olyan egyszerű ma Magyarországon.
Nehéz pontos becsléseket készíteni, de bizonyosan több ezren foglalkoznak szabadidejükben regény-, novella- vagy versírással. Az irodalmi lapok szerkesztőihez áradnak a kéziratok. „Mióta könnyen elérhető a szerkesztők e-mail címe, iszonyatos mennyiségű szöveget kapunk naponta, 99 százalékuk közölhetetlen” – számol be a dömpingről Szilágyi Ákos kritikus, irodalomtörténész, a 2000 irodalmi folyóirat szerkesztője. „Több ezer amatőr versíró van jelen az interneten” – teszi hozzá Györe Gabriella, a Litera.hu irodalmi portál szerkesztője. A hozzájuk beérkező versek szerzőinek azt javasolják: méressék meg műveiket az oldal „Hadd szóljon” rovatában, ahol a feltett költeményeket véleményezik az olvasók. Ugyanezt a szerkesztők végzik, kímélet nélkül, a költészettel foglalkozó Dokk.hu netes „irodalmi kikötő” „Gyors és Gyilkos” rovatában. „A versírók 10-15 százaléka fejlődőképes, vagy már eleve tehetséges. Sokan viszont sértődékenyek, személyiségüket ért bírálatnak veszik a verskritikát” – számol be Ijjas Tamás szerkesztő. Nehezebb dolguk van a prózaíróknak, ha visszajelzést szeretnének munkájukról. Az irodalmi pályázatokon csak a legjobbakat emelik ki. Jó pár kézirat hever mindenesetre országszerte az asztalfiókokban: az Irodalmi Jelen regénypályázatán 283 mű indult, a Nők Lapja Café és a Révai Digitális Kiadó versenyén 350 regény, az Alexandra Kiadó novellapályázatára ezernél is több pályamű érkezett.
KÖNYV NÉLKÜL. A dilettáns írónak, költőnek nehéz segítséget találnia, ha csiszolni szeretne alkotási módszerén. A magyar piacon jóformán nincsenek segédkönyvek, amelyek a regény- vagy drámaírásba vezetik be az érdeklődő olvasót. A megjelent munkákat egy kézen meg lehet számolni, s többnyire híres írók „én így csinálom” típusú vallomásai, mint Mario Vargas Llosa Levelek egy ifjú regényíróhoz vagy Stephen King Az írásról című kötete. A hozzáférhető verstani művek többsége évtizedekkel ezelőtt született. Ez annál érdekesebb jelenség, mert Amerikában és Nyugat-Európában óriási piaca van a szépírást oktató szakkönyveknek. Az Amazon.com internetes áruházban a „creative writing” (kreatív írás) kulcsszót begépelve 26 ezer könyv közül választhat az érdeklődő, aszerint, hogy versben, krimiben, novellában, önéletírásban vagy egyéb műfajban akarja-e
kipróbálni magát, vagy tovább élesíteni oroszlánkörmeit. Németül is több ezer kötet áll rendelkezésre.
Ezek többsége nem irodalomelméleti mű, hanem nagyon gyakorlatias, könnyen olvasható útmutató a történetmesélés, jellemépítés és egyéb fogások elsajátításához. Így ezek a könyvek a szabadidő eltöltésében segítő kiadványok között helyezkednek el, akárcsak a kertészkedésre vagy az üvegfestésre okító szakmunkák. Természetesen e művek elolvasásától és a tippek alkalmazásától még nem lesz senki Dosztojevszkij – annál is kevésbé, mert a nagyok általában „új vizeken járnak”, felrúgva a formákat vagy legalábbis valami újat adva az addig szokásos elbeszélésmódhoz. De a „hogyan írjunk regényt” típusú kötetek nem is formabontásra buzdítanak, csak a bestsellerek technikái alapján működő olvasmányos, szórakoztató könyv megírásához adnak tippeket. Érthetetlen, hogy a hazai kiadók miért nem hatolnak be erre a nálunk még szűz piacra, hiszen láthatóan szép számmal görnyednek az írójelöltek otthon a papír vagy a klaviatúra fölött.
„Amerikában egyetemi tantárgy a kreatív írás, de nálunk nincs meg az az intézményrendszer, ahol költőket, írókat, kritikusokat, műfordítókat képeznének” – mutat rá egy lényeges különbségre Szilágyi Ákos. A filmeseket, zenészeket, képzőművészeket, építészeket már régóta felsőfokon képzik, ezeket szakmának tekintik, az író viszont a közvélekedés szerint „születik”. Magyarországban még mindig az ösztönös tehetség romantikus mítosza dívik, a költő, akárcsak Petőfi, „a korláttalan természet vadvirága”. „Ez olyan misztifikáció, amit a legkiműveltebb, legrafináltabb költőink hirdettek meg” – leplezi le Szilágyi.
A „műveld a csodát, ne magyarázd” szellemében arról nem illik beszélni, hogy a legnagyobbjaink éveket töltöttek autodidakta módon önmaguk képzésével, s az írói-költői mesterség eszköztárának elsajátítása után fogtak a húrok pengetéséhez. Az amerikai és nyugat-európai gyakorlat szerint viszont az írásművészetet a szakkönyvek mellett egyetemeken, íróiskolákban, tanfolyamokon, klubokban, konferenciákon is lehet kóstolgatni. De tőlünk keletre sem tabu a szépírást iskolapadban tanulni, létezik íróképző intézet Moszkvában is.
ÉVFOLYAMNYI ZSENI. Nálunk a közelmúltban bújtak ki az első kikericsek a fagyos földből, szakképzések, tanfolyamok formájában. Két éve indította el kétéves felsőfokú íróképzését a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Szintén két éve startolt a József Attila Kör Irodalmi Egyesület kurzusa, ahol prózaírói, költői, forgatókönyvírói és kritikaírói szemináriumokat hallgathatnak a résztvevők. A nagy érdeklődés miatt fél éven belül a második évfolyamot indította el az egyéves képzést adó Magyar Író Akadémia, ahol kortárs magyar írók, költők előadásai mellett szemináriumokban csiszolhatják saját írásműveiket a hallgatók. A 140 hely mindkét évfolyamnál szinte rögtön betelt. „A hallgatók egy része már publikált, mások szeretnének, vagy az asztalfióknak írnak, vagy érdeklődnek a kortárs irodalom iránt, esetleg bölcsész pályára készülnek” – sorolja a lehetséges motivációkat Oroszlán Éva programvezető.
Néhány bölcsészkaron szemináriumokban oktatnak műfordítást vagy kritikaírást, egyes művészeti főiskolákon kreatív írást. Azaz mostanság kezd a képzés válaszolni az írásoktatás igényére. Lehet, hogy lassan megérik a talaj a szakkönyvek kiadására is. „A könyveknek akkor van értelme, ha a képzési rendszerben is szerepel a szépírás, az segíthetne az igazi tehetségek felismerésében” – vélekedik Szilágyi Ákos. Természetesen egy akkreditált írófőiskola vagy -egyetem elindítása sem garantálná a nagyszerű drámaírók és költők áradatát, de nem is ez lenne a célja, miként a Képzőművészeti Egyetem sem bocsát ki évente egy évfolyamnyi Leonardót. „Én jobban bízom abban az útban, ha az ember elolvas száz regényt” – jegyzi meg Györe Gabriella. A közölhetetlen kéziratok gazdái ugyanis sokszor nem ismerik, nem olvassák a kortárs magyar alkotókat, vagy nincsenek tisztában azzal, milyen profilú a folyóirat, ahová beküldték műveiket.
• Kreativitás
A jobb olvasókért
Ha mögöttünk van egy világkörüli út, az még nem feltétlenül indokolja, hogy regényt írjunk élményeinkről, még akkor sem, ha az út különösen kalandos volt, és egyetemistaként, autóstoppal tettük meg. Ha pedig önéletírásba kezdünk, nézzük kritikusan a saját életünket, és ügyeljünk rá, hogy ne csak a főszereplő, de a többiek is összetett jellemek legyenek.
Az utóbbi években megjelent számos mű, közöttük nem egy bestseller szerzőjének a recenzens szívesen a kezébe nyomná Fritz Gesing kötetét – kár, hogy ez egyelőre magyarul nem férhető hozzá. A német író végtelenül bölcs, visszafogott, kulturált útmutatója nem nézi le az olvasót, de nem is ígéri, hogy zsenit farag belőle, egyszerűen csak önkritikus, kísérletező, gondolkodó írókat szeretne nevelni. Akik még olvasnak is! Gesing szépirodalmi és szakirodalmi műveket ajánl a felkészüléshez, és sok olvasást javasol. A szöveget tippek, ötletek szakítják meg, gyakorlatokat olvashatunk például a prousti önkéntelen emlékezéshez, anélkül, hogy azt ígérné a szerző: Prousttá válunk. Az olvasó azon kapja magát, hogy vizsgálgatni kezdi: kedvenc könyveiben miként oldotta meg az író a felütést, a történetvezetést, a jellemek bemutatását.
„Jó íróvá válni annyit tesz, mint jobb emberré válni” – szól Brenda Euland kreatívírás-tudor aforizmája. Ha jobb emberek nem is, de jobb, figyelmesebb olvasók lesznek, akik áttanulmányozták a kötetet. És talán ez az első lépés az íráshoz.
Fritz Gesing, Kreativ schreiben. Handwerk und Techniken des Erzählens › 259 oldal › Dumont, 2004 › Ára: 9,90 euró
• Faludy történelme
Könyvtárbéli víg napjaim
Faludy György kétségtelenül sokat utazott, sokat szenvedett és sok gyönyörűségben volt része, mégis patetikusan hangzik a Jegyzetek az idő sodrában című könyve borítóján is szereplő ismert definíció, miszerint ő a magyar irodalom Odüsszeusza. „Oly korban élünk”, mely kor ledobja magáról a nagy szavakat. Pedig a megállapítás részben helytálló a „mesterre” nézve.
A Jegyzetek az idő sodrában folytatása a Jegyzetek a kor margójára című válogatásnak. Mindkét könyv anyaga a Magyar Hírlap hétvégi mellékletében jelent meg 1991 és 1994 között. Faludy meglátásai egy idős, bölcs ember tiszta, sokszor didaktikus észrevételei, mégis annyi anekdotát, kis történetet, személyes élményt dolgoz bele példázatszerű szövegeibe, hogy azt kell mondanunk: a Jegyzetek élvezetes olvasmány. Környezetvédelem, népi-urbánus ellentétek, rendszerváltás után kialakuló szervezett bűnözés, arab-izraeli konfliktus, korrupció… Faludy a rá jellemző áradó mesélőkedvvel mesél. Ezekben az írásokban az a jó, hogy a szövegeket valóban független értelmiségi attitűd jellemzi. Faludy ide is, oda is lesózott egy-egy taslit. Teljes joggal nekimegy a kommunista érzelmű Trencsényi-Waldapfel Imrének, aki azért buktatott diákokat, mert polgári származásúak voltak, de 1956-ról, a „csillagról” is megírja azt, ami borzasztó volt benne. Ma már nincsenek középen álló írók – ezért is lehetnek példaadóak Faludy György jegyzetei.
A XX. századi magyar történelemről mesél Faludy az Egy nép tragédiája című könyvében is. A kötetet feleségével, Zsuzsával és barátjával, Pálóczy-Horváth Györggyel közösen írta, és közvetlenül az 1956-os tragédia után szerkesztette sajtó alá, éppen egy ‘56-os előadássorozat kellős közepén, jórészt dél-amerikai nagyvárosok szállodáiban. A munkát nyilvánvalóan nem a történészhallgatóknak szánta, hanem a Nyugatnak próbálta elmagyarázni, amit sokszor nekünk sem sikerült megértenünk.
Az adatközlések és az összefüggések felvázolása afféle történelmi olvasókönyv jelleget adnak a műnek, ugyanakkor az ízes, lendületes és erősen emocionális elbeszélői nyelv figyelemre méltóvá teszi a munkát, amely az államalapítástól 1956 végéig mutatja fel a magyar történelem sorfordító eseményeit.
A Rotterdami Erasmus című Faludy-könyv már módjával, de közelít a fikcióhoz, ugyanis a „nagy humanistáról” szóló szövege ízesen megírt életrajz. A történetet a szerző nem helyezte dramaturgiai térbe, az életrajzi híradások mentén mondja fel Erasmus életét. És nem is volt nehéz dolga a „magyar Odüsszeusznak”, hisz’ Erasmusról szinte mindent tudunk, életműve, levelezése körülbelül 150 kötetet tesz ki. 1700 óta több mint kétszáz életrajzot és életrajzi esszét írtak a „nagy humanistáról”, az így kirajzolódott képet árnyalja Faludy György könyve. A Rotterdami Erasmus a XV-XVI. századi kultúrtörténet szellemi kalandtúrája, ismert és részint már elfeledett útvonalakkal. A könyv afféle népszerűsítő tudományos életrajz, azt a diákok bizonyára érdeklődve forgatják majd, ugyanakkor a Faludy-életműben a helye a hasznos melléktermékek között van. Vagabund biográfiánk értékét mindenképpen növeli, hogy az először 1970-ben Londonban megjelent kötet eredeti kézirata elveszett, így vissza kellett fordítani, s e mű most jelenik meg először magyarul.
POÓS ZOLTÁN
Faludy György: Rotterdami Erasmus › 288 oldal › Alexandra, 2006 › Ára: 2999 forint
Faludy György: Jegyzetek az idő sodrában › 240 oldal › Alexandra, 2006 › Ára: 2999 forint
Faludy György-Faludy Zsuzsa-Pálóczi-Horváth György: Egy nép tragédiája › 208 oldal › Alexandra, 2007 › Ára: 2499 forint
• Útleírás
Kalandtúra
Sivatagi autós túra? Szamárháton és szekérstoppal Kínában? Gyalog Tibet jeges hágóin? Barangolás Afrika belsejében? Mintha egy utazási iroda ajánlatai lennének. De úgy 100-150 évvel ezelőtt – tulajdonképpen nem is olyan rég – még nem volt arra szükség, hogy az utazásokat megszervezett kalandtúrákkal dobják fel. Maga az utazás volt a kaland.
Volt, aki kalandvágyból utazott és volt rá pénze. Volt, aki kalandvágyból, de nem volt rá pénze. Volt, aki menekült, volt, aki sodródott, volt, aki dolgozni ment messzi tájakra, és volt, aki kikapcsolódni vágyott. Jó néhányan le is írták úti élményeiket. Ki az otthon maradottaknak, ki tudományos céllal. Volt, aki elismerést kapott az útért, miután visszatért, volt, aki nem tért vissza.
A tömegturizmus és a tömegkommunikácó elterjedése előtt az utazó, az utazás ma már felfoghatatlan értékkel bírt. Hírt hozott arról, ahová az egyszerű ember nem juthatott el, beszámolt arról, hogy nem csak az a kis szűk világ létezik, ami minket körülvesz, de meséiből, leírásaiból az is kiderült, hogy az idegen, egzotikus, nemritkán félelmetesnek tűnő világokban hozzánk mégis nagyon hasonlóan örülő, szomorkodó, boldog és boldogtalan emberek élnek. Útleírást olvasni jó. Utazás közben útleírást olvasni még jobb.
Ha már megvettük a repülőjegyünket a diszkont légitársaságnál, vagy lecsaptunk a legkedvezőbb last minute útra a horvát/török/egyiptomi/tunéziai desztinációban, lapozzunk bele az Amerikától Óceániáig című kötetbe, s gondoljunk mondjuk Teleki Sámuelre, akinek Afrika-kutatásai máig forrásértékűek, és nevét számos földrajzi hely őrzi. Vagy Kőrösi Csoma Sándorra, aki nem tudván átkelni Tibet jeges hágóin, a buddhista kolostorokban tanulta meg a tibeti nyelvet, majd elkészítette az első tibeti szótárat és nyelvtant.
Esetleg Almásy („angol beteg”) Lászlóra, aki keresztül-kasul bejárta autón a Szaharát, néha több száz kilométeres kitérőre kényszerülve egy-egy besült hengerfej miatt.
Amerikától Óceániáig. XIX. századi magyar utazók › 538 oldal › Park Könyvkiadó, 2006 › Ára: 3900 forint
• Pop
Magassági mámor
Nem panaszkodhatnak a magyar U2-rajongók. Igaz, hogy a zenekar 1993 óta nem lépett fel Magyarországon (akkor fél ház előtt játszottak a Népstadionban), de immár a sokadik U2-könyv jelenik meg. A kémrepülőről elnevezett csapat tagjainak a rajongók már a kutyáit is ismerik. A U2 lexikon és a Bono Bonóról című tavaly megjelent interjúkötet után most itt a színes, szélesvásznú, szinkronizált U2 életrajzi munka, amelyet maguk a zenekari tagok írtak, ők válogatták a képeket, szóval, a könyv pont olyan, mint amilyennek azt a U2 megálmodta. Alapjául több mint 150 órányi interjú szolgált, az anyagot Neil McCormick, a Daily Telegraph popkritikusa készítette a zenekar tagjaival.A tagok nemcsak magukról vallanak, hanem megismerhetjük a popkultúráról, a gazdasági kérdésekről és a politikáról alkotott nézeteiket is.
A 350 oldalas könyv számos exkluzív, eddig nem publikált képet is tartalmaz. A tipográfiát a banda különböző korszakaihoz kötődő albumok és maxik arculati elemei szerint tervezték; van itt alnyomat, dombornyomás, lakkozás (a könyv művészetei vezetője Steve Averill volt, aki 1977 óta felel a zenekar grafikai megjelenítéséért), így senki nem csodálkozik azon, hogy az album annyiba kerül, amennyiből egy használt CD-boltban majdnem a fél U2-életművet megvehetnénk.
Bono-Adam Clayton-The Edge-Larry Mullen Jr: U2 BY U2 › 352 oldal › Showtime Budapest, 2007 › Ára: 14 500 forint
• Íróvallomások
Ülőgyakorlat
Mihály fiam, azt ugye tudod, hogy az íráshoz főként nyugodalmas segg kell? – szegezte az ifjú Kornisnak úgy harminc évvel ezelőtt a kérdést az Élet és Irodalom sokat tapasztalt prózarovat-szerkesztője. Akkoriban Kornis Mihály még nem volt ebben olyan biztos, ám ma már nemcsak ő állítja, hanem kortársai közül legalább tucatnyian, hogy a mindennapos írást, sőt a naponta több órányi tollforgatást nem lehet megúszni. Hogy milyen környezetben, milyen módszerrel, papíron vagy számítógépen, nappal vagy az éjszaka csöndjében, notesszel vagy magnetofonnal járva az utcákat, az már erősen alkati dolog, de így vagy úgy, folyamatosan űzni kell a mesterséget. Ráadásul a legjobb, ha egyedül tesszük ezt, a házasodás például nem vagy csak rendkívül körültekintően javasolt a leendő író számára – mondja már felnőtt fejjel Kornis.
Praktikákra mindenkinek szüksége van. Balla Zsófiától kezdve Konrád Györgyön és Spiró Györgyön át Térey Jánosig mai magyar íróink mindegyikének vannak bevált módszerei például az alkotói válság túlélésére, a külvilág kizárására vagy éppen műveik pihentetésére. Az átdolgozásokat sem lehet megúszni, sőt, meg kell tanulni kegyetlenül gyakorolni az önkritikát is: a rosszat kihúzni, törölni, kukába dobni. Ilyen és ehhez hasonló tanácsokkal élnek a Magyar Író Akadémia gondozásában megjelent kötet szerzői, akik persze tudják, hogy a lényeget úgysem lehet megtanítani. Tizennégy kortársunk önvallomásán keresztül hozzájuthatunk a műhelytitkokhoz, de a tehetséget nem osztják ilyen könnyen.
Hogy írunk mi? Írói önvallomások és műhelytitkok › 205 oldal › Magyar Író Akadémia, DFT Hungária, 2007 › Ára: 2478 forint
• Európa-ismeretek
Uniós iránytű
Aligha van jelenleg fontosabb és élénkebben vitatott kérdése a magyar gazdaságnak, mint az, hogy mikor és milyen feltételek mellett vehet részt az ország az európai pénzügyi integrációban. Hiszen napjainkra egyértelművé vált, hogy a közélet egy része által – naivan vagy manipulatívan – várt pénzeső Brüsszelből nem érkezik meg, sőt még a nekünk „járó” pénzek jó részének beérkezte is bizonytalan. Nő viszont a tagságból adódó megkötöttségek száma, a nemek egyenlő elbánásától a környezetvédelemig terjedő körben.
Mi hasznunk lehet az EU-ból? Nyilván elsősorban a közös piac és a közös pénz. Miként fordíthatjuk ezt a javunkra, mik a hatékony tagság föltételei? Ezeket az izgalmas kérdéseket taglalja az Akadémiai Kiadó igényes kivitelű és megfizethető árú kiadásában megjelent legújabb kötetében a hazai Európa-tanulmányok egyik meghatározó személyisége, Rácz Margit. Az MTA Világgazdasági Kutató Intézetének kutatási igazgatója jó két évtizede foglalkozik e kérdéskörrel. Alapos és gyakorlatias elemzéssel mutatja be a lelassuló nyugat-európai reformok és a lelassuló növekedés közvetlen oksági kapcsolatát, különös súllyal szólva a német példáról, amelyen állatorvosi ló módjára szemléltethető a kontinentális szociális modell válsága.
A szerző behatóan vizsgálja a közös pénz működésének feltételeit, tanulságait, beleértve a stabilitási és növekedési paktum felpuhítását. Meggyőzően jut arra a végkövetkeztetésre, hogy az EU-ban feszültség jött létre egyfelől az egységes piac és pénz működése, másfelől az általa negyedreformoknak minősített lépések között. Ennek feloldására elsősorban a globalizáció és a népesség elöregedésének kettős kihívása kényszerít majd, méghozzá a piaci reformok irányában. Az euróövezet szétesésére, vagy az engedékeny költségvetési gyakorlat elismerésére és eredményességére számítani bizonyára gyermetegség lenne.
E tankönyvnek és kézikönyvnek egyaránt jól használható kötet remélhetőleg további élénk és immár szakszerű vitákat válthat ki abban a kérdésben, hogy el lehet-e sietni az euró bevezetését, továbbá, hogy társadalmi áldozatot hoz-e az az ország, amelyik a fegyelmezett államháztartási politikát megalapozó változtatások útjára lép.
CSABA LÁSZLÓ
Rácz Margit: Uniós kihívások és válaszok a 2000-es években › 198 oldal › Akadémiai Kiadó, 2007 › Ára: 3675 forint
• Gazdaságpolitika
Fölemelkedőben – kiegészítéssel
Csaba Lászlónak a posztszocialista gazdaságok átalakulásáról írott könyve nem újdonság. Sőt, A fölemelkedő Európa cím alatt magyarul kiegészített kiadásban is megjelent mű első angol változata is elfogyott már a könyvesboltok polcairól. Most a kiadó a szerző által kissé átírt és lényegesen kiegészített szövegváltozatát jelentette meg angolul: egyrészt a tartós nemzetközi érdeklődésre adott üzleti, másrészt az utóbbi esztendők gazdaságpolitikai eseményeire adott szakmai válaszul. A leglátványosabb változás, hogy a 2006-ban megjelent magyar változathoz képest két teljesen új fejezet gazdagítja a kötetet. A könyv közepére került rész az Európai Unió fejlődési perspektíváit vizsgálja az alkotmánytervezet elutasítása után. Az első angol változat 2005. októberi megjelenését követően megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások Horvátországgal és Törökországgal, ami a szerző szerint paradox helyzetet teremtett. A közös alkotmány elutasításának fő oka ugyanis éppen az volt, hogy a választók azoktól a társadalmi és szociális következményektől féltek, amelyeket egy újabb bővítési hullám okozhat.
Miközben az uniós átlagpolgár arra vágyik, hogy az EU legalább egy évtizedig konszolidálódjon, és „eméssze meg” a tíz új tagország érkezését, az egykor periférián lévő országok politikai és gazdasági rendszereinek kívánatos konvergenciája aligha valósulhat meg mindenféle kapocs nélkül. Kiútként az intézményi reformok szolgálhatnak, amelyek során hatékonyabb döntéshozatali mechanizmusokat kell kialakítani, a közös költségvetés forrásait a közös hasznokat hajtó célok felé kell terelni, s le kell építeni a felesleges szabályozásokat.
JUHÁSZ PÉTER
Csaba László: The New Political Economy of Emerging Europe › 400 oldal › Akadémiai Kiadó, 2007 › Ára: 4500 forint
• Társadalomtudomány
Külön utakon
Fehér köpenyes tudósok egy ragyogóra suvickolt laboratóriumban komoly arccal a műszereket figyelik, és roppant bonyolult képleteket jegyezgetnek le. A köztudatban a tudós az „objektív” tudást képviseli, kísérletekből leszűrt természeti törvényeket fedez fel, amelyek érvényessége univerzális. A köztudatban ma is efféle kép él a „tudományos módszerről”, ami alatt általában a természettudományos eljárásokat értik.
Az egységes tudás feltárásának vágya a matematika és a fizika nagy forradalmai óta hatja át jobbára a természettudománnyal foglalkozókat, ám saját kutatásaik módszertani megalapozása mellett kimondva vagy kimondatlanul a társadalom- és a szellemtudományok „megsegítése” is ott szerepel a célok között.
Sokáig azt gondolták, hogy hasonló típusú törvények működnek a társadalomtudományokban, így például a történelemben is fellelhetők az univerzális, oksági magyarázatok. A múlt század második felének tudományelméleti vitái azonban nem csupán azt mutatták meg, hogy ez a kép még a természettudományok esetében is hamis – legalábbis jóval bonyolultabb -, hanem azt is, hogy a társadalomtudományokra való alkalmazhatóságával is komoly problémák vannak.
A társadalomtudománynak tehát el kellett kezdenie a saját elméleti ösvényeit kitaposni. Ehhez hosszú és gyakran vargabetűkkel tűzdelt viták kellettek a természettudományos módszer egyeduralkodását és univerzális érvényességét hirdetőkkel szemben, ám figyelemmel az általuk elért eredményekre is. 
Ennek a folyamatnak a kezdeti szakaszát mutatja be a klasszikus tudományfilozófiai írásokat összegyűjtő, A társadalomtudományi fogalmak logikája című kötet. Szintén klasszikus módszertani írások olvashatók a Kvantitatív társadalomkutatás modelljei címen közreadott gyűjteményben.
A köteteket a Bertalan László Társadalomtudományi Könyvtár adta közre. (A szóban forgó művek mellett a sorozat két további kötete Frank C. Zagare Játékelmélet, illetve Max Weber Vallásszociológia című munkája.) A névadó az 1960-as években az újjászerveződő magyarországi szociológia egyik legnagyobb tekintélyű személyisége volt, elméleti, szerkesztői és oktatói tevékenységét a hivatalos értékektől, hívószavaktól és személyektől elkülönülve végezte.
Dózsa György
A kvantitatív társadalomkutatás modelljei. Klasszikus módszertani írások › 217 oldal › Helikon Kiadó, 2006 › Ára: 2690 forint
A társadalomtudományi fogalmak logikája. Klasszikus tudományfilozófiai írások › 240 oldal › Helikon Kiadó, 2005 › Ára: 2490 forint
• Cégstratégia
Profit és megelégedettség
Nemigen olvashattak a Rábát szennyező bőrgyárak menedzserei olyan könyvet a vállalati stratégiáról, amilyet a Közgáz több oktatója állított össze. Ám ha olvastak is, aligha értették meg, hogy a rosszul megválasztott stratégiából következő megingás akár a vállalat végét is maga után vonhatja. S bár a szóban forgó bőrgyárak még nem tartanak itt – mi több, az ellenük fordult környezetvédőknek ez nem is célja, ők mindössze a víz kitisztulását szeretnék elérni -, ám ez a végkifejlet is a lehetséges forgatókönyvek közé tartozik. E cégek ott követték el az alapvető hibát, hogy rosszul mérték fel az érintettjeik körét, nem számították közéjük a Rába magyarországi szakasza mentén élőket, de legalábbis nem hitték, hogy ezeknek az embereknek van elég erejük elképzeléseik érvényesítésére, azaz – a könyv terminológiáját használva – kulcsjátékosok lehetnek az érintett-térképen.
A könyv a modern stratégiaalkotás ismertetésére vállalkozott, s így természetesen kitér arra is, hogy a vállalat érdekeit és fejlesztési törekvéseit összhangba kell hozni a társadalmi megelégedettséggel. A szerzők külön fejezetet szentelnek a felelős vállalatirányításnak, rámutatva arra, hogy az ilyesfajta követelményeknek való megfelelés hosszú távon értéket teremt. Mert persze a könyvben azért a „kemény” pénzügyi kritériumok játsszák a főszerepet. Olvashatunk vállalati értékről, értékalapú vállalatvezetésről, a Balanced Scorecardról, s olyan finomságokról is, mint Rappaport tulajdonosi érték hálója, a BCG- és a GE/McKinsey mátrix vagy Porter gyémántmodellje. A figyelmes olvasó tehát elméletileg felkészülhet arra, hogy pusztán értékalapon se essen az osztrák bőrgyárak hibájába.
VRANNAI KATALIN
Bartek-Lesi Mária-Bartók István-Czakó Erzsébet-Gáspár Judit-Könczöl Erzsébet-Pecze Krisztina: Vállalati stratégia › 351 oldal › Alinea Kiadó, 2007 › Ára: 3950 forint
