Évente legalább egyszer teherautónyi zúzott márványt szórnak szét az athéni Akropoliszon. Erre azért van szükség, hogy az évi 3 millió turista közül a kézzelfogható emlékekre vadászók azt vigyék haza, és ne zsebkéssel hasogassák szét Görögország egyik csodáját. A tömegturizmus károkozásait hosszan lehetne sorolni, még a kevésbé barbár utazó is − miközben csak élményeket keres − óhatatlanul hatással van a meglátogatott tájra és társadalomra. „A turista csúcsfogyasztó, aki egész évben a nyaralására spórol, és ott jóval többet fogyaszt és szennyez, mint a hétköznapokon, rengeteg eldobható, egyszer használatos holmit vásárol” − magyarázza Hajnal Klára, a Pécsi Tudományegyetem tanára. Az eldobható fényképezőgépek, pillepalackok aztán − jobb esetben − a szemétben kötnek ki, de a tengerbe kerülő nejlonzacskót például medúzának nézik és lenyelik a tengeri állatok. Sok helyen a szemét sem úgy bomlik, mint Európában – pár éve a Bhutánba induló repülőjáratokon zacskót osztanak a turistáknak, arra kérve őket: a keletkező hulladékot vigyék haza, mert az ország sziklás talaján az nem bomlana el. A tömegturizmus sokszor igen közvetett módon károsítja az élővilágot: a Maldív-szigeteken, amióta felkapott nyaralóhely lett, a tengerparti üdülők lámpái egész éjjel égnek, ezzel megzavarják a tengeri teknősöket, amelyeknek szaporodási ciklusa a Holdat követi, így felborult a szaporodásuk, s immár a kézzelfogható veszély a kihalásuk.
Az Akropolisz lábánál. Hamis köveket dobnak a turisták elé.
A tömegturizmus sokszor önmagát oltja ki: a Baleár-szigetek példája nyomán balearizációnak hívják azt a jelenséget, mikor egy helyet felkap az idegenforgalom, megszállják a turisták, minden talpalatnyi földre szállodát építenek, majd ilyen tömegben már a nyaralók sem érzik jól magukat, és számuk visszaesik. A Baleár-szigeteken többek között katasztrofális vízproblémák alakultak ki, a naponta többször zuhanyzó turisták mellett a helyi lakosságnak nem maradt öntözővize.
Az utazás káros hatásait kívánja minimalizálni a felelős turizmus mozgalma. A Turisztikai Világszervezet (WTO) 1999-ben fogadta el a Turizmus Globális Etikai Kódexét. Ebben a természet és a környezet védelme mellett a helyi szokások tiszteletére, a kultúra megismerésére buzdít. A dokumentum a Magyar Turisztikai Hivatal honlapján fellelhető, és bár a fenntartható fejlődés már hazánkban is egyre inkább téma, a felelős turizmus fogalma egyelőre jószerével ismeretlen. Igaz, e mozgalom követőjeként ma még Nyugat-Európában is csak egy csekélyke, ámde tudatos kisebbség utazik, de ott már léteznek erre szakosodott irodák.
A felelős turistának egyébként nincs egyszerű dolga: sok-sok információt be kell szerezni a felkeresendő országról. Azt a civilizált ember sejti, hogy nem szép dolog a barlangban cseppkövet, a korallzátonyon korallt letörni. Kevesebben vannak viszont tisztában vele, hogy az is számít, hol költik el az utazás során a pénzüket. Ha egy egzotikus utazást előre lefoglalnak egy irodánál, ha nyugati tulajdonban levő hotelláncoknál szállnak meg, akkor pénzük nem a meglátogatott szegény ország lakosságát gazdagítja, hanem nyugati cégeket. Az átlagos turista etikai dilemmákkal is jócskán felmálházhatja magát. Ajándéktárgyak vásárlásánál például világos, hogy sem a védett állatokból, sem a védett növényekből készített cikkek nem jöhetnek szóba. Néhány népművészeti tárgy viszont, amit a helyiek készítettek, jó választásnak tűnhet.
