Belföld

Paul Lendvai: 50 éve nem volt ilyen rossz a külpolitikánk

Az ORF egykori intendánsa katasztrofálisnak látja az Orbán-kormány külpolitikáját. Szerinte az Európától érkező pénzre igényt tartunk - zászlajára azonban nem.

Külpolitikai konferenciát tart a Demokratikus Koalíció (DK) Az elszigetelt Magyarország és a globális világ címmel Budapesten. A párt vezetői mellett több szakember is megszólalt a kérdésben. Például Paul Lendvai, az Europäische Rundschau társkiadója és főszerkesztője. Az író, újságíró arról beszélt, hogy ötven éve nem volt olyan rossz a Magyarországról alkotott kép, mint most. Úgy vélte: Magyarországon jellemző a külföld túlbecsülése, holott a magyar kormányfő sorsa is csak a magyar politikai elit és nép kezében van.

A magyar-amerikai viszonyról azt mondta: még “soha ilyen nevetségesek a magyar külpolitika és a kormány nyilatkozatai nem voltak”. Lendai úgy látja: mintha az Egyesült Államok mással sem foglalkozna, mint a magyar politikai helyzettel, pedig nem Magyarország áll Washington figyelmének központjában. “Pénz igen, zászló nem” – jellemezte a főszerkesztő a kormány Európa-politikáját.

Cél: előrehozott választások

Megszólalt Gyurcsány Ferenc pártelnök is. Nyitóbeszédében hangsúlyozta: a jelenlegi külpolitika következménye, hogy az elmúlt 30-35 évben az ország soha nem volt ennyire elszigetelve, mint most. 2015-ben növekedni fog a kormány külső és belső elszigetelődése, nemzetközi és belpolitikai konfliktusokkal lesz teli az év – vélekedett.

Aki másfajta külpolitikát akar látni, annak nincs más választása, mint hogy itthon és külföldön is azt kívánja, hogy minél előbb bukjon meg ez a kormány – jelentette ki Gyurcsány hozzátéve: a demokratikus ellenzék nagy célja az előrehozott választás elérése lehet.

Orbán Viktor külpolitikájáról elmondta: a korábbi “antiorosz politikusból” Magyarország legoroszbarátabb politikusává vált, azonban az Oroszországgal kötött stratégiai szövetség alappillérei megbuknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik