Művirágot és édességet már nem árulnak a postákon. „Ez a kísérlet nem jött be” – ismeri el Szivi László, a Magyar Posta Zrt. (MP) üzleti vezérigazgató-helyettese. A cégnek más módszerekhez kell folyamodni a jövedelmezőség javítása érdekében, hogy felkészüljön a piacnyitásra. Az Európai Bizottság egységesen 2009. január 1-jét jelölte volna meg a teljes verseny indulásának legkésőbbi határidejeként, de az Európa Parlament (EP) első olvasatban csak kétéves halasztással fogadta el a jogszabályt, a 2004 óta taggá vált államok pedig további két év türelmi időt kaptak.
Budaörsi elosztóközpont. Közép-európai összefogásban a jövõ? Fotó: MTI
Bár a postai liberó valószínűleg nem sokakat hoz lázba, fontos gazdasági kérdésről van szó, annak ellenére, hogy az e-mail és az sms korszakában a levél a kommunikáció elavult formája lett. A statisztikák szerint a 25 uniós ország (Románia és Bulgária még nem szerepelt a felmérésben) nemzeti postavállalatainak együttes évi forgalma 88 milliárd euró, vagyis az EU összesített GDP-jének 1 százaléka. Ezek a cégek több mint 1 millió alkalmazottat foglalkoztatnak, de a szektor a kapcsolódó feladatokat is beleszámolva összességében 5,2 millió lakos megélhetését érinti. Az ágazat nagy része már évek óta liberalizált, például a csomagszállításban szabad a verseny. A monopólium az 50 gramm alatti levelekre maradt fenn, ezt az utolsó bástyát rombolja most le az unió.
SZÁMLABIZNISZ. A tét nagy, korántsem csupán a karácsonyi üdvözlőlapok kézbesítése forog kockán. Európában a feladott borítékok 85 százalékában üzleti levelek lapulnak, amelyek a postavállalatok bevételének döntő részét hozzák. Elég csak arra gondolni, mennyi számlalevelet küldenek ki a különböző szolgáltatók, és mennyi direktmarketing önti el a lakosok postaládáját. Az MP forgalmából ma már mindössze 7 százalékkal részesedik a lakosság, 93 százalékban üzleti partnereiktől származik a bevétel. Az üzleti szegmens 80 százaléka az 50 gramm alatti kategóriába tartozik, s ebből a bevételből finanszírozzák ma a veszteséges tevékenységeket.
Sikerek és kudarcok
Nagy-Britanniában többnyire bevált a szabad piaci rendszer, mert az egykori állami monopólium részben természetes monopolhelyzetbe került, a versenytársak csak az elosztóközpontokig hordják a (többnyire üzleti) leveleket, onnan viszont a régi postások juttatják el a háztartásokhoz. Az árak csökkentek, a szolgáltatás minősége javult, igaz, a leépítéseket nem lehetett elkerülni. Erre a britek azzal érvelnek, hogy az uniós liberalizáció elkerülhetetlen, a leépítés úgyis elérte volna a Royal Mailt, amely nem állta volna a versenyt a nagy európai cégekkel, és azok könnyen megszerezték volna a piacot. Ezzel szemben az MP vezérigazgató-helyettese ezt úgy látja, hogy a konkurensek elvitték a jól fizető ügyfeleket és területeket, a Royal Mailnek pedig meghagyták a veszteséges feladatokat.
A szintén liberalizált svéd piacon a nagyvárosokban – nem túl környezetbarát módon – naponta több postavállalat teherautói és kézbesítői is róják ugyanazokat az utcákat, vidéken pedig romlott az ellátás színvonala. Hollandiában a rivális postavállalatok tömegesen kezdtek alkalmazni diákokat, háziasszonyokat és nyugdíjasokat, akiknek feldolgozott levelenként, és nem órabérben fizetnek. Így nem kell megadniuk az alkalmazottaknak a minimálbért. Az állások kezdik elveszteni a családfenntartó erejüket, ami társadalmi feszültségekhez vezet. Németországban a jövő évtől nyílik meg a piac, és a Deutsche Post 30 ezres leépítéssel riogat, ha nagyon éles lesz a verseny. Szakértők szerint azonban a riválisoknál munkahelyek keletkeznek, a hatékonyság javul, és az ügyfelek jobb szolgáltatást kapnak.
Magyarországon a települések nagyjából egyharmadában veszteséges a klasszikus postai szolgáltatás, de a másik kétharmad jó részében is inkább csak nullszaldós, legfeljebb százegynéhány városban nyereséges – tudjuk meg Szivi Lászlótól, aki szerint az új, 2012-es határidőig van idejük megoldani a leendő egyetemes szolgáltatás finanszírozását. A vezérigazgató-helyettes becslése szerint mintegy 8-10 milliárd forint deficitet kellene lefaragniuk 2010-ig. Hiába 2013-tól kötelező ugyanis a piac megnyitása, három évük van már csak az állami postavállalatoknak, hogy a tevékenységüket átvilágítsák, átalakítsák, és a tarifareformot végrehajtsák, például meg kell szüntetni a keresztfinanszírozást, és meg kell tudni mondani, hogy az egyes tevékenységeknek külön-külön milyen a jövedelmezősége.
Ebből viszont az következik, hogy az MP-nek már 2005 végére fel kellett volna készülnie az európai versenyre, hiszen 2002 óta köztudott volt, hogy 2008 szilveszterére tervezik a monopolhelyzet megszüntetését. Ám az MP létszáma a 2002-es 44 ezerről 2006-ra csak 38,5 ezerre csökkent, s becslések szerint ez még mindig 10 ezerrel több, mint amennyi feltétlenül szükséges volna feladatai ellátásához (Figyelő, 2006/42. szám). Tiltakozó szakszervezetek mellett persze nehezen halad a hatékonyság növelése. Az érdekvédők júniusban sztrájkot helyeztek kilátásba, fizetésemelést és munkakörülményeik javítását követelve. Az ágazat magyarországi képviselői ezért egyszerre lélegezhettek fel, amikor kiderült, hogy az Európai Parlament szakbizottságán átment a halasztás. A kérdésben egyébként még az unió liberális pártjai is erősen megosztottak, közülük a magyar SZDSZ egyértelműen szabadpiacpárti, és álláspontja szerint az MP öt év alatt felkészülhetett volna a változásokra.
MÉG MINDIG REFORM. A cég előtt így továbbra is tornyosulnak a feladatok. Az idén már differenciált díjakat alkalmaznak, attól függően, hogy az üzleti partnerek a hivatalokban, a levélcentrumokban, vagy a budaörsi logisztikai központban adják fel a küldeményeiket. A jövőben a címzett szerint változó tarifákat vezetnének be, amelyek a jelenleginél jobban igazodnának a tényleges költségekhez. Vagyis más ára volna például a helyi címzésű leveleknek, más a régión belülre és más az ország távoli pontjaiba indított küldeményeknek. E tarifareform mellett a hatékonyságot kell javítani, a cég szerint az évente hiányzó 8-10 milliárd forint kétharmadát a működés átalakításával elő lehet teremteni, egyharmad pedig technológiai fejlesztések révén ledolgozható. Terveik szerint 2010-ig évente 14-15 milliárd forintot fordítanak fejlesztésre, például annak érdekében, hogy a mainál kevesebb kézen menjenek keresztül a küldemények.
Az eddigi európai példák alapján azonban biztosnak látszik, hogy a fájdalmas elbocsátásokat csak halogatni lehet, elkerülni nem. A hatékonyság növelése nélkül az MP a nemzetközi versenyben nem sok jóra számíthat, a hírek szerint az osztrák posta máris erősen készül a Dunántúl „bevételére”. Az MP ugyanakkor egy másfajta térségi konszolidációban látna fantáziát. „Lökést adhat ennek, hogy több multinacionális szolgáltató cég keres a régióban számlagyártó nyomdai kapacitást, ami nem csak a térséget, hanem esetleg egész Európát kiszolgálná” – érvel Szivi László. Egy-egy ilyen számlázó központ postai kiszolgálása összefogásra késztetheti például a szlovák, a cseh és a magyar postavállalatot.