A felelős utazó parancsolatai
● Minden cselekedetünk és kiadott forintunk előtt gondoljuk át, az milyen hatásokat fog kiváltani!
● Ha mód van rá, repülő helyett utazzunk vonattal, autó helyett béreljünk kerékpárt!
● Kerüljük a nagy turistacsoportokat, az óriásbuszokat, a turistáktól zsúfolt attrakciókat!
● Vigyázzunk a természetre, a vadak élőhelyére! Ne vigyünk haza emlékbe növényeket, korallt, állatokból készült trófeát!
● Válasszunk olyan szállodát, amely a helybeliek tulajdonában van!
● Tartsuk tiszteletben a helyi kultúrát, szokásokat! Igyekezzünk megismerni a helybelieket!
● Válasszunk helyben készült termékeket, helyi ételeket!
A felelős idegenforgalom egyik emblematikus problémája: utazzunk-e diktatúrába. A hátizsákos utazók bibliája, a Lonely Planet útikönyvkiadó − amely köteteiben külön fejezetet szentel a felelős utazói magatartásnak − sok kritikát kapott a Burmáról szóló kötet első megjelentetését követően. Végül is ezt mindenkinek a saját lelkiismerete alapján kell eldöntenie, de tudni kell, hogy ezek az elnyomó rezsimek igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy a turisták megjelenése a rendszer elismerését jelenti. Az ellenérv, amit az útikönyvkiadó is hangoztat: az ott élő emberek szolidaritásnak érzékelik a nyugati látogatókat, akik a „szabadság levegőjét” hozzák el. Válasz megint csak a helyi körülmények alapos ismerete után adható.
Szintén nehéz kérdés, mit tegyen a helyi mértékkel „kőgazdagnak” számító európai, ha Kambodzsában kolduló kisgyerekek hada veszi körül, akiknek családja napi 1-2 dollárból tengődik. Ha adunk 1 dollárt, biztosítjuk a család aznapi élelmét, ugyanakkor hosszú távon a kisgyereket rászoktatjuk a koldulásra, és arra, hogy a fehér embert „két lábon járó automatának nézze”, arról nem is beszélve, hogy nem fog iskolába járni. „Ha jót akarunk tenni, érdemes inkább helyi segítő szervezeteknek adakozni” − javasolja Hársas Péter, aki felelős túrákat szervez Délkelet-Ázsiába, Üzbegisztánba, Marokkóba. Kaland az élet elnevezésű túracsoportja inkább baráti társaságnak tekinthető, bár az adminisztráció miatt egy utazási iroda alá tagozódtak be. Évente 2-3 utat szerveznek, azokra is csupán 10-12 embert visznek el, előzetes „elbeszélgetés” után. A magyarázat: egy ekkora csoport még fel tud szállni a helyi tömegközlekedési eszközökre, nem kell a tömegturizmus szimbólumának számító óriási turistabuszt kibérelni. A társaság helybelieknél száll meg és igyekeznek megismerkedni, elbeszélgetni az ott élőkkel. Erre persze csak azokon a helyeken van esély, amelyek még nincsenek „agyonturistásodva”, és a helyiek még „érdek nélküli” kíváncsisággal szemlélik a külföldit. „Egy utazás lefoglalása előtt mindig nézzük meg, mekkora a csoport, milyen járművel utaznak, kik az idegenvezetők, ismerik-e a helyi kultúrát” − ad tanácsot felelős utazóknak Hársas Péter. Noha ők a távoli célországokba a környezetre károsabb repülővel utaznak, Hársas úgy érvel: az utazás célja a tanulás, és ők igyekeznek olyan meghatározó, elgondolkodtató, életre szóló élményekkel ellátni csoportjukat, ami ellentételezi a repülés negatív hatásait.
